asian love ⇨Befejezett⇦

32. Rész

- Igazából szeretem, hogy mindenki körülötte lóg. Tudod, nekem nem volt sok barátom, talán vele sikerülhet néhányat szerezni.
- Mi..? - nem hittem a fülemnek.

Azt hiszem, nem egy az értékrendünk. Nagyon nem.

- Jajj, hallottad! - nevetgélt. - Szeretnék barátokat szerezni. Az általános iskolában én voltam a gáz csaj, akihez nem szólt senki. Most megváltozok! - mondta, szemében égő lánggal.
- De.. Csak ki akarod használni őt. - válaszoltam fagyosan.

- Ha így mondod tényleg azt gondolom, rossz vagyok. De nem! Talán olyan lesz a kapcsolatunk, mint a filmekben: a végén rájöhetek, hogy igazán szeretem. - ábrándozott.

- Chh.. - néztem a plafonra. - Ezért.. Hagytam fel a saját érzéseimmel..? - kezdtem suttogva magamnak.

- Hé, mi bajod van? - kérdezte aggódva.
- Te! - álltam fel. - Tudod.. - fújtam ki a levegőt. - Igazán kedveltelek és segíteni akartam, még akkor is... Na, mindegy! - ráztam meg a fejemet. Nem mondhatom el neki az érzéseimet Jimin iránt. - Viszont, itt vége! - fogtam meg a sálam és kiszaladtam a kávézóból.

Hirtelen megcsapott a jéghideg levegő. Szemeimnél gyöngyöződtek a könnyek, alig tudtam visszatartani.

- Ahhh! - túrtam bele a hajamba.
Habár jogosan mentem el onnan, rosszul érzem magam. Még a kirendelt kávét sem ittam meg...

Kapkodva elővettem zsebemből a telefonom és felhívtam azt a személyt, akit most legszívesebben megölelnék.

- Sz-szia!
- Mi a baj..? - hallotta meg rögtön sírós hangom.
- T-Találkozhatnánk? - vakartam a fejem kínosan. - Tudom, nem rég láttuk egymást, de fogalmam sincs mit tegyek! - habár, nem látja mit csinálok hívás közben, úgy éreztem, mintha itt állna előttem. Kínomban tekintetemet az ég felé szegeztem.

Észre sem vettem eddig. Szürke színű az égbolt, alig látszik a felhők miatt gyönyörű kék éne. Tél révén már a madarak sem repülnek olyan nyugodtan és boldogan, mint nyáron. Minden olyan... Kedvetlen.

- Hol vagy most..? - szakította félbe gondolatmenetemet.
Elmondtam neki a kávézó melletti utca címét. Miközben jön értem, én is elindulok arra. Nem akarok itt maradni.

- Szia! Mi a ba..? - szólt, mikor megérkezett volna, de beszéde közben megöleltem.
- Emmhaa..! - sírtam a mellkasához szorítva magamat. - Én.. Olyan hülye vagyhook! Teljesen igazhad vholt!

Nem reagált, csak kis idő múlva. Mosolya kíséretében szépen, lassan simogatta hátamat.
- Css..! - vidított.

Hihetetlen. Hozzám sem vágta, hogy "Én megmondtam!", vagy hasonló.

- Khöszhönöm.. - öleltem.
- Naah! Még a végén itt fagyunk meg! - nevetett. - Inkább menjünk valahova.

Bólintottam, mire megindult.
- De hova megyünk..? - töröltem a szemem egy újonnan talált zsepivel a kezemben, ami eddig kabátzsebem legmélyén bujkált.
- Hozzám. - válaszolt egyszerűen.

Mivel a környéken laknak, alig kellett mennünk néhány épületen át.
Ilyenkor szeretem Budapestet. Köztudott, hogy hatalmas nagy város, mégis... Ebben a kerületben picit nyugodtabbak a lakók.

- Megjöttünk..! - üvöltött boldogan az ajtóban Emm'.
- Itthon van valaki..? - kérdeztem. - Nem akarok zavarni.

- Dehogyis zavarsz! Amikor elmentem érted, apám teljesen kész volt, hogy miért van egy fiatal lány egyedül ilyenkor. - kuncogott.
- Köszi..
- Kérsz kaját? - ment be a konyhájukba.
- Ha nem baj...

- Míra! - nézett rám hirtelen hátra fordulva. - Barátnők vagyunk. Kérlek, érezd magad otthon. - vigyorgott.
- Köszönhhöm...! - pityeregtem újra.

