Kitépett lapok // Oneshots [HU]

Jó pillanat - Raphael x Olvasó - Soph_IArt - [11]

Fandom: Shadowhunters

Karakter: Raphael Santiago

Szituáció:

az Olvasó visszamegy a Dumort hotelbe Simon hívására, de újra nem belé ütközik, hanem a klán vezetőbe. Raphael most viszont nem félmeztelen, de dörzsöltebb, mint azelőtt. A Rossz pillanat oneshot folytatása!

Szavak száma: 3000 (give me an award)

Kérte: Soph_IArt

Simon hálás volt a könyvért és egy ölelés kíséretében meg is köszönte a könyvet. Volt ugyan egy cseppnyi aggodalom az arcán, mikor arról számolt be, hogy mikor hazaért Raphael mogorván átadta a könyvet és bezárkózott a szobájába a nap végéig. Simon sajnálkozón nézett rád és bocsánatot kért Raphael és a viselkedése miatt. Te le akartad csendesíteni és megnyugtatni, hogy ne verje a fejét miattad, de a fiú eléggé belelovalta magát és próbált megnyugtatni azzal a mondattal, hogy: Raphael csak ugat, nem harap. Ezt igazolni is tudnád, hiszen a múltkor elég közel járt, ahhoz, hogy beléd mélyesztette a fogait. Ha tudná mit tett igazán az ajkaival, nem lenne annyira biztos abban amit mondott, gondoltad és egy csitító mosolyt küldtél a fiatal vámpírnak és megnyugtattad, hogy nem történt semmi. Az nem nevezhető semminek, de te nem akartál arról beszámolni. Simon viszont bevallotta, nem akarta, hogy te és a fiú találkozzatok, mert tudja Raphael milyen véleményen van veletek, árnyvadászokkal kapcsolatban. Erre a kicsit elsavanyodtál, hát persze, Raphael csak Raphael.

Egy hét után viszont már elkerülhetetlennek tűnt a találkozásotok, hiszen Simon újra a hotelbe hívott a könyv után. Kicsit vonakodva bólintottál rá az egészre, nem volt nagy lelkesedésed visszamenni abba a halál szagú hotelbe, ahol nagy valószínűséggel belebotlasz egy másik fiúba is. Ahogyan megcsapott a hideg levegő a falakon belül, úgy érezted mintha Raphael hideg ajkai megint a nyakadon táncolnának, egyből libabőrös lettél.

- Te most vagy tényleg nagyon jóban vagy Simonnal, vagy van egy nagyon erős halálvágyad. – szólt egy hang

Te gyorsan megfordultál, noha ismerted a hang tulajdonoság. Hogyne ismerted volna, a múltkor elég közel kerültetek egymáshoz, ami olyan emlékeket ébreszt benned, amitől hevesen kezd verni a szíved. Nem tudtad még most sem értelmezni a gesztust, de nem akartál túl nagy feneket keríteni neki, az inkább egy hirtelen dolog volt tőle, hiszen Raphael maga a megtestesült kiszámíthatatlanság, annak ellenére, hogy a rámenős karaktere kőbe van vésve.

Annyira biztosan érezted, hogy találkozni fogsz vele, hogy majdnem a homlokodhoz csaptál, hogy nem hallgattál a megérzéseidre, mikor azt mondták, hogy maradj kint. De te tovább mentél. Ha valamit megtanultál árnyvadászként az, hogy ne rettenj meg és mindig van tovább út.

A szemed megtalálta Raphael-t aki éppen a folyosóra jött nagy méltóságteljesen egy fél mosollyal az ajkán. Hangtalanul és gyorsan járt, ahogyan az a fajtájára olyan jellemző, ha nem szólal meg, te nem biztos, hogy észreveszed, annyira a gondolataidba merültél. A szemed végigfutott az alakján és bemérted a köztetek lévő távolságot, ami elég nagy volt, hiszen a vámpír megállt az ajtófélfánál. Szokásosan volt öltözve, fekete öltönybe és a dús fekete haja rendszerint jól fésülve, kifogástalan és rendezett külsővel mutatkozott előtted. Nem tudtad, hogy felelj-e a kijelentésére, de úgy gondoltad nem mész bele a játékaiba és lényegre törő leszel.