asian love ⇨Befejezett⇦

1. Rész

2016. Szeptember 1. (csütörtök)

  Valahol olvastam, hogy az ember minden este álmodik, csupán vannak olyan reggelei, mikor nem emlékszik a másik világára. Én is rengeteget álmodom, furcsábbnál furcsábbakat és néha nem tudom megkülönböztetni a valóságot, a kitalációimtól. Egyszer azt képzeltem, hogy anyukámmal beszélgetek, aki még 9 éves koromban elhunyt. De miért is lenne lehetséges? Csupán gyermeki képzelgések voltak. Bár mi tagadás, nagyon szeretném újra látni őt. Anyának mindig is hosszú, koromfekete, gyönyörű szép haja volt, ami ha akarta, ha nem, a szemébe lógott és ezért frufrut vágatott magának. Emlékszem, hogy ez apának nem tetszett, ezért vitatkoztak este. Arra is emlékszem, hogy anya ezek után sírt, szomorú volt. Ekkor, hogy megnyugtasson, miszerint nincs semmi baj, magához ölelt. Nagyon sok szép emlékem van vele és apával, mégis ilyenkor a sírás kerülget.

- Angyalom, ideje lenne felkelned! - törte meg az egyik álmom mamám, amiben ismét szerepelt anya. 

   Beletúrtam hosszú, kócos szőke hajamba és próbáltam visszaaludni. Mindig is utáltam a hajam. Olyat akartam, ami anyának van, hasonló zöld szemekkel, de nem ez lett a végzetem, helyette kék szem, szőke haj. Utálom.

- Na, elég már Míra! Értem én, hogy most éled a kamaszkorod, de tovább tanulni te is akarsz! - mondta mama miközben benyitott a szobámba.

- Legalábbis reméljük szeretne! - szólt oda viccesen apa, aki ugyan nem tartózkodott a szobámba, de mivel az ajtómmal szemben van a nyitott fürdőszoba, ahol ő épp borotválkozott, meghallottam beszólását.

- Nagyi, ugye nem..? - kászálódtam ki rögtön a meleg takaróm mellől, mikor megértettem, mire is készül nagymamám. - Aranyos vagy, hogy segíteni szeretnél azzal kapcsolatban mit vegyek fel, de szerintem meg tudom oldani - emeltem fel a kezem amolyan 'csak egy ötlet' gyanánt, mikor megláttam idős testét pakolgatni a szekrényemnél. 

  Elmosolyodott. Megkönnyebbültem, ugyanis az utóbbi időben sokszor sértődött meg az ilyen beszólásaim miatt.

- Rendben! De egyben egyezzünk meg! Ma semmiképp nem veszel fel feketét! - utasított.

- E..ezt nem ígérhetem - ráztam meg a fejem - Nem, lehetetlen! - elkéstem, már a sötét színű cuccaim mind egy halomban voltak a földön, amikre nagyi... ráült.

- Ne mááár..! - nyavalyogtam. - Akkor mit vegyek fel? - nem mintha egy nagyon készülődős típusú lány lennék, de azért az első sulis napnak meg kell adnom a módját. Legalábbis nekem az első napom, hiszen az évnyitóra lebetegedtem.

- Édes drága egyetlen unokám, akit jobban ismerek, mint a saját tenyeremet - kezdte Ilona, a picit sem ideges mamám. - Azt veszel fel, amit akarsz, de ezeket itt - mutatott a hatalmas nagy ruha kupacra szórakozottan. - NEM! - tette csípőre végül a kezét, miután nagy nehezen felállt a ruháimról.

- Mindig is szerettelek! - kiabáltam még vissza neki.

- Én is téged, Drága! - vágta rá.

- Nagyi, akkor legalább annyit engedjen meg, hogy fekete nadrágot vegyek fel. Hiányoztam a nyitó ünnepségről, szóval legalább most bepótolom - próbálkoztam, miközben hüvelykujjamat felfelé mutattam neki. Ahh, Míra nagyon béna vagy! Ennyi telik tőled, komolyan..?

