asian love ⇨Befejezett⇦

29. Rész

"- Kincsem, mi a baj..? - törte be az ajtóm nagyi. - Szent Isten, te pityeregsz..? - ölelt magához, miután leült az ágyam szélére.

- Nem.. Cs-csak... - nehéz volt elmondanom bármit. Hiszen magam sem tudom, mi történt."

2016. Október 16. (Hétfő)

   Eltelt egy hét. Mármint, majdnem. Azt hiszem az érzéseim kezdenek lenyugodni Jimin iránt.. Már beszéltem vele Annáról. Megkérdeztem őt, hogy kedveli-e egy lányban azt, ha sokat olvas. Persze elég nehéz volt, többször majdnem elájultam félelmemben, de végülis aranyosan reagált, és mindegyik buta, értelmetlen kérdésemre válaszolt. Átlátott rajtam...? Nem hiszem. Minden egyes kérdésemmel közelebb kerültem hozzá, mint barát. Nekem ez elég.

- Sziasztok! - foglaltam el a helyemet reggel.
- Halii! - ölelt meg Emma.

   Jimin mivel előttem ül, csak hátrafordulva mosolygott egyet.
Megöl engem valamikor az ilyen arckifejezéseivel, biztos vagyok benne.
- Volt házi? - kérdezi tőlem a barátnőm.
- Nem! - rázta a fejét koreai osztálytársunk, miközben a székével együtt felénk fordult. Részt akar venni a beszélgetésünkben.
- Harmincötödik oldalon, a négyes feldata, végig. - nyitottam könyvemet.

Tizedmásodperc múlva az asztalomnál ült Jimin és Emm' is egyaránt.
- Ahh, pedig azt hittem most pihenhetek. - morgott a fiú.
- Én is.. Meg akartam hallgatni néhány EXO dalt. - nyavajgott a lány.
- Tudjátok otthon is lehet házit írni.. - tettem fel a karom, amolyan ötlet gyanánt.
Hirtelen mindketten felhúzták a szemöldöküket és mérges tekintetükkel válaszoltak.
- Mír' nem a mi hibánk, hogy a stréber életet választottad.. - kezdte Jimin.

- Így van! Imádlak, de tök furi, hogy ennyit tanulsz.. Én nem bírnám. - fejezte be Emma.
- Ráadásul még olvasol is! - háborodtak fel hitetlenül.
Kitört belőlem a nevetés.
Lassan leültem a helyemre, majd előre dőlve röhögtem tovább.
- Ő most nevet..? - suttogta Emm'.
- Asszem'. Pedig fogadni mertem volna, hogy sértődés lesz a vége. - vágta rá Jimin.

Igen, azt hiszem végképp megkedveltem őket.

   Órák után nem tudtunk gyakorolni, Kassainak valami dolga akadt, így elhalasztottuk.
Hazaérve nagyival találtam magam szembe.
- Drága, pici egyetlenem! Lemennél...
- A boltba. Persze, mit kell vennem? - tettem le a táskám, miközben befejeztem a mondatát.
Ez szinte szokássá vált nálunk. Suli után, mikor időben érek haza, mindig nekem kell mennem bevásárolni.
Szerencsémre nincs messze a legközelebbi áruház, ezért nem bánom, ha néha-néha megteszem.
- Csak pár dolgot..! - nyugtatott mama. - Felírtam erre a papírra, tényleg nem sok!
- Rendben. - olvastam végig. - Oké, megyek! Nem soká' jövök, szia!

   Bezárva az ajtót, hideg levegőt éreztem. A dzsekim kapucniját is feltettem a fejemre, nehogy megfázzak.
  Október van. Pár nap és havazni fog.
Szeretem a telet, a kedvenc évszakom, sajnos ezzel a családban egyedül vagyok. Apuék inkább nyáriasak.
- Jó napot! - köszöntem, beérve a kisboltba.
- Viszont! Segíthetek valamiben Kedvesem? - kérdezett kedvesen az idős hölgy a pult mögött.
- Öhm, csak körülnézek és válogatok. - nevettem.
- Rendben.- mosolygott.

   Talán húsz percembe került, hogy összeszedjek mindent. Amikor nagyi azt mondja "pár dolog", sosem annyi.

- 4560 forint lesz... 440 a visszajáró. - adta oda az aprót.

- Köszönöm! Viszlát! - siettem ki a szatyraimmal.
Amikor már a kapunkban jártam, megállított Anita, Jimin anyukája.
- Jó nap.. Akarom mondani, szia! - javítottam ki magam. Még régebben megbeszéltük, hogy tegeznem kell őt, azóta folyton elfelejtem.
- Szia Míra! Mi járatban? - mosolygott. Egy hosszú, lila kabátot viselt, amolyan francia stílusút, egy kistáskával a vállán.