asian love ⇨Befejezett⇦

48. Rész

- Rendben, ülj le Míra! Jimin, készen állsz? - fontoskodott az infó tanárunk.

Ő karolt fel minket, azért, hogy tökéletes legyen a mikrofonunk hangzása, nehogy leégjünk. Kedvelem ezt a férfit, mert nem alacsonyítja le a diákokat, ugyanúgy bánik velünk, mint felnőtt kollégáival. Viszont valahogy, most mégis sokkal jobb lett volna Kassai szigorú megjegyzései, akár a ruhámra, vagy bármire. Csak terelné el a figyelmemet a lámpalázamról.

- Hé, minden rendben? - hajolt Jimin hozzám. - Elég.. Piros vagy - jegyezte meg.
- T-Tényleg..? Hát, nem érzem valami jól magam.. - vallottam be.

- Mír' - fogta meg a karom felsőrészét kezével, ezután mélyen a szemembe nézett. - Ugye, tudod, hogy én bízok benned?
Azonnal zavarba jöttem.

- I-Igen.. - nyeltem egyet.

- És azt is, hogy nagyon jó leszel?

- Abban már nem vagyok annyira bi..

- Mír'! - szólt bele a mondandómba. - Ne add már fel! Olyan sokat gyakoroltunk.

- Rendben. Azt hiszem.. - túrtam bele a hajamba lassan.

Még fürkészett pár pillanatig, aztán elvette a tekintetét rólam, mert minket kértek fel a színpadra. Mi zárjuk az ünnepséget a dalunkkal. Tudom, hogy most csupán próbálunk, de minden annyira valósággá vált. Eddig bele sem gondoltam, hogy kiállok ennyi ember elé.

- Egy, két'.. Egy, két', há' - számolt suttogva vissza Jimin, miközben egymást néztük szemünk sarkából.

A szám első néhány másodpercében a gitár játékom szólal meg, én leszek a 'bevezető', aztán hozzám kapcsolódik Jimin.

Angol nyelven írtuk a dalt, így elég sokat kellett gyakorolni pluszban Jimin-nek otthon a kiejtések miatt.
Ezeken gondolkodva.. Mennyi felesleges nyűgöt adtam a vállára. És még is, egyszer sem mondta, hogy nem. Tulajdonképpen ő biztatott.

- Thank you! Uu-uu-uuu.. - dúdolta el a dal végét koreai osztálytársam.
Már ekkor profinak tűnt. Kívülről biztos az látszódik, ahogy egy magabiztos, jóképű és karizmatikus fiú énekel, valami.. Valami felejthető csaj gitározása alatt.
Jimin boldogan rám vigyorgott, de ahogy észrevette a rosszkedvemet, gyorsan elengedte mikrofonját.
- Mi a baj? - vált teljesen aggódóvá.

- S-Semmi, csak.. Szuperül játszottál! - hazudtam neki, miközben vigyorgásra kényszerítettem magam.

- Tényleg? - lepte meg őt a mondatom.

- Miért csodálkozol..? - csúszott ki a számon.
- Csak, mert.. Te is iszonyat jó voltál, és azt hittem engem majd senki nem fog hallani melletted - vakarta meg a tarkóját röhögve.

Ugyanúgy érzünk. Mindketten azt gondoljuk, a másik jobb nálunk.

- Kettőnket néznek majd. Kettőnkért fognak tapsolni is a végén. Ügyesek leszünk - mondtam halkan, mire egy mosolyt kaptam cserébe.

Egy olyan mély és aranyos mosolyt, ami megéri azt a rengeteg esti sírást érte, vagy hogy látom ezt a boldog arcot mással csókolózni. Megéri az egész.

- Szia, Míraaaa! - szaladt felém Emma.

- Mit keresel itt? Még lenne tíz percetek megérkezni..

- Igen, viszont az első sorból akarlak látni titeket - ölelt meg. - Vagy mégsem, mert az a tanárok helye.. Na, nem baj! Akkor a második! - gondolkozott el. - Sok sikert! Mi megyünk is - fordult hátra Taehyung-hoz.

- Együtt jöttetek? - kérdeztem. Kitágult szemekkel figyeltek egymásra, majd rám, aztán újra a másikra.

- Dehogy! Útközben találkoztunk - legyintett Taehyung. - És kislány.. Majd megbeszéljük azt a reklámos ügyet - kacsintott.