Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

-Anne Carter! - szólított meg valaki, viszont olyan messzinek tűnt a hangja, hogy képtelen voltam beazonosítani.

-Anne Carter! -szólt rám ismét, amire a fülem zúgni kezdett. Csupán egy hang volt tiszta.

Ahogy a fali óra, minden másodpercben kattan egyet, mintha csak visszaszámolna.

Ujjaimba fájdalom szúródott észre se vettem, hogy eddig egy ceruzát szorongattam de olyan erősen, hogy ujjaim fehéredtek tőle, csak ekkor érzékeltem a körülöttem lévő világot.

Egy iskolapadban ülök, aminek a széktáblájából hegyes szegecsek állnának ki, rohadtul fáj tőle a hátam ahányszor megmozdulok. Az előttem lévő lap hófehér volt, rajta pedig betűk kotyvassza volt, de mindegyik homályos volt és esküszöm folyamatosan cserélgették a helyüket.

-Anne Carter! -szól rám harmadjára is a most már igen közeli agresszív hang. Fel tekintve rá, döbbenten pislogok, miközben igyekszek elhúzódni, de a szék háttáblája a húsomba szúr.

-Még az év során hozzá kezdene a teszthez? Vagy ön túl különleges, hogy megírja hmm, Carter?

Az általános iskolámban matekot tanító Mr. Smith volt, aki véleményem szerint a legrosszabb és a legkegyetlenebb tanár a földön. Egész nyolcadikig, rám volt szállva, egy igazi pióca volt. Az a fajta akitől gyomorgörcsöd van, már akkor is ha köszöni kell neki a folyósón. Mindaddig piszkált engem, körülbelül mindennel, a jegyeimmel, a bőrömmel, a ruháimmal, ameddig apa közbe nem lépett és állította le. Azután már nyugodtan élhettem, nem mert zaklatni.

-Most nincs itt az apja, hogy megvédje, nincs kibúvó Anne! -vicsorít rám, miközben megütögeti a lapom, amin csak még nagyobb káosz keletkezik, mintha csak hallaná a gondolataim közös múltunkról.

-Nem tudja? Egy ilyen egyszerű dologra se képes rá jönni? -kezd el velem ordítani amire automatikusan összerezzenek.

-Nem láttom a sorokat! -feleselek vissza, amire azt hittem felrobban a feje olyan vörös lett. Kockás ingjének jellegzetesen olcsó öblítő szaga volt és hányingert keltő szájszagának kombója, gyomorforgató volt.

-Nem tudja! Persze, hogy nem tudja! Pedig számítottak önre! -mutat a terem másik oldalára, ami csupán most világosodott ki, eddig a padon kívül sötétség ült.

A szememet arra kaptam amerre mutatott. Lana és Elizabeth állt ott. Talán előszőr nem tűnt fel semmi szokatlan, viszont mikor jobban megfigyeltem őket elborzadtam.

Elizabeth a szokásosnál jobban le volt fogyva egy konkrét csontváz állt előttem, akinek szemei kivannak bőgve. Lana pedig bár szokásos módon csúnyán és bírálóan nézett rám, valami mégse volt olyan mint, ahogy szokott, sápadt és élettelen volt.

-Megkellett volna oldania a feladatot...akkor nem jutottak volna ilyen sorsa maga miatt! -köp egy utolsót rám Mr. Smith, majd a sötétből, ahonnan jött visszavándorlót, egy szó nélkül. Felállva a lányok felé futottam.

-Mégis mi ez az egész? Mit kell tudnom? Mit titkoltok előlem? - érek oda, amire csak egymásra néznek, majd olyan undorral vissza rám, hogy nekem is gombóc keletkezik torkomban.

Elizabeth nem szó hozzám, csupán Lana emeli fel a kezét, ahol egykor a tetkó helyén egy hatalmas és borzasztóan csúnya seb található. Elborzadva figyeltem, ahogy sebe lassan elfertőződik.

-Le kellett vetetnem, túl sokan ismerték fel a képem! -hunyorítja össze szemét.

-Lana én úgy sajnálom! -hátrálok vissza, amire most Elizabeth lök meg agresszívan.