Fagyos Páros

Ryan Mccold szemszöge

Nem, nem a múltkori csak a helyzet sikerének köszönhető , miatta tudtam ott hagyni arra a pár méterre a mankót és csak hálát éreztem iránta. Igen, csak ez lehet a magyarázat, az képtelenség, hogy belezúgjak Anne Carterbe a kampusz jégkirálynőjébe! Térj észhez Ryan!

-Köszi anya a fuvart! -puszilom arcom az egyetlen nőt, akiért képes lennék meghalni.
-Szívesen kicsim! Örülök, hogy végre nem otthon töltöd a szombatod! -mosolyog rám egy kicsit megkönnyebbülve.
Őszintén aggódott a sérülési utáni depresszióm miatt, félt, hogy benne ragadok. Ki tudja, ha nem osztották volna be mellém Anne Cartert, lehet tényleg ott is maradok!

-Én is örülök! -mosolyodok el kisfiúsan. Hisz anyukám környékén ismét annak a kisfiúnak érzem magam, akit elhagyott az apja és akit egyedül nevelt ez a nő akkor is ha a legnehezebb pillanatnál is tartott.

Hiába van rajtam nyolcvankilenc kiló izom, a lelkem mellette mindig is ez lesz. A legnagyobb ember a szemembe az mindig is anya lesz.

-Jó hatással van rád ez a lány! -simogatja meg vállam vékony kis kezével. Göndör haja szanaszét áll a ködtől, amitől látni is alig lehet és a gyönyörű arca, amit a stressz megrágott most őszintén tündökölt.

-Anya! -forgatom meg szemem.
-Csak azt mondom igen jól mutattok együtt! -mentegetőzik teljesen átlátszóan.

-Kérlek! Fejezd be az összeboronálásunkat! -szakítom félbe ismét nevetve.
-Jó, jó befejeztem! -neveti ő is el magát.
-Érezd jól magad!- von ölelésébe.

-Úgy lesz! Köszi a fuvart! -pattanok ki mankóimmal, a Carter rezidencia előtt.

-Szívesen! Szeretlek!- csukja be a kocsiajtót, majd már tovább is gurult a kis Trabantjával. Esküszöm, hogy sikeres leszek az életbe és lecserélem ezt az életveszélyt a legdrágább autóra. Soha többet nem kell aggódnia semmi miatt, megnyithatja majd a virágboltját, ahogy mindig is akarta és semmivel nem kell foglalkoznia. Igen mindent vissza fogok neki fizetni és biztosítani fogom számára azt a gondatlan életet, amit ő adott nekem. Ebben biztos vagyok!

Lassan oda bicegtem az ajtójuk elé majd csengettem. Meglepetésemre nem Anne hanem egy tinédzser lány nyitott ajtót furfuraval és remesén füstös sminkel.

-Woaw! -mér végig tátott szájjal.
-Szia! -intek nyitottan.

-Megint álmodok? -rázza meg a fejét és úgy tűnt újra tölt az agya.

-Ki az? -jelen meg Anne is az ajtóban.
Te jó ég! Muszáj volt nyelnem egyet a látványától.
Lustán összefogott kontya és cicanadrágja, az a helyzet, hogy komolyan gondokat okozott...nos lejebb.

-Oo szia! Későbbre vártalak gyere be! -int egyet.
-Áhh lehet levegőzők egyet előtte! -próbálom korrigálni hangom, ami Anne látványától kicsit megsiklott.

-Mi? -kérdett vissza furán.
-Csak egy kicsit! -„-addig amíg le nem nyugszik fantáziám" -fűzöm hozzá magamban.

-Hát jól van... és én addig itt álljak? -vonta fel szemöldökét szórakozottan.
-Nem...nem igazad van menjünk be! -nevettem el magam. Te jó ég, tényleg belezúgtam Anne Carterbe!

-Kitty, menj arrébb! -szólt rá a még mindig lefagyott lányra.
-Kitty! -csettingetett előre mire végre felébredt.

-Mi? -fordul felé. -Ja persze! -enged el.
-Köszi! -küldök felé mosolyt.

-Szeretlek! -csúszik ki a száján akaratlanul is amire felnevetek. Nem, ez már nem az első esett, előfordul.

-Beljebb jönnél még mielőtt a húgom kidől a tesztoszteronjaidtól? -mutat kezével a nappali irányába.