asian love ⇨Befejezett⇦

30. Rész

- Jajj aaz..? Értem már! - esett le neki.
Boldogan előrefordultam és láttam, ahogy Jimin szája mosolyra húzodott, amint a tekintetünk találkozott. Megvontam a vállam, olyan "mi így beszéljük meg a dolgokat otthon" stílusban.

- Itt is van a tészta! - szólt YongSoo, miközben a kezébe hozta a hatalmas nagy tányért. A leves gyorsan eltűnt, mindenki éhes volt az elején.
- Szedjetek csak, bátran! - mosolygott Anita.

Jimin megfogta az evőeszközt, ami segítségével magának már tálalt.
- Bocs, te is akarsz? - nézett rám, mire bólintottam. - Add a tálad! - nyújtotta a kezét.

Odaadtam neki, majd megvártam, míg nekem is szed.
- K.. Köszönöm. - raktam le magam elé az ételt, és enni kezdtem.
- Hmm.. Isteni! - lelkesült fel nagyi.
- Egész jó. - bólogatott apa.
Pár másodpercig mindenki őt fürkészte, persze nem olyan feltűnően. Az illem azt diktálja, ha nem finom is mond azt, mert kellemetlen helyzetbe hozod a többieket! Vagy nem így lenne..?

Gondoltam, ezt az egy megjegyzését nem bánom. Rossz napja lehetett a munkahelyén.
- Kérhetnék egy pohár vizet? Kapar a torkom, biztos valami szárazat ettem. - utalt az épp előtte lévő vacsorára.

Anita csak félénken bement a konyhába a kért italért, rosszul érezte magát, amiért lehet, hogy ő rontotta el a személy étvágyát. Láttam az asztalnál lévő férfiakon, hogy nem volt kedvükre ez a beszólás. Még Jimin is szikrákat szórt apámra a szemeivel. Bevallom, én is.

Gyorsan Míra, egy terv..

- Hahah! .. - nevettem. - Biztos amiatt, amit otthon csináltam neked.. Nem vagyok egy jó szakács..! - ütögettem apám vállát viccesen, majd egy "fejezd be" szemkontaktussal le tisztáztam vele az egészet. Legalábbis remélem.

Jimin beszédre nyitotta a száját, de elhallgatott. Tudja az igazságot. Nem vagyok béna ételkészítésben, mégis ezt mondtam..
Láttam, hogy a tekintetemet keresi, de nem akartam rá figyelni. A végén még megkérdezi mi a baj, és akkor nem Fogok tudni megszólalni. Hülye én.

- Rendben gyerekek, nyugodtan menjetek fel, mi elbeszélgetünk itt. - utasítottak kedvesen a vacsora vége felé, mire rögtön fel is szaladtunk, egyenesen Ji Iseul szobájába. Esélyünk sem volt máshova menni, mert végig fogta a kezünket Jimin-nel, nem eresztve el minket addig, amíg nem láttuk a játékgyűjteményét.

- Azta..! - ámultam el, mikor beértem a helyiségbe.

A fal rózsaszín volt, hercegnős poszterek és a plakátok sokasága terült el rajta. Az ágy, a szoba egyik sarkában feküdt, vele szemben egy TV-vel, amellett pedig pici asztalt láthattunk, ami körül volt véve pink székekkel. A székek felén ült valaki: Pinnochio, Kishableány, Hamupipőke...

- Milyen szép! - néztem körbe tátott szájjal. - Bárcsak nekem is ilyen lett volna régen a szobám. - szippantottam be egy plüssmaci illatát, aki először a kezem közé került.
- Miért, neked milyen volt? - pillantott fel rám a lány.
- Hát.. Sötét. - guggoltam le elé. - Nem szerettem azt a helyet.
- De nem voltak ott szörnyek? - aggódott.

- Találkoztam párral, de nem történt semmi. Mindig legyőztem őket! - vidultam fel, mire a hallgatóm is követte tettemet.
- Ennek örülök! Viszont biztos vagyok benne, hogy valamit elvesztettél.. - lett komolyabb. Ledermedtem.

A háta mögé néztem, ahol Jimin mosolyogva figyelt minket. Nem említettem Ji Iseul-nak az anyukámat, akkor honnan veszi..?