Sokolov

I.

Anna,

Amikor a nagynéném felajánlotta, hogy segít munkát találni, nem sejtettem, hogy az életem teljesen megváltozik majd.

Egy hatalmas előtér kellős közepén ácsorogtam, csupán két darab bőrönddel.
A márványpadlón egyetlen egy folt sem volt fellelhető, a falat festmények díszítették, olyasfajták amiket a Louvre-ben képzelnék el. Minimalista dizájn szerint rendezték be a helységet, bizonyára valami híres lakberendező akit jól megfizettek, hiszen diszkréten "gazdag vagyok"-ot kiáltott minden szeglet. Hirtelen örültem, hogy nem én fogok takarítani, el sem tudtam képzelni miféle energiát vehet igénybe ennyire tisztán tartani egy ilyen hatalmas palotára hajazó házat.

Izzadt a tenyerem, a szívem a torkomban dobogott és elképesztően fáradt voltam.
Sosem utaztam még ennyit, sőt korábban repülőn sem ültem még, álomszerűnek tűnt, hogy az első igazi utam egyenesen New Yorkba vezetett.
Az izgalmat felváltotta az idegesség, amint megláttam a fegyveres őröket a kastély szerű épület előtt.

Mantráztam magamban a nagynéném által elmondottakat.
Egy nagyon fontos ember kisfiára kell vigyáznom, nem nagy dolog, hiszen a huszonhat évem alatt mást nem igen csináltam, mint a babysitterkedés.
Négy öcsém és egy húgom van, tapasztalatból nem volt hiányom gyermekek terén.

Teljesen normális, hogy felfegyverzett szekrény nagyságú férfiak őriznek egy házat, ugye?

Bárhogyan is győzködtem magam, nem sikerült megnyugodnom.

-Ő ott Vladimir. -nagynéném az egyik fiatal őr felé biccentett, majd a fent említett delikvens felmarkolta a bőröndöket, elindult előre és eltűnt a folyosó végén.
-Davai pomogu.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit mondhatott, valószínűleg oroszul beszélt, a homlokomig kúszott a szemöldököm, nem értettem honnan veszi, hogy beszélem a nyelvet.

-Azt mondta segít. -sóhajtott Nana. A nagynéném még mindig ugyan úgy nézett ki mint amikor legutóbb láttam, kereken kettő éve.
Az ősz haja mindig szoros kontyba volt fogva, amióta az eszemet tudom.
A sötétkék blúza, tökéletesen passzolt a ceruza szoknyájához ami a térde alá ért.
Konzervatív, de a korához képes szép nő.
Nana, az én anyukám testvére, ő a házvezetőnő immáron tizenhat teljes éve ebben a kúriában.
Húsz éve emigrált amerikába miután elvált, Nana nem tudott teherbeesni, pedig mindig is egy nagy családról álmodozott sok-sok gyermekkel.
A mi családunkban ez volt a szokás, rengeteg gyermek és annál kevesebb pénz.
Nem csodáltam, hogy nagynéném sosem tért vissza Európába, csakis kizárólag látogatóba.
Mikor hazalátogatott évente egyszer, akkor sosem részletezte az itteni munkáját, csak annyit tudtunk, hogy egy befolyásos családnak dolgozik. Az évek teltek és a takarítónőből házvezető asszony lett. Ma már csak annyi a dolga, hogy felügyelje a háztartást.
Hatvanöt éves, a térde rakoncátlankodik, ezért nem tud már a főnöke kisfiára vigyázni és itt jöttem én a képbe, túl egy több éves se veled se nélküled kapcsolaton, semmi nélkül.
Szerettem volna támogatni az otthon élő családomat és a fizetség amit itt kapok majd, a sokszorosa annak amit otthon keresnék.
Gondolkodás nélkül elvállaltam a Nana által ajánlott álláslehetőséget.

Sietve loholtam Vladimir után, a nagy folyosóból egy kisebbhez érkeztünk, majd balra fordult és én követtem. Jól megnéztem magamnak minden ajtót és falat, próbálva memorizálni a labirintus szerű utat.

-Ez a szobád. -erős orosz akcentussal morogta mély hangján.
Szóval tud angolul.
Bólintottam egyet, nehéz lesz nem a saját anyanyelvemen beszélni, Nana is angolul beszél hozzám, azt mondta a főnöke miatt nem kommunikálhatunk a saját nyelvünkön.
Bizonyára valamiféle kontrollmániás ember lehet, ha mindenről tudni szeretne ami elhangzik a házán belül.
-Köszönöm. Remélem nem fogok eltévedni ha éjjel megszomjazom. -egy bugyuta vigyort intéztem a közel két méteres izomkolosszus felé, de nagyon úgy festett, hogy nem értékelte a béna poénomat, hiszen egyetlen arcizma sem rezzent.

Szuper lesz itt élni, barátságos a légkör...

-Ha kell valami nekem szólj, vagy ...-mielőtt befejezhette volna közbeszóltam
-Nanának, tudom, mindent elmondott. Mikor találkozhatok a főnökömmel? -benyitottam a szobába miközben hadarva beszédbe kezdtem, Vladimir ezúttal úgy nézett rám mintha két fejem lenne. Lassan sétált be mögöttem, a zöldes kék szemei lyukat égettek a hátamba.

Valami rosszat mondtam volna?

-Pakhan nagyon elfoglalt, amint lesz ideje biztosan bemutatkozik. -felelte tárgyilagosan, majd letette a bőröndömet a szekrény mellé.
-Pakhan? Ez a neve? -felvontam az orromat, megesküdtem volna rá, hogy valahol hallottam már ezt a kifejezést, de nem névként rémlett.
-Főnök. -kissé összevonta a szemöldökét a férfi, közben beletúrva szőke fürtjeibe.
Már most úgy festett mint akit lefárasztottam a "felesleges" kérdésemmel.

Honnan kellett volna tudnom, hogy mit jelent a szó? Mentálisan elkönyveltem, hogy később rákeresek és edukálom magam egy kicsit.

-Vladimir, mégis mi a munkája a te főnöködnek? -lehuppantam az ágyra, alig vártam, hogy kipihenjem a hosszú utat. Sosem voltam rest gondolkodás nélkül beszélni, olybá tűnt ezt itt nem értékelik.
Körbepillantottam az új szobámban ahol mostantól élni fogok.
Az ágyam mellett a jobbomon egy éjjeliszekrény helyezkedett el, egy kis lámpával, bal oldalon egy szék, mellette egy hatalmas ablak, a fekhely előtt pedig a szekrény volt található. Felcsillant a szemem a falon lévő televíziót látva, reménykedtem, hogy van Netflix rajta. Apró örömök az életben. Ha már mással nem fogom tudni szórakoztatni magam, legalább tévém és netem lesz.
-Mr Sokolov a New yorki Bratva pakhanja. -bólintott, majd sarkon fordult és kisétált a szobából.

Ledermedve ültem a szoba közepén lévő ágy szélén.

Jól hallottam? Bratva?

Bratva, mint az orosz bűnszervezet?
A világ egyik legveszélyesebb maffia hálózata?
Mégis mibe keveredtem?