asian love ⇨Befejezett⇦

47. Rész

- Ezt csak azért mondod, hogy kisegíthesselek - suttogtam magamnak.

- Dehogyis! - háborodott fel rögtön. Meghallotta..?

- Gyerekek, üljetek le a helyetekre és vegyetétek elő a tollaitokat. Ne maradjon semmi más a padon - sétált be tanár.

2016. December 15. (Péntek)

   Ismét péntek van. Megmutatták, kinek milyen lesz az első félévije. Nem sokat jegyeztem meg, elég volt összesen három emberét. A sajátomat, ami két tantárgyat kivéve kitűnő. Természetesen az egyik az ének, a másik pedig a matek. Na, igen. Sosem értettem ezt a kettőt.

  Emmáé egész jó lett, erős négyes tanuló. Jimin pedig vegyes. Matematika kettes, angol 4, és így tovább. Aggódom érte, nem szeretném, ha megbukna. Talán fel kellene egyszer hoznom a korrepetálást nála..? Szívesen segítenék neki.

- Örülsz a félév végének? - kérdezte Jimin, mikor befejeztük a gyakorlást aznapra.

- Hát.. Picit. Nem kell majd egyfolytában tanulnom, az nagyon tetszik. Viszont Emmával alig fogok találkozni. H-Ha minden igaz elutaznak a családjával síelni, azt hiszem. Ezért szerintem rengeteg könyvet fogok olvasni, hogy ne unatkozzak - ismertettem a szünetre tervezetteket.

 Bátorságot vettem magamon és megkérdeztem: 
- Ti mentek valahova? - raktam el közben a gitáromat.

- Passz' - válaszolt röviden. - Elvileg mennénk valahova a családdal, de nem hiszem, hogy velük tartok - titkolózott.

- M-Miért..? - dadogtam.

- Legalábbis.. Remélem lesz valami, ami itt tart - nézett rám lopva, majd gyorsan tekintetét a gitártokomra szegezte. - Vigyem én? 

- Oh, nem kell, köszi! - és már el is vette tőlem. - Bár, ha szeretnéd.. - röhögtem. 
Kisétálva az iskola ajtóján, megcsapott minket a hideg tél szele. 

- Fázol? - kérdezte tőlem.

- Nem, csak a lábam. Vízálló csizmát kellett volna felvennem - nevettem saját esetlenségemen. És ekkor bevillant. - Hahh..! - emeltem fel a mutatóujjamat. - A sálad! Nálam maradt legutóbbról..

- Hagyd csak - legyintett. - Tiéd lehet. 

- Neem, visszaadom! Megvársz a kapuban? Gyors leszek!

- Mír'! Ne aggódj, tényleg nem kell.

- De akkor is... - kémleltem az eget.

- Rendben, várni foglak - adta be a derekát.

- Komolyan? - vidultam fel. - Köszönöm, köszönöm! - futottam két lépéssel előrébb. - Sietek!

   Biztos vagyok benne, hogy néz. Az is meglehet, hogy esetleg röhög rajtam, és a makacsságomon.

  Szinte begurultam a házba, olyan gyorsasággal sikerült hazaérnem. Esküszöm, mostanában annyit futok. Jó lenne valami futócsapatba kerülni.
- Klára! Nem láttál egy szürke sálat lent a kabátomnál? - kérdeztem a konyhában főző nőt. Szomorúan megrázta a fejét. Hol lehet..? 

   Mire végre meglett, Jimin legalább 10 percet várhatott.

- Bocsánat, ne haragudj.. - nyújtottam át neki a sálat egy ajándékszatyorban. Nem az a karácsonyi féle csicsás tasak, helyette sima kékszínű volt, aminek citromsárga pöttyök díszítették az oldalát.

- Köszi - vette el tőlem. 
- Én köszönöm, hogy k-kölcsönadtad.. - emeltem fel a fejem lassan.

  Egymást bámultuk. Ahogy Jimin mögött a Nap lement, mintha megint beleszeretnék. Ennél is jobban, ha lehetséges. Örökre elnézelődnék rajta.