asian love ⇨Befejezett⇦

35. Rész

Felálltam. A lábaim konkrét irányba mentek: a szomszédunkhoz.
Sok mindent vétettem, de nem szeretném, ha ő is a hibáimhoz lenne sorolva. Szeretem.

Végre az ajtó előtt álltam. Arcom piroslott, fáztam. Mégis.. A legnagyobb gondom az volt, hogy senki nem reagál a kopogásomra.
- Hajnali egy van, persze, hogy nem.. - válaszoltam önmagamnak.

Egyszer csak nyílt az ajtó, Jimin volt az. Haja kócosan állt, szemét pedig törölgette.
- Te vagy az..? - kérdezte.
- Igheen... - pityeregtem.
Nem tudom miért idejöttem. Bűntudatom van, amiért nem Emmához mentem, ő a barátnőm...!
-Sajnálom, hogy zavarlak, gondolom aludtál... - hülye, hülye, hülye! Mit képzeltél?! Ahh..
De, ha így is bánok sok mindent, még egy már nem olyan nagy baj.
- Tényleg te vagy..? - ismert meg, az eddig félálomban lévő fiú. - Jesszusom, Mír' mi a baj?
- Semmi... - sírtam.

   Miután feleszmélt, hogy ő most nem álmodik, minden igaz, behúzott a házba, majd bezárta az ajtójukat.
Amint kész lett, jó szorosan magához ölelt. Az egyik karjával a hátamnál lágyan szorított, másikkal pedig hajamat simogatta, mintha gyermek lennék.
- Css...! Css.. - csitítgatott kedvesen. - Ezt vedd le..! - cipzározta ki a kabátomat, mikor picit eltolt magától.

Levette rólam, majd adott egy takarót.
- Ülj le a kanapéra, mindjárt jövök! - és futott is tovább.
Pár perccel később megérkezett egy bögre gőzölgő teával.
- Óvatosan, meleg. - szólt előre.
- Köszönöm. - vettem el tőle.
- Szóval... - ült le velem szembe. - Jól vagy..? - aggódott.

Furcsa. Ilyenkor egy normális ember először azt kérdezné, miért vagyok itt.
- Igen..! - mosolyogtam erőtlenül. - Mármint.. Nem. - hajtottam le a fejem.

- Mi a baj? - szólt rekedtes hangján. A szemben lévő fotelből átült mellém, így fürkészett tovább.
- Tudod.. Én eddig próbálkoztam! - sírtam. - Azt gondoltam, hogy elbírom majd ezeket a dolgokat... Igazából hittem, hogy elég erős leszek és magabiztos... - ütöttem meg az ölemben pihenő párnát. Még egyszer... Aztán még egyszer megtettem.

  Kiadtam mindent magamból, az összes haragomat. Apa iránt, Anna miatt is, sőt anya halála utáni stresszt is. Eddig nem mutattam semmi reakciót anyáért. Már több, mint 9 éve.
Eddig bírtam.

  Jimin végig bámult engem. Néha elmosolyodott egy-egy bénán sikerült ütésem miatt, de ennyi.
- Hé, te! Mike Tyson utódja! - röhögött az említett ökölvívó nevén, mikor már elfáradtam.
- Nem vagyok az...
- Tényleg nem! De, hé! Ne legyél már szomorú! - csúszott közelebb hozzám és két keze közé fogta az orcámat.
Nem beszélt és én sem.

Figyelt engem, mintha most találkoztunk volna először.
- Jobban vagy már..? - suttogott.
- Ühüm. - bólintottam, a még mindig az arcomon lévő kezeivel együtt.
Egyszerre az arcát elárasztotta valamiféle érzelem. Mintha megvilágosodott volna. Hirtelen felpattant és odaadta a kabátomat.
- Azt hiszem menned kellene! - utasított.
- Mi..? Miért, valami rosszat tettem? - félve kérdezgettem.
- Azt hiszem... Vagyis nem! - rázta fejét.

Az ajtóban álltam. Nem akartam menni.
- Nem akarok menni! - mondtam ki hangosan ezeket a szavakat.
- Tessék..?
- Én.. Itt.. Szeretnék maradni. - jöttem zavarba.
Egy pillanat alatt végig gondolta és újból levette rólam az átfagyott ruhát.
- Rendben. Te az én ágyamban alszol, mert nincs vendégszoba és, ha délben Hyung-ék meglátnak téged a nappaliban, félreérthetik.

Hevesen bólogattam, mint akit most tanítanak be a katonaságnál, vagy hasonló.

Harminc perc múlva már az ágyában is voltam.
Sötét volt, alig láthattam valamit, viszont nyitva hagyta a hálószoba ajtaját, így azaz aprócska kis fény, ami lentről jött Jimin-től, segített nekem átlátni mindent.

Tipikus fiú lakosztály. Konzolok és videójátékok sora hevert a földön össze-vissza a tankönyvein.
Halkan felnevettem.
- Nem hiszem eeeel! Park Jimin szobájában alszom! Ááh! - gondoltam magamban, miközben a kétszemélyes francia ágyán forgolódtam.
