asian love ⇨Befejezett⇦

19. Rész

- Most mennem kell.. - mondtam gyorsan. - Jó éjt! - engedett el lassan, majd bementem az ajtón. Azóta sem tudom mennyi ideig állhatott ott. Talán néhány percig. Talán pár óráig. 

 Nem tudom, de abban a pillanatban nem számított semmi. Visszakaptam egy emléktöredékemet! Az enyémet. A sajátomat.

   Miután beszaladtam a házba, neki dőltem háttal az ajtónak és óvatosan leguggoltam.

- Ezt elszúrtam. Ezt nagyon... Elszúrtam - Miért kell ilyenkor megjelennie? Mennyi ideje várok már egy emlékre és pont most, amikor...
- Mindegy, nem számít. Nem omolhatok össze - álltam fel a szememet megtörölve. A konyhába igyekeztem, de éreztem valaki jelenlétét a hátam mögött, így megfordultam.
- Miért itatod az egereket kincsem..? - szinte tátva volt a szája nagyinak a meglepődöttségétől.
- Semmi. Csak... Rossz jegyet kaptam. Igen, ez az! Rossz jegyet kaptam, már az első hetekben.. Bocsánat! - hazudtam gyorsan. Belenéztem a szemébe. "Kérlek higyj nekem!" mondtam magamban.

  Nem szeretem, sőt utálom becsapni őt, de most muszájnak éreztem.
- Kicsim... Már mondtam neked, emlékszel..? Nem a jegyeidért szeretlek vagy, hogy milyen az átlagod. Azért szeretlek, mert te magad vagy! Anyukád halála óta már csak egyetlen lányom van. A neve Horváth Míra. Szép égszínkék szeme van, hosszú haja és jól áll neki a szemüvege... - folytatta. - És ha tetszik neki, ha nem én mindig itt leszek neki. - fejezte be.

- Köszönöm. - öleltem meg.

2016. Szeptember 12. (Kedd)

  Ilyen este után rengeteg kedvem volt iskolába menni, igen. Jahh, mégsem.
De sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer hiányozzak, vagy tettessem a rosszul létem. Egyszerűen nem. 15 éves vagyok, mit akarok kezdeni magammal? Eldöntöttem: fontossági sorrendet kell állítanom az életemben. Az első egyértelműen a család, majd a tanulás. Innen már nehezebb dolgom van... Ki legyen a következő...?

  Reggel melegebben öltöztem fel, mert rosszul éreztem magam. Suliba menet tanálkoztam Emmával, így együtt mentünk tovább.
- ...És képzeld, valaki azt mondta, hogy Kai meg Krystal nem cuki páros! Azt hittem leütöm.. - áradozott a szokásos témájáról osztálytársam én pedig, mint mindig, most is csak bólogatva hallgattam.

- Sziasztok! - köszönt Jimin, nekem pedig ismét elakadt a szavam. Nem mertem köszönni sem.
- Valami baj van? - kérdezte tőlem.

-Se.. Semmi. - néztem a földet. Csak megrántotta a vállát és tovább ment.
- Ahh...! - fújtam ki a levegőt, ami eddig bennem maradt.
- Nagyon jól haladsz! Az év végére akár már egy egész, kerek mondatot fogsz majd neki mondani! - szólt cinikusan Emm'.

- Nem vicces. Utálom magam emiatt.

- Hé, nyugi! Picit magabiztosabbnak kellene lenned, ennyi. - adott tanácsot.
- Köszi.

  Első óra angol volt, így együtt maradhattunk. Miután kicsengetteg a büfébe vettük az irányt.
- Hol is tartottam? Jahh, igen. Szóval... Azt hittem leütöm azt a lányt! Hogy mondhat ilyet?! - folytatta a előbbi témáját kpop fan barátom.

  Kinevettem, mire ő is röhögni kezdett.
Mikor odértünk, rengeteg diák gyűlt össze. Ebben az a legrosszabb, hogy nincs normális sor kialakítva, így őrültek módjára tolakodhatnak. Legalábbis azt hiszik. Én természetesen megpróbáltam valamennyire előre jutni, pár emberen át, de nem az én világom, így Emmát kértem meg, aki már az ötlettől is - miszerint neki kellene megvennie mind a kettőnk kajáját - megrázta a fejét.

- Ahh, akkor most nem eszünk. Majd a következő szünetben.
- Oki - helyeselt.
- Segítsek? - jelent meg hirtelen a viszonzatlan szerelmem személye.

