asian love ⇨Befejezett⇦

33. Rész

   Ma jön kettőre Emma. Már alig várom. Kiterveltük az egész itt töltött napokat. Ma film maratont tartunk, holnap folytatjuk, majd este beszélgetünk pár doboz fagyi mellett. Igen, októberben fagyizunk. Teljesen logikus.

- Sziiaaaa! - csengetett őrült módjára barátnőm a kapunkból.
- Hali! Gyere csak be! - utasítottam.
-Melyik sorozattal kezdjük? - kérdezte rögtön. - Ha nem baj, tudnék ajánlani ezer kdrámát.
- Mit..? - néztem bambán.
-Kdráma. Koreai sorozatok, amikhez hála az égnek, van felirat is! - tapsikolt.
-

Hát.. Nem tudom...
- Légyszí, biztos tetszeni fog! Csak egy részbe lessünk bele.
- Oké. - adtam meg magam.

   2 órája kezdtük el az Introverted Boss című romantikus, humoros doramát... És imádom!
- Ez az! Végre összejöttek..! - sikítoztam, mire Emma csak egy magabiztos mosollyal nyugtázta: ismét rajongóvá tett egy embert.

  Este kilenc volt már. Szinte a felénél tartottunk a történetnek, de úgy döntöttünk, inkább befejezzük a mozizást és beszélgetünk.

- Kérsz? - hoztam be egy tál popcornt.
- Uhh! - csillant fel a szeme a tálka láttán, aztán már a markában is volt a rengeteg kukorica.
- Szóval..? - kérdezte sejtelmesen tőlem.
- Mi az?
- Nem történt azóta semmi Annával?
- Nem.. És őszintén remélem, hogy nem is fog! - akadtam ki. - Rossz érzés nem segítek neki, de nem tehetem..
- Megértelek. Asszem' Jimin se menne bele.
- Biztos..? - néztem rá reménykedve.
  Emma ismeri talán legjobban a szeretett fiút, így boldog vagyok, mikor olyanokat mond, hogy "ő is ezt akarná", vagy "neki ez tetszene", stb.
- Totálisan!

  Tizenegy óra huszonkét perc van.
- Aaaah..! - ásított a mellettem fekvő lány.
- Fáradt vagy..?
- Neem, beszélj csak nyugodtan!- nézett kómásan.
- Rendben!... Képzeld múltkor találkoztam egy unikornissal...
- Nagyszerű. - mondta, nem figyelve.
- Aki rózsaszín volt.
- Tök jó. - csukta be a szemét.
- És megöleltem. - tartottam vissza a nevetést. Biztos, hogy nem figyel.
- Aha.. - beszélte félálomban.
- Aludj, te kis buta! - takartam be kuncogva, majd miután megbizonyosodtam barátosném kényelmességéről, én is követtem a példáját.

- Tudom, hogy nem hallod.. - suttogtam mellette az ágyon. - Viszont sok mindent köszönhetek neked. Hálás vagyok mindenért. - nyomott el az álom.

2016. November 1. (Szerda)

  Másnap korán keltem, hogy reggelit tudjak készíteni. Tegnap direkt megvettem a hozzávalókat egy egyszerű ételhez.
  Az egyszerű étel nálam a rántottát és virslit jelenti. Mi más..?
- Ne, ne.. Kérlek nee! - dühöngtem halkan, mikor odaégettem a tojást.

- Mit csinálsz? - bukkant elő mamám valahonnan. Hála Istennek!
- A megmentőm! Gyere és segíts légyszíves! Nem tudom mi van most velem. Még egy tojást sem tudok megcsinálni... - mentegetőztem rögtön.
- Nem rég keltél, ilyenkor én azt is elfelejtem, hogy ki vagyok.. - nevetett.

  Elkészült, és Emma felébresztése után ehettünk.
- Köszönöm, nagyooon finom volt! - pislogott nagyokat bociszemeivel az osztálytársam.
Nahh, igen. Ezeknek a szemeknek nem tud ellenállni senki. Bencének hatalmas nagy szerencséje van, hogy ez az ártatlan őt választotta.
  Mikor szomorú, a közelében lévő embereket is megtudná síratni. Viszont, amikor boldog, mindenki az.

2016. November 2. (Csütörtök)

  Tegnap nem történt semmi érdekes. Egész nap filmeztünk, befejeztük a sorozatunkat.
  Úgy éreztem nem kellene Emmát a gondjaimmal nyaggatnom, főleg nem olyannal, ami nem is biztos. Lehetetlen, hogy apának barátnője legyen. Ilyen nincs.
Csak barátok.
  Ezért meg sem szólaltam tegnap. Ma pedig folytattam a hallgatásom.
- Nem akarsz mondani valamit..? - vágott fancsali képet barátnőm. - Látszik, hogy van valami! - ült fel a kanapéra és már szét is terült.
 
