Fagyos Páros

Anne Carter szemszöge

Úgy éreztem menten elokádom magam, annyira ideges lettem, ki kell jutnom!

Meg kell védenem a húgom az én kis húgom! Csak ezt kántáltam a fejembe.

Nem kaptam levegőt, mintha minden másodperc amit itt kell töltenem, fullasztó pillanatok lennének, ami fojtogat.

- Bizony, csodálkozom is, hogy előbb nem jöttél rá! Hisz már láttál is vele! -néz rám, de fel se bírom fogni szavait.

Ekkor ugrik be minden, hisz tudtam, hogy láttam már valahol Rose-t de fogalma sincs hol vagy mikor, de most már tisztán emlékszem, hogy akkor láttam, mikor Kittyt mentettem ki abból a buliból, ahová tilosba ment, mikor Mccold lesérült.

Láttam ahogy át nyújt neki valamit és ő úgy csavarodik Cameronra, mintha csak valami kígyó lenne, a legádázabb...de Cameron látványa annyira feldúlt, hogy elrohanva onnan kerestem tovább a húgom, reménykedve, hogy az exem ne lásson meg. Úgy látszik meglátott és tisztán meg is jegyzett.

A realizálás áramként futott végig a testemben.

-Régi kliensem, a kis angyalbőrbe bújt ördög, aki bármit megtesz a szolgáltatásaimért! -olyan önelégült feje, volt, hogy azt hittem át ütöm a falat és a saját kezeimmel fojtom meg.

-MI A FRANCOT TERVEZEL A HUGOMMAL? -rontok rá és a plexi falt ütlegelve és közbe gyilkolom meg szememmel.

-Anne! -fogott rá kezemre Ryan, amire mogorván nézek rá.
-Hagyjál! -rántom el a kezem, amit ismét elkap.
-Erre nincs időnk! -fogja meg fejem két oldalt, hogy szemeibe nézek.

-Figyelj rám! -szól erőszakosan, amire bár levegőmet kapkodva de ráfigyelek.

-Le tudom verni, őket de ekkor neked menekülnöd kell, el kell futnod a kocsimig és olyan gyorsan hajtani amennyire csak tudsz! Szólj a srácoknak ők segíteni fognak, bármi is fog történi! Simon biztos vagyok benne, hogy bármi is az ára, megfogja védeni a húgod! -suttogja úgy hogy csak mi halljuk.

-Mi? Nem, nem maradhatsz itt...-kezdek el pánikolni, amire ismét felrántja fejem, hogy szemébe nézek.

-Megértetted amit kértem tőled? -kérdezi hatázottan, figyelmen kívül hagyva előző mondatom. Bólintottam egyet.

-Helyes! -fúja ki a levegőjét, miközben kezembe alig látható módon becsúsztatja kocsikulcsát.
-Szeretlek! -suttogja utoljára majd meg sem várva válaszom rontott neki a két gorillának, akik utamat állták.

Fogalmam sincs mi történt ezek után, Ryan behúzott az egyiknek, mire a másik automatikusan meg akarta ütni párom, amire most én fogtam meg a mögöttünk lévő széket és eltörtem hátán a nagy hegyomlásnak.

A dühös gorilla hátát simogatva nézett rám, amire a hideg ismét végig szántotta a gerincoszlopom.

Nyeltem egyet, ahogy a feldühödt óriás lenéz rám és már ütésre emelte kezét, de a következő pillanatban, Ryan a törött széklábat fogva vágta őt oldalba de olyan erővel, hogy a dromedár állat bordáit fogva esett össze.

-Ne merészelj a nőmhöz nyúlni! -köpte le majd egy újabb rúgást mér az épp felkelni próbáló hatalmas emberbe.

-Menj! -szól rám, de szemöldöke már felszakadt, oldala levegő vétele pedig zihált lett a harcban.

A mellkasom szorított, mikor engedelmeskedve, kirohantam, az ajtón, át a folyosón amin bejöttünk, és Ryan kulcsára néztem. A kíváncsi szemek között elfutva löktem ki a főbejáratot, majd a legelöl parkoló Trabantba becsapódva remegő kézzel dugtam bele a kulcsot majd alig, hogy elindult már gázt adtam a kocsira és rákanyarodtam az útra.