asian love ⇨Befejezett⇦

13. Rész

  Ránéztem Jimin-re, ő csak tágra nyílt szemmel megrázta a fejét. Gondolom nem akarja, hogy megkóstoljam. Talán bele is halnék.

- Köszi, de inkább kihagyom. Nem rég ettem. - füllentettem. A másik áldozat válaszát vártuk, így mind a ketten rápillantottunk. 

- Tae, már rég elakartam mondani, de... nem tudsz főzni.

- MI????... Ez nem igaz! A tükörtojásom isteni! - mondta, miközben engem nézett segítséget várva.
  Mit mondjak? Fogalmam sincs, hogy igaz-e.
- Mír' kérlek kóstold meg! 

  A testvérének egy aprót rándult a feje. Tényleg ennyire rossz lenne? Biztos, hogy nem. 

- Adhatsz egy szeletet. - ajánlottam fel, mire a szakács felvidult és vágott egy szeletet a frissen sült kalácsából. Szép, nagy darabot vágott, aztán a tányérra helyezte, így nyújtotta felém.

  Most már biztos, nem léphetek vissta, meg kell ennem! 

- Köszi! - mosolyogtam. Törtem egy darabot a villámmal, majd megettem.
  Igaz, figyelmeztetett Taehyung, hogy kicsit rossz lett, de nem ennyire. Ezért történt, ami.

  Próbáltam visszafogni magam, nehogy kiköpjem.
- Milyen? - kérdezték egyszerre.

- Finom, nagy jól si.... - és ebben a pillanatban köptem ki az egészet a földre. Nagyon szégyelltem magam, rögtön zsebkendőért nyúltam a pulcsim zsebéből, azzal pedig  feltöröltem a süteményt. De gáz vagyok! 

  A két srác csak csendben nézte végig az egészet, Jimin inkább visszafojtott nevetéssel. A másik fiúra néztem, mire elmosolyodott.

- Aranyos vagy, hogy próbálkoztál. Láttam rajtad, ne tagadd! - mondta a szemembe nézve, amikor látta, hogy tiltakozni szeretnék.

- Ühm... Sajnálom, tényleg finom volt, de épp tüsszenteni akartam és...

- Mír' azt hiszem mennünk kéne. - fogta meg háturról a vállamat Ji Min és végül megadtam magam. 

  Felmenve és bezárva a szobája ajtaját a duettpartnerem, megkönnyebbült.

- Ez hatalmas volt!! - röhögött. - Nem tudtam, hogy te ilyet is mersz megtenni... Visszafogott csajnak hittelek.
- Az vagyok! Csak... Véletlen volt.. 
- Aha, oké. - nevetett. 

- Jobb, ha bocsánatot kérek tőle, biztosan megbántottam, nagyon bunkó voltam! - tápázkodtam fel a székről, miután már egy 10 perce a dalt gyakoroltuk.

- Azóta ezen rágótsz? Ne már! Nem volt az olyan nagy dolog. Jahh, nem esett neki jól, de ami igaz, az igaz. Most pedig megtudta, hogy nem szakácsnak teremtették.

- De akkor is...

  Félre értem saját magam. Ezt nem azért teszem, mert valamit érzek Taehyung iránt. Inkább csak megbánás.
  Mamám mindig behazudta nekem, hogy finom a főztöm, amikor kicsi voltam. Pár évvel később, mikor már ténylegesen tudtam valamit, vallotta be, hogy általában kidobta őket egy szalvétába. Ő ezen az időszakon megy át. Nekem még halkan kellene valahova kiköpnöm, nem a szeme láttára.

- Megyek, holnap beszélünk. - lettem magabiztos egy másodpercig, aztán magamhoz tértem. - Mármint, ha szeretnél... - nevettem kínosan.

 Becsuktam magam után az ajtót és le igyekeztem hozzá.
- Oh, már mész is? - kérdezte Anita hirtelen, kijőve a nappaliból. 

- Igen, de előbb még benézek Kim szakácshoz. - nevetgéltem. Ez nagyon rossz vicc volt Míra, máskor inkább ne szólalj meg, köszi.
- Rendben, persze! - mosolygott, majd visszament. 

  Azt hiszem elég hangosan nevethettem, mert már kezdő szakácsunk előkészített két poharat és megtöltötte őket valami szénsavas löttyel.

- Megjöttél? - ült le, miközben a vele szemben lévő helyre rakta le az én adag üdítőmet, gondolom azért, hogy ott foglaljak helyet.
  Megtettem, majd elkezdtem a kis beszédemet.

- Figyelj, bocsánat az előzőért. Én... Kicsit csúnya volt ez tőlem és szeretném, ha nem értenéd félre. Én csak... Őszintén sajnálom, oké? - figyeltem végre rá, ugyanis egész eddig nem tettem meg. Ahogyan nézett, egyre jobban belemélyedtem újra a szemeibe. Amikor észre vette, hogy elbambultam az egyik kezével az asztalra könyökölt és tenyerébe rakta állát, úgy figyelt engem tovább. 

- Ezért jöttél ide, hogy ezt elmond? - kérdezte végül.
- Igen. De nem csak ezt! Felszeretném ajánlani, hogy..öhm... Esetleg, ha szeretnéd megtanítanálak téged kicsivel jobban sütni. Én sem vagyok gyakorlott, de tudok ezt-azt. 

- Biztos? Ezt nem csak Jimin miatt csinálod? Hiszen így többet láthatnád őt... - gondolkodott el.

- Neem, dehogyis! Komolyan sajnálom. 
- Akkor megegyeztünk.
- Rendben, örülök. - sóhajtottam fel. 

- Héé, ennyire feszült voltál emiatt? - mosolygott.
   Furcsa. Az ember, ha először látná ezt a fiút nevetni, azt hinné, hogy tetteti, nem is igazán boldog. Ahogy teltek a percek a vacsoránál és itt, rájöttem, hogy már pedig ő teljes szívéből mosolyog. 

- Egy picit, lehet... - kínosan félre nevettem, miközben a székéből felállt és felém hajolva megborzolta hajam. 

- Megígérem, hogy nem teszem ezt többé. Nagyon béna volt... - röhögött fel.

  Beszélgettünk egy ideig, aztán elköszöntem a konyhában tőle és a bejárati ajtójukhoz igyekeztem, de az anyukájuk újra megállított.

- Jó éjszakát! Mond meg mamádnak, hogy imádtam a sütijét! Megadhatná egyszer a receptjét. - kacsintott viccesen.
- Úgy lesz, ígérem! Viszontlátásra. - nyitottam ki az ajtót.

  Bezártam magam mögött, majd hallottam utoljára Anitát megszólalni:

- Ohh, Jimin a frászt hozod rám! Mióta ülsz a lépcsőn? - szerencsémre már zárva volt a ház, ezért nem láthatták hogyan is állok ott szoborként, még vagy 10 percig.
  Ez azt jelent, hogy amit beszéltem a konyhában VELE mindet hallotta? Vagy akkor még nem volt lent, ugye? Azt hiszem ma sem alszom, lesz min gondolkoznia az agyamnak.