  Lába az én combomon pihent, feje pedig a szék támláján lustálkodott.
Én kihúzott háttal nyugtalankodtam.
Elmondjam, vagy ne..?
Lehet csak képzelődtem!

- Nem.. Semmi.
- Oké. De, ha bármi van, szólj! - fogta meg nagy nehezen a kezem. Megszorította és folytatta.

- Igazából.. Nekem van valami. Mostanában az apám sokat van a gyerekével. Ez nem baj, félre ne értsd, hisz imádom azt a kis srácot..! - röhögött talán egy emlékkép bevillanása miatt. - De hiányzik a régi apum. - komolyodott el. - Nem hittem, hogy majd olyan lesz az életem, mint a filmekben. Elhagyatottnak érzem majd magam, mert van egy féltestvérem. Ez hülyeség... - háborodott fel. - Miért érzek én ilyet..? Mintha irigy lennék, pedig nem vagyok! - tette fel a kezét, védekezésképpen.
- Ki mondta, hogy az vagy..? - esett le.  
  Magától talán az ember lánya nem gondol ilyet. Valaki ezt mondhatta neki.

- S-senki.. Én gondolom így. - zavarban volt.
- Tuti? - húztam össze a szemem. Hazudik.
- Na, jó. De ne gondolj rögtön rosszat!
- Rendben.
- Bence.
- Hogy az a..! - kezdtem, viszont elharaptam a mondatom másik felét. Ígéretet tettem. - Vagyis.. Azta..! Miért mond ilyet az, aki szeret?
- Nem tudom.. - hajtotta le a fejét. - Mostanában nem vagyunk olyan jóban. Mintha kerülne.
- Nem lehet..!
- Szerintem mégis.

  Ezzel pedig a jó hangulat a házban eltűnt. Olyan gyorsan ment el, mint amilyen gyorsan jött. Az egyik pillanatban rózsaszín felhő keringett felettünk, majd hirtelen szürke lett. Ráadásul az eső is esik.

- Azt hiszem apámnak barátnője van. - böktem ki halkan.
- Micsoda..?! - ujjongott a lány. Reakciómat látva, inkább visszaült a helyére. - Azta..

  Picit elnevettem magam, mert az előbb valahogy én is így néztem, ahogyan most ő.
  A házban csak mamám van. Apa megint nincs itthon, azt mondta sok dolga van.

- Az a fránya kulcs! - jött egy hang kintről. Este révén először egy betörőre gyanakodtunk.
- Dehát kulcsot mondott..! - gondolkodott hangosan Emma.
- Apa!
- Apud! - mondtuk egyszerre. - Most mi lesz?
- Bújjunk el! - ajánlottam fel és egyből befutottunk a konyhába. A pult alatt ültünk a hideg padlón, míg meg nem hallottuk az ajtó nyitódását.

- Hmm.. Nincsenek ébren. - szólt apa. Felkacsolta az eddig nem használt villanyokat, majd leült a konyhába. Telefonozott.

- Meddig maradunk itt? - suttogta barátnőm.
- Amíg el nem megy. - válaszoltam.

  És igen. Fél óráig tápászkodtunk, vagy  próbáltunk nem levegőt venni, mert akkor is meghallhatott volna abban a síri csöndben, ami ott akkor volt.

- Klára..! - ugrott fel az asztaltól a férfi, miközben telefonját a füléhez szegezte. Összenéztem az osztálytársammal.

  "Ő az!" mondtam a szememmel. Csak bólintott, megértve, hogy tudja kiről beszélek.
- Holnap..? Oké, rendben. Ott várlak, elmegyek érted. - azzal letette.

  Amikor végre felsétált a lépcsőn, előjöttünk.
- Uhh, tisztára, mint egy horror sztoriban. Bujkálunk a baltás gyilkos elől. - nézett őrülten Emm'.
- Héé, ne ijeszgess már! - löktem meg gyengéden. Nevettünk egy sort, majd fellopóztunk a szobánkba.

- Jó éjt!
- Szép álmokat! - néztem oldalra a barátnőm szemébe. - Figyelj... Megtennéd, hogy ma megfogod a kezem? - mondtam, az utolsó szavakat egyre lassabban.
- Jajj, te! - ragadta meg a kért kézfejemet. - Aludj! - kacsintott.

  Két perc múlva hiába szólongattam, már bealudt. Nekem is azt kellene tennem, de nem megy.
 Egyszerűen kipattan a szemem, ha próbálkozom.
 Klára.. Klára.. Milyen ember lehet ő?

Kis idő múlva rezgett a mobilom, üzenetem jött.

Park Jimin: Miért vagy még fent...?