Fagyos Páros

Anne Carter szemszögéből

-Ennyire durva hallucinálással jár az agyrázkódás? -adok hangot gondolataimnak, amire csak felhorkant. Szemei furán csillogtak, ha nem ismerném aggódásra tippelnék. Még csak reggel hét van de a világ a feje tetejére állt és még csak nem is találkoztam Ryan Mccold-dal aki a szinonimája a bajnak. Remélem jól vagy te idióta!

-A humorod még mindig rémesen pocsék! -reagál kérdésemre, mire elfintorodok. Ez most egy szentimentális pillanat akar lenni, biztos nem haltam meg Cameron kocsijába?

-Tudtam, hogy túlzásba fog esni! -horkant fel savanyú képpel, én pedig még mindig értetlenül álltam a történtek előtt. Kezd sok lenni az infó.

-Mit akarsz? -untam meg a játszadozást, amire ismét a sebemre kapja tekintetét és oda nyom egy újabb kéztörlött, de most ott is tartja. Kezéből kivéve húzódok el tőle. Nem bízom egyetlen egy gesztusába se.

-Nézd..-kezd bele egy kisebb szünet után. – nem érdekel, hogy hiszel-e nekem vagy sem, de segíteni jöttem! -darálja el, de nem képes szemembe nézni.

-Nekem? -kérdek rá meglepődve, mintha nem is egy nyelven beszélnénk.

-Tényleg súlyos a fejsérülésed! -mosolyodott el gúnyosan.

-Nekem ehhez nincs energiám! -sóhajtok fel, majd elindulok az ajtó irányába, hogy másik mosdót keressek, de elkapja karom és szembe fordít magával.

-Anne, tudom hogy konok vagy, de most az egyszer hallgass végig!

-Hallgassalak végig? -húzom össze szemem. -Minek, hogy elmondhasd Cameronnak? Ne aggódj már eleget kaptam tőle! -mutatok fejemre. Szólásra nyitotta száját de én gyorsabb voltam.

-Nyertetek! -vágom élesen képébe. -Gratulálok! Sikerült mindent el venni tőlem! Nevessetek egy jót a cinkos társaddal! -tapsolok kettőt gúnyosan és ismét elindulok de megint visszaránt.

-Épp ez az amit mondani akarok! Már nem állok Cameron mellett! -magyarázkodik, de engem ez még mindig nem segít meg.

-Kitűntetést vársz? -kérdem ironikusan.

-Nem várok semmit, nem várom, hogy megbocsáts, vagy hogy legyél velem kedves, de kérlek hallgass végig! -hangja szinte már könyörgő volt. Magam is meglepődtem, mikor egy hatalmas levegő vétellel ugyan de a csempének dőlve megvártam mondandóját.

-Hallgatlak! -forgatom meg szemem, kényelembe helyezve magam a hideg csempén.

-Én nem akartam, hogy ez legyen a vége! -ráza meg fejét. -Sose akartam, hogy ez legyen belőle! -erősíti meg előző mondatát, amire felhorkanok.

-Esküszöm! Viszont neked fogalmad sincs milyen érzés mindenbe másodiknak lenni mögötted! -keserű szavai marhatták torkát, alig artikulált. Jeges pillantással hallgattam tovább.

-Bármit akartam, bárkit akartam, az már neked meg volt. TE már megcsináltad, te jobban teljesítettél, el tudod képzelni, mennyire dühítő a saját nagynénétől szidást kapni, mert ma se tudtad legyőzni a jégkirálynőt! -fortyogja, a csodálatos becenevemre egy kisé elfintorodott szám, de nem vágtam közbe.

-Neked van szebb jövőd, te vagy a lista élén előttem húsz ponttal, mert rontottam az utolsó versenyemen, te vagy a fősuli legjobb pasijának álma. Te, te és te! -a hév elkapta egy kicsit a lányt.

-Most a te lelked fogjuk ápolni? -ráncolom össze a szemöldököm. Nem vagyok érzéketlen, de Lana nem épp a legmegfelelőbb pillanatba szeretné tisztázni a kapcsolatunk.

-Lejjebb adnád egy kicsit az egod? -kérdi felháborodottan, amire csak megforgattam szemem.

-Szóval minden, amit akartam a tiéd lett és borzasztó mód elöntött a féltékenység be kell valljam. Hiába volt egy csodás srác az életembe, eltoltam, mert az akartam, ami a tiéd, ahogy te csináltad az én dolgaimmal az egész egyetemen! -vallja be rosszmájúságát.