asian love ⇨Befejezett⇦

2. Rész

Voltak vegyesen diákok az ülések között: szőke, fekete, barna hajúak, egy ázsiai és én, aki kilógott a sorból azzal, hogy késett. Nem szeretem, ha figyelnek az emberek, mondhatni lámpalázas vagyok.

- Jó reggelt..! - kezdtem. - Öhm, nos, elnézést a késésért, én csak.. - kerestem a szavakat.

Emlékszem anya mindig is biztatott, hogy szerepeljek az emberek előtt, mert szép hangom van és nem utolsó sorban tudok gitározni, szóval biztosan nem röhögnének ki engem, mégis soha nem voltam képes megszólalni tömegben. Ráadásul az egy teljesen más szituáció lenne. Most nincs gitárom, és furcsán jönne ki, ha elkezdenék egy dalt énekelni. Mit tegyek? Mit mondjak?

- You can call me monster...! - énekelt fel egy vörös hajú lány a semmiből. Amikor meglátta, hogy mindenki őt bámulja folytatta. - Bocsánat csak tudja tanárnő, Kim Jong Dae-t nehéz nem imádni és csak próbáltam vele együtt énekelni... Izé... - Egy pillanatig elgondolkozott talán azon, hogy néhány ember miért ítéli el a melegeket, vagy csak úgy összességében az élet értelméről, mindenesetre, inkább leült.

- Remekül kezdődik ez a tanév is! - bólogatott a tanárnő, aztán ismét felém fordult. - Szóval te ki vagy? - ült le az asztalához.

- Én... Én Horváth Míra vagyok, és hát, elaludtam, szóval igazából - kezdtem dadogni. - Elnézést! - adtam meg végül magam.

- Rendben, remélem máskor nem fordul elő. Most pedig ülj le, van még három szabad hely!

    Felmértem a terepet. Egy hely a vörös hajú lány mellett, a másik valami fiú mellett, ahova nem szívesen ülnék már csak azért is nem, mert épp az orrában turkált valami után. Nem szeretnék jobban belegondolni, miért. A harmadik hely pedig egy tiszta, azaz TALPIG rózsaszín ruhában lévő lány mellett volt. Szerintem természetes, hogy az első mellett voksoltam.

- Szia Emma vagyok, szólíts Unnie-nak ha szeretnéd! - örült meg nekem, mikor helyet foglaltam mellette.

- O-oké - suttogtam, miközben elővettem a füzetemet és egy tollat.

- Ti ott! Értem, hogy csak négy osztályfőnöki óra lesz ma, de attól illene idefigyelni! - nézett ránk a tanár, mi pedig csak összenevettünk, amolyan utálom-őt-már-most-féleképpen.

    Vagy húsz perce beszéltünk sablonos kérdésekkel körítve, amikor egy fiú belépett az ajtón. Ő is ázsiai volt, mint az elsősorban ülő osztálytársam, de neki valahogy más volt az arca. Telt ajkak, mosolygós szemek, barna haj... Hirtelen olyan érdekes érzés kerített hatalmába. Fogalmam sincs, mi lehet az.

- Taeil, hiányoztál! - állt fel a padtársam hirtelen, majd odafutott hozzá és megölelte, amit a fiú viszonzott is.

- Hali! - emelte fel a kezét köszönésképp. - Park Ji Min vagyok - mutatkozott be a többieknek, majd meg sem várva a tanár válaszát, aki egyébként köpni-nyelni nem tudott a jelenet láttán, leült az előttünk lévő padba a 'kincsvadász' mellé. Oké, mondta a nevét bemutatkozásnál, de nekem elkönyvelte magát ennek.

Emma visszaosont hozzám.
- Hé, megtennéd, hogy amellé a lány mellé ülsz? - nézett mélyen a srác szemébe Jimin.

   A fiú kivette a ujját az orrából, majd az összes felszerelésével, ami egy tollból és egy papírcetliből állt, odamászott a pink lányhoz, aki meglátván a jövőbeli szomszédját elkezdett sikongatni, mire természetesen az osztály egy emberként nevetett fel. Kivéve az egész vicc okozóját, ő komoly arckifejezéssel jegyzetelte a táblán lévő információkat. Nem mondhatnám, hogy bunkó, mert határozottan nem. Oda sem figyelve a pedagógus fegyelmezésére, a mellette lévő padban ülő lányra mosolygott, miközben suttogott neki valamit, aki ennek hatására odaadta füzetét a kezébe és a fiú elkezdte másolni, amiről eddig lemaradt.

    Az óra további része csendes volt, nem jött egy elkésett diák sem, én pedig örültem, hogy nem én voltam, aki a legtöbbet késett. Hurrá, Míra!

   Kicsengetéskor a diákok rögtön csoportokba ültek, álltak és voltak, akik kimentek a teremből. Mivel én késtem, ráadásul az évnyitón sem voltam, nem ismertem senkit, szóval úgy véltem, hogy inkább kimegyek az aulába, ha jól emlékszem láttam egy büfét is valahol.

- Annyeonghaseyo! - jött oda hozzám a színes hajú szomszédom.

- K.. Kon'nichiwa?- próbálkoztam. Felismertem, hogy egy ázsiai nyelvvel köszönt, de nem tudtam, melyik nyelv az pontosan.

- UUUUH..! - úgy látom Emmát teljesen elvarázsoltam a tudásommal, mert aranyosan, csillogó szemekkel nézett rám, amit utoljára a 7 éves unokahúgomtól láttam. Nem tagadom, ez a lány itt citromsárga tornacsukában, kopott farmerben és fehér pólóban annyira szimpatikus volt, hogy el nem tudom hinni. Mintha ismerném már legalább 2 éve.

- Japán nyelvet tanultam régen, de feladtam - mosolyogtam rá.

- Tényleg? De jó! Figyelj, nem akarok tolakodó lenni, de szereted az EXO-t? - kérdezte, miközben a folyosón sétáltunk kifelé.

  Végig gondoltam. Mi az az EXO? Ha jól emlékszem egy együttes neve amiben rengetegen vannak. Egy név! Jusson eszembe egy név... Meg van!

- Xiumin? - néztem rá, jelezve, hogy nem nagyon vagyok otthon ebben a témában.
- Uuuu, ő a te UB-d?

- A mim?

- Végső elfogultságod.

- Mifogultságom? Neeem, csupán ez az egyetlen név, ami megragadt bennem még múltkor, amikor hallgattam tőlük egy számot.

- Ohh, értem. Na, nem baj! - húzta el a száját. - Egyébként ne hidd azt, hogy én csak a kpop-ról tudok beszélni, mert az embereknek ez egy nagy előítélete. Tévedés, hisz akkor hogyan kerültem ebbe az iskolába, nem igaz? Nem mondhatjuk, hogy ez egy könnyű gimnázium - kezdte a sztoriját, de hirtelen nekünk jött valaki.