asian love ⇨Befejezett⇦

16. Rész

- Fent van, de nincs olyan jól. Tegnap ezért is nem volt iskolában. Ohh! Hoztátok a háziját? De aranyosak vagytok! - lelkendezett. A mellettem álló lány rám nézett, a tekintetéből mindent kitudtam venni. Eszében nem volt a lecke, még szerencse, hogy nekem igen.
- Természetesen hoztuk! - válaszoltam.
Bementünk a házba, majd fel a fiú szobájába.

  Benyitottunk és egy félig halott srácot láttunk. Nem nézett ki túl jól, azt hiszem elég komoly vírust kaphatott el.
- Taeil, mi ez? Meg ne halj nekem! - röhögött nagyot barátnőm. - Nem igaz, tudod, hogy szeretlek! - ölelte meg nagy nehezen a fekvő embert, aki eléggé meg volt lepődve a bejövetelünkön.

- Szia! - köszöntem neki. - Zavarunk?
- Nem igazán. - zárta le.
- Örülök. - néztem a földre.
- És... Mi az oka, hogy nem jössz suliba? - kérdezte a lány.

- Nem látszik? - tüsszentett. - Adnátok egy zsepit? Az enyém elfogyott. - mutatott a kukájára, ami tele volt zsebkendőkkel.
- Oké, várj csak! - kutakodott a zsebeiben Emma. - Bocsi nem találok.
- Itt van! Tessék.. - nyújtottam felé a kezem, miután találtam egyet.
- Kössz.. - vette el.
- Akkor, én kimegyek mosdóba, mindjárt jövök. - ment ki a barátnőm, én pedig szikrákat tudtam volna szórni rá a szemeimmel. Komolyan csinálja?
- Hááát... - kezdtem a beszélgetést nagyszerűen.

- Mi van veled? Úgy értem, hogy vagy?- kérdezte. Meglepett. Őszintén felsóhajtottam.
- Érdekel?
- Persze. Miért, nem lehet?
- Dehogyis nem! Csak fura.. Nem nagyon beszélgettünk, pedig kellene, hisz ott van a gitáros téma.. Meg ilyenek. - mondtam.

- Igaz is! Megkérdeztem az igazgatóhelyettest, hogy a karácsony ünnepségen előadhatjuk-e a dalt. Azt mondta örülne neki, mert a mai fiatalok nem épp beválallósak ezen a téren.
- Oh, ennek örülök, de biztos eléggé felvagyunk rá készülve? Úgy értem... Még kész sincs az egész dal.

- Ezért kell többet gyakorolnunk és nem lemenni Taehyung-hoz. - mondta miközben elvette a szemét rólam és a telefonját kezdte nyomkodni.
- Bocsi. Csak megbántottam...
- Hidd el, őt nem lehet!
- Hisz láttam!
- Az nem a megbántott arca volt, ismerem.
- Oké, mindegy... - miért van az, hogy előtt ilyen semmilyen vagyok? Nincs saját véleményem, nem hiszek magamban és elmegy minden önbizalmam. Jó lenne, ha megváltoznék, mert idegesít.
- Jöttem! - ugrándozott be osztálytársunk. - Mit csináltatok? - kérdezősködött átlátszóan.

- Mi ugyan semmit! - tört fel Jimin.
- Tényleg semmit.. - ráztam a fejem.

- Okéé, akkor mit csináljunk? Uncsizom! - nyávogott, majd mellém ült az egyik babzsákba. - Játszunk valamit!
- Van egy ötletem! Miért nem mentek el? Beteg vagyok, hagyjatok már élni! - színlelte a halálát a fiú.
- Hm.... Nem, sajnálom ilyen lehetőség nincs! Mi itt maradunk!
- Emm' tényleg mennünk kellene.. - húztam fel őt a helyéről, de nem állt fel.
- Itt leszünk. - jelentette ki.
- Nem! - ordítottunk rá egyszerre.

   Összenéztünk Ji Min-nel és újra megláttam a barna szemeit. Változatlanul gyönyörűek, még betegen is. Első alkalom, hogy ma hosszan szemügyre vehettem. A haja máshogy állt, mint eddig szokott, nem volt bezselézve vagy hajlakkozva, csak természetesen az arcába hullott akaratlanul, mivel már elég hosszú.

  Ohh, basszus, mióta nézem már őt..? Elkaptam a tekintetem. Előszőr én, majd kis idő múlva ő is.
- Rendben menjünk. - ment az ajtóhoz barátnőm. - Sziaaa, Taeil! - ugrott a nyakába a fiúnak, aki viszonozta azt.
- Hello! - köszöntem, mire csak egy bólintást kaptam.

2016. Szeptember 12. (Hétfő)

Miután elmentünk, Emma is hazament tőlünk, nem találkozott apámékkal. Majd máskor.
A vasárnapom tanulással telt, igaz még csak év eleje van, de nagyon bele kell húznunk.
Reggel felöltözve a fürdőszobába mentem, ahol újra jöhetett a mindennapi nehézség. Mit kezdjek a hajammal? Engedjem ki vagy fogjam össze?

  Kész lettem és a sulihoz mentem, ahol a terembe érve már mindenki megérkezett. Ránéztem az órámra, még csak 7 óra 45. Miért jöttek ilyen korán? Lemaradtam valamiről...

- Sziaaa, Unnie! - köszönt barátnőm szokásosan.
- Milyen nap van ma? Mindenki itt van... - értetlenkedtem.

- Úgy tudom ma van a szivatásos nap. Mivel az első heteken elmaradt...

- Ooh.. Értem. Ilyenkor nekünk egyébként mit is kell csinálnunk?
- Azt, amit a végzősök mondanak. Például kimenni az udvaron futkározni, mint egy bolond. Ilyenek... - magyarázta, miközben leültünk a helyünkre.

- Miért nem tudtam róla?
- Fogalmam sincs, pedig az egyik órán beszéltük. - nem mondtam semmit.

  Valószínüleg Jimin-en gondolkoztam, hogy hallotta-e a Taehyung-os esetet, ezért nem figyeltem.
- Ahhh, Míra, te hülye! - ütöttem meg a fejemet, majd beletúrtam a hajamba.

- Miért lennél az? - nézett hátra a nemrég emlegetett személy.
- Öhmm.. Semmi, csak elfelejtettem a szivatást. - dadogtam.
- Ma lesz? - esett le neki is, mire elnevettem magam.
-  Úgy néz ki, igen. - mondtam.

Elmosolyodott és ezt válaszolta:
- Furcsa.
- Micsoda..?
- Hogy nevetni látlak. - a tekintete mély volt, bár nem tudtam kivenni, hogy miért.

De legalább meggyógyult, jobb színben van.
  A tanár bejött, ezután pedig már a tanulásé volt a főszerep. Bármennyire is szeretem az angolt és a magyart, most egyáltalán nem hiányzott egyik sem.
  Hamar vége lett az első, majd a második órának is, nem történt semmi.