asian love ⇨Befejezett⇦

8. Rész

- Uhm.. Semmi. Akkor holnap találkozunk, szia! - raktam le, még a választ sem vártam meg. Rendben, most jött el azaz idő, hogy gondolkozzak. Honnan tudja a számomat? És mit vegyek fel holnap?

2016. Szeptember 3. (Szombat)

 Nagyon nehezen aludtam el, annak ellenére is, hogy nagyjából tudom mit csinálok a hajammal, mielőtt a szomszédokhoz menjünk. Jimin még az éjjel elküldte az időpontot. Pontban délután nyolcra. 

 Este volt, lehetett vagy 7 óra körül. A nap gyorsan elment, tanultam kicsit, hogy tiszta lelkiismerettel menjek el. Nem szeretek lemaradni az anyagokról, ezért néha előre dolgozok.
Ilyen volt a mai nap is.
Ismerve magamat, kettő órával a találka előtt már elkezdtem készülődni. Befontam a hajamat, felvettem egy hosszú ujjú fekete ruhát, megpróbáltam kisminkelni magam, fülbevaló, kontaktlencse és kész is voltam.
    Apuék már az ajtóban vártak engem, én pedig nem tudtam dönteni magas vagy lapos sarkú cipő közt. Végül a laposat választottam, majd felvettem a direkt ilyen alkalmakra vett barack színű kötött kardigánt, és már mehettünk is. Nagyi a saját kézzel készített süteményét szorongatta karjai között, míg bekopogtam.
Pár másodperc múlva nyílt az ajtó, nekem pedig majd' kiugrott a szívem a helyéről.
   Ott állt Ő, fekete ingben és gyönyörű mosollyal. Hirtelen annyira kevésnek éreztem magam, "nem vagyok hozzáillő" gondoltam.

- Jó estét! Szia Mír'! - köszönt Jimin, majd beinvitált minket. Apukámmal kezet fogott, mamám pedig két puszival köszönt neki, mi pedig csak intettünk és mosolyogtunk egymásra. Ideges voltam. Láttam, hogy Jimin is, ezért amikor bementünk az asztalhoz, hogy találkozzunk a többiekkel, én hátul mentem mellette.

- Sz-Szia! - fordultam oldalra hozzá. Csak kacsintott egyet, majd előre ment mutatni az utat. Nem akarta, hogy lássam az arcát? Vicces vagyok. Már be is képzelek dolgokat.

- Jajj, hát megérkeztek? Üdvözlöm önöket! - mosolygott valószínűleg osztálytársam édesanyja. - Én Várvölgyi Anita vagyok. Ji Min anyukája. - ölelkezett velünk.   
   Kedvesnek tűnt, és most már rájöttem kitől is örökölte a fiú azokat a gödröcskéket a szájánál. Meg kell hagyni szép nő volt. Barna, hullámos haja a vállára omlott, és egy lila szoknyát viselt. 

- Khmm.. - jött egy hang a lépcsőjük felől. Ott állt egy középkori koreai férfi, az egyik oldalán egy kislánnyal, a másikkal egy magas fiúval.
- Megérkezett az egész család. - nevetett a férfi, mire mind kacagtunk rajta egyet, kivéve a mellette állókat.

- Abeojiiiii..! - kezdett koreaiul visítozni a lány. - Úgy értem apaaa, nem láttam mi lett a vége a Violettának! - csapkodta a rózsaszín kis tütü szoknyáját. Ha azt hittem láttam ennél aranyosabbat a világon máskor, be kellett, hogy lássam: tévedtem.

- Sajnálom Kincsem, de ma vendégek jöttek, majd holnap visszanézed! - ötletelt az apa. - Szóval...Khm.. - köhögött ismét. - Örvendek! Ezeknek a rosszcsont gyermekeknek vagyok az apjuk. Park YongSoo a nevem.

______________________________________

Tudom, hogy rövid rész lett..
Sajnálom:(
De a következő hosszabb lesz!^^