- Rendben - el sem hiszem, belement. 

    Felvettem a székemről a nadrágomat, még mielőtt meggondolná magát, majd a táskámat, amire valószínűleg az ég egy adta világon semmi szükség nem lesz, mert még az órarendet sem tudjuk, aztán tovább készülődtem.

   A szekrényem legaljáról előkotortam egy bordó kapucnis pulcsit, és siettem is le. Nem szoktam reggelizni, ugyanis lehetséges, hogy minden normális ember, akinek van ideje és energiája eszik reggelente, mert az nagyon fontos a szervezetnek, de engem kevésbé hoz lázba. Soha nem tudtam rávenni a lelkemet arra, hogy a napi étkezés korai elemét kipróbáljam. Ha nagyon jó a kedvem maximum egy almát eszem, amiért apa meg is szid, mert szerinte nem szabadna kihagynom.

- Rendben Míra, legyél ügyes, és ne feledd: az úton ne állj szóba idegenekkel! - tanított be nagymamám, és mindezt olyan hanglejtéssel tette, mintha csak először mondaná el az utóbbi 15 évemben. - Jahh, majd' elfelejtettem!- adott a kezembe egy hajgumit.

- Ezt miért kapom?- értetlenkedtem.

- Elhiszem, hogy minél előbb el akarsz innen menni - kuncogott. - De azért, ha már ennyire nem szeretsz minket, legalább kösd fel a hajadat, hogy ne hozz minket szégyenbe! Ilyen bozontot utoljára nagyapád puliján láttam - oltott le szerényen.

- Neee..! - fogtam a fejem, majd felszaladtam a fürdőszobába a tükörhöz.

   Oké, tiszta zsír a hajam. Elfelejtettem megmosni az este, túl sok részt néztem meg a sorozatomból. Amikor kész lettem leszaladtam a lépcsőn, újra felvettem a tornacipőmet, majd épp nyitottam az ajtót, amikor apa visszakiabált hozzám.
- Mírácskám délután esni fog, vigyél egy esernyőt!

- Apuu, elkésem - néztem az órámra. Pontosan nyolc óra. Nem lehet igaz!

- Miklós, hagyd a szerencsétlen gyereket, elkésik! - szólt apura nagyi. - Menj csak szívem! - mosolygott rám.

- Sziasztok! Nem sokára jövök - köszöntem el gyorsan tőlük, és egy 60 méteres futót megszégyenítő futással beértem 8 óra 11 perckor az iskolába. Jól van. nem teljesen így volt, mindenesetre gratulálok magamnak. Ki az a tökkel ütött, aki az első napján elkésik? Biztosan sokan vannak még így, nyugtattam magam. 

  Az iskolába beérve a portással találtam magam szembe, aki mintha szikrákat szórt volna a szemével, úgy nézett rám. Csak intettem jelezve, hogy tudom, késtem, és ne aggódjon.

  Felmentem a lépcsőn megkeresve a termemet. Az ajtón belépve megcsapott az a tipikus "új szag". Látszott, hogy a termünk újra lett festve, padok mostaniak és tábla is kettő volt: egy elektronikus és egy zöld. A szemek mind rám szegeződtek.

  A padok értelemszerűen a táblákkal szemben voltak, amik mellett egy szekrény volt, gondolom nem a semminek, bár fogalmam sincs mit tárolhatnánk majd ott. Az asztalok mögött pedig parafatábla díszelgett, annak céljából, hogy mi felrakhatunk rá mindenféléket. Ez ötödikben még muris lehetett és szórakoztató, de most már inkább az órarend és az ülésrend szokott ott lenni. Belegondolva az utóbbit aligha fogjuk betartani.

  Voltak vegyesen diákok az ülések között: szőke, fekete, barna hajúak, egy ázsiai és én, aki kilógott a sorból azzal, hogy késett. Nem szeretem, ha figyelnek az emberek, mondhatni lámpalázas vagyok.