- Öhm.. Nem, nem muszáj - mondtam halkan.
- Kérlek - nyögte ki a lány.
- Mit akartok venni? - nézett előszőr rám. Elmondtuk, majd a kezemből a pénzt kivette és megindult előre.

  Félreértettem. Nem ő veszi meg. Egy nyolcadikos fiúhoz ment oda, aki épp most rendelt.

- Hé, kis srác! Vennél nekünk még két szendvicset? Megköszönnénk - adta az alsósnak az aprókat. A fiú köpni-nyelni nem tudott, csak megtette amire kérték. Gyorsan megkaptuk az ebédünket és Jimin büszkén nyugtázta, hogy tudott rajtunk segíteni.
- Szívesen.

- Ne verd nagy dobra, csak egy szendvics! - poénkodott barátnőm.

  Jimin hirtelen Emma karjához nyúlt és kivette onnan az ételt, mire beleharapott
- Te szemét állat! - verte meg a tolvajt.

Én mindezt halk nevetéssel reagáltam le.
- Nevetsz - figyelt fel rám Jimin.
- Nos... Szoktam - gondolkodtam el.
- Velem nem nagyon... Örülök! - mosolyodott el, majd elsétált a haverjaihoz.

  A büfés szünet után nem történt semmi a suliban. Egy német, tesi és két angol után magyar következett.

"- Volt házi?
- Passz', nem tom'."

  Ezek az alap szüneti kérdések, amik legalább egy embertől elhangzanak. Sajnálatomra, mivel előző órán nem figyeltem, nekem is meg kellett kérdezni.
Az előttem ülő koreai fiú, pedig hátra fordult segíteni.
- Volt házi? - kérdeztem.
- Munkafüzet... - és már lapozgatta is tankönyvemet. Miközben segíteni próbált, én csak néztem őt. Milyen szép a szeme. Meg a mosolya. És tetszik a haja is.

- Mit nézel..? - látta meg.
- Szép a hajad - csúszott ki a számon, amit azonnal meg is bántam. - Akarom mondani... Jól áll - ezzel sem segítek magamon. - Mármint...

- Értem, nyugi. Köszönöm! - túrt bele szerényen. Örültem a fejemnek, hogy nem érezte furcsának a mondatomat.

   Iskola után hazamentem. Egyedül, mert barátosném még elment a barátjával randizni. Be kell, hogy valljam irtó aranyosak együtt.

  Hazaérve segítettem apának megteríteni és jöhetett is a vacsora.

- Milyen volt a suli? - kérdezte egy témát bevetve mamám.
- Jó, bár kissé unalmas - bazsalyogtam tele szájjal.
- Hát igen, a gimi már csak ilyen - kezdte apa. - Amikor én voltam diák.. - mondta, de közbeszóltam.
- Bocsánat, de nem mehetnék fel? Még rengeteget kell tanulnom.
- Menj csak Picim! - fogta a kezem mama, mintha azt mondaná, majd ő elintézi apámat. Megköszöntem és felmentem.

  Matek, angol.. Történelem..
Ahh, nem megy az agyamba. Hogyan tudják a többiek ezt mind megtanulni? Igaz, erre való a puska. Mivel általánosban kitűnő voltam, mivel elég hosszú ideig magántanuló voltam, sajnos nem tudtam elsajátítani a puskázás titkait. Sőt, nem szeretek csalni. Nem érzem szükségesnek. Ha tudok valamit megtanulom, ha nem, soha sem fogom érteni.

   2 óra írás és memorizálás után felmentem a Facebook-ra. Hirtelen elakadtam a szavam. Legszívesebben sikítottam volna, annyira boldog lettem.

"Park Jimin megváltoztatta a profilképét."
Aláírása:

Szép a hajam. #köszönöm

   A számhoz raktam a párnámat, hogy ott sikítsam ki magam. Azt a mondatot... Én mondtam neki! Ez egy titok!
   A mi közös titkunk, hisz senki nem tudja miért írta ezt, csak ketten.

  Legalábbis a kommentekből az jön le. Mindenki azt hiszi Jimin saját magától kapott bókott és köszönte meg.
- Titok... Mi? - mosolyogtam hitetlenül.

______________________________________

Halii!:)
Ne haragudjatok, hogy nem hétvégén raktam ki a megígért részt, de végre itt van!^^ Remélem tetszik.😄