asian love ⇨Befejezett⇦

43. Rész

Váratlanul megfogta a kezem. Így mentünk végig egészen a házamig. Mármint a házunkig, hiszen szomszédok vagyunk.

És én ennek nem is örülhetnék jobban ebben a percben.

2016. December 5. (Kedd)

 
 Az utóbbi időben egyre többet tanultam a vizsgákra, gyakoroltam Jimin-nel és ez azzal járt, hogy elhanyagoltam az egyik legfontosabb dolgot az életemben: Emmát. Ezért eldöntöttük, hogy suli után elmegyünk együtt kiválasztani nekem a ruhát, amit majd az ünnepségen viselhetek.

- Emma! Volna egy kérdésem.. - súgtam oda neki halkan, mert a legjobb alkalomra vártam, bár nem biztos, hogy a tesi óra közepe elég jó.
- Van egy perced..? 

   Épp fekvőtámaszozott, így miután nagy nehezen feltápászkodott a piszkos földről, csak ennyit szólt:

- Mhii.. Mhi az..? - fújta ki a benn maradt levegőjét.
- Biztos befejezted? Nem akarom, hogy miattam büntessenek meg. - aggódtam.

   Hangosan felnevetett, amit a testnevelés tanár észre is vett.
- Hé, te! Mit képzelsz mit csinálsz? - fújt hangosan a nyakában lévő síppal.

- Öhmm.. Azt hiszem nyújtok. - kapott észbe barátnőm. Mintha felkapcsolódott volna felette a villanykörte, úgy mondta tovább.
- Igen! Nyújtok..! Látja?.. Fhuu, de nehéz! - emelte a feje felé karját és kicsiket lökött oldalra kezével. Legszívesebben sírva nevettem volna, de még mindig minket fürkészett az edző.

   Talán 2 perc is eltelhetett úgy, hogy pislogás nélkül meredt ránk. Már nagyon zavarban voltam.

- Oké, akkor állj fel Emm'! Nyújtsunk együtt. - javasoltam, amiben természetesen belement a lány. 

   Végre elment másokat ugráltatni, mi pedig ismét leülhettünk a padokra.

- Mit akartál? - kortyolt bele az eddig elrejtett üvegébe.
- Van kedved ma elkísérni ruhát választani a karácsonyi ünnepségre? 

- Uhhh, de jóóó! - tapsikolt. - Bizti megyek! Tuti! 
- Örülök. - mosolyogtunk egymásra. 

   Az órák elteltével az iskola előtti lépcsőnél álltam és vártam, hogy Emma kijöjjön.

- Szia! - köszönt Jimin, mikor kilépett a bejárati ajtón. - Vársz valakit? - rakta zsebre a kezét, miközben 'mindjárt megfagyok' stílusúan felszisszentett.

   Uramisten. Ha megpróbál, de csak, ha megpróbál ennél még tökéletesebb lenni, meghalok. Nekem végem lesz.

- E-Emmát. - mutattam hátam mögé, jelezve, hogy mindjárt itt lesz, ne aggódjon.
- Oké. - bólogatott. Nem ment el. Meg sem moccant. - És egyébként hogy vagy? 

  Annyira aranyos volt, nem bírtam visszatartani. Felkuncogtam.

- Jól, köszi. És te? - néztem a szemébe. Mintha ugyan az a jelenet lenne bennünk most. Amikor legutóbb megfogtuk egymás kezét séta közben.
Erre a gondolatra elpirosodtam. 

- Jól vagy? - lepődött meg Jimin.
- Ohh.. igen, énn.. - mentegetőztem.

- Tessék! - vette le magáról és tekerte körém a szürke sálját. - Biztos fázol.

- Köszönöm. - pirosodtam el még jobban. Szerintem előző életemben paradicsom lehettem. - Vi-visszaadom, miután kimostam! - fogtam meg az említett darabot.

- Dehogy, nem kell! - legyintett. - Viszont.. Most megyek. Majd találkozunk Mír'! - köszönt el és már itt sem volt.

- Igen. Találkozunk! - integettem neki, mint egy bolond. Ráeszmélve, hogy mégis mit csinálok és, hogy ez milyen ciki, gyorsan leraktam combom mellé végtagjaimat.
- Hé. Ez meg mi volt? - röhögött ki Emma. A francba. Hallott mindent.
- Ne legyél ennyire cuki előtte, érted? - próbált átölelni vállam felett, ami viccesre sikeredett, mert ő alacsonyabb nálam.