- Csajszik, itt vagytok? - jött ki egy nő a nappaliból. - Szia! Biztosan te vagy Míra. Én Emma apukájának a barátnője vagyok, Kitti!
- Jó napot! -- nyújtottam a kezem. - Igen, Horváth Míra vagyok! - mutatkoztam be.

- Nos.. Hagylak titeket kibontakozni! - kacsintott. - Majd még jövök! És kérlek, ne égessétek fel a konyhát! - nevetgélt.

- Meg lesz! - mondta magabiztosan barátnőm. - Egyébként apa fogalmam sincs hol van. - fordult felém. - Mindegy, majd máskor bemutatom!
- Rendben. Most pedig.. Mit csináljunk? - tettem fel az eldöntendő kérdést.
- Passz'. - legyintett. - Süti..? - nézett rám, mire egyszerre bólintottunk.

El is kezdtük.
Mire végeztünk a sütéssel, azt hiszem kellőképpen lenyugodtam.
- Jobban vagy? - kérdezte Emma.
- Igen. - bólintottam. - Köszi.
- Ugyan! Viszont.. Most már remélem elmondod mi történt. - ült le velem együtt az asztalhoz, miközben elvett egy szelet frissen készített finomságot a tepsiből.
- Nem sok. - temettem az arcom kezeimbe. - Csak.. Tudod.. Jimin. - mormoltam.
- Hé, mintha élnél!
- Oké, bocsi! Szóval.. - emeltem fel a fejem. - Anna elmagyarázta bővebben, hogy miért is... Miért is 'szereti' Jimin-t.
- És..? Túl jó volt az indok?
- Túl rossz. - mondtam határozottan.

- Ohh.. Akkor, most mihez kezdesz? - nézett zöld szemeivel.
- Hát.. Azt terveztem, hogy valami kifogást mesélek el neki, hogy miért is nem lehetek tovább a Cupido-juk.

- Ez jó! Lehetne mondjuk ez: "Sajnálom Anna, de beleszerettem Jimin-be!" - színészkedett barátnőm, én pedig hangosan felnevettem. - Most viccen kívül. - lett komolyabb tizedmásodperc alatt. - Mondd el neki.
- De..
- Semmi "de"! Látnia kell, hogy más igazán szereti őt és nem csak játszani akar vele.
- Megpróbálom.. - fújtam ki a levegőt.

- Elmondod neki..? - kérdezte halkan. Látszott rajta, hogy csak jót akar nekem, ezért végig gondoltam. Talán tényleg nem kellene többet hazudnom, se magamnak, se senkinek.

Miután ettem pár darabot a csodás alkotásunkból, hazamentem.

Sötét volt. Tekintettel a télre, hamarabb borult be az ég, amit utálok, viszont ebben a pilanatban hálát adtam minden fent lévő istennek, mert semmi kedvem nem volt találkozni egy árvalélekkel sem.

Igaz, Emmának kibeszéltem a Jimin-es történéseket, de apáról még nem sikerült tájékoztatnom. Nem is kellene..? Inkább hagyom magamban.

2016. Október 30. (Hétfő)

- Nagyiii..! - nyávogtam korán reggel.
- Mi az, Kincsem? - sütötte a rántottát.
- Emma holnap itt aludhat?
- Kicsoda?
- Emma.
- Oh, persze, ő igen! Úgy értettem egy fiú nevet mondassz.. - suttogta.

- Héé, mi lett volna a baj azzal? - háborodtam fel. - 16 éves vagyok, a szervezetem már képes lenne gyermeket szülni! - nevettem.
Imádom idegesíteni az efféle dolgokkal.

- Még csak az kéne! Aztán majd nekem kell a kölyköt etetni, pelusoztatni.. - sorolta. - Ohh, a csudába! Odaégett a tojás! - morgolódott saját tettén.

- Egyébként.. - kezdtem, miközben segítettem leállítani a tűzhelyet. - Hol van apa? Tegnap sem volt itthon.

- Elment Klá.. - kezdte volna, de mondata közben meggondolta magát. - Kell most neki egy kis idő. Sok a munkahelyi stressz.

- Akkor rendben. Megyek! Ha kell segítség, szólj!

Csöndben feltrappoltam a szobámba. Ezt elintéztem. Viszont valami itt gyanús nekem..

2016. Október 31. (Kedd)

Ma jön kettőre Emma. Már alig várom. Kiterveltük az egész itt töltött napokat. Ma film maratont tartunk, holnap folytatjuk, majd este beszélgetünk pár doboz fagyi mellett. Igen, októberben fagyizunk. Teljesen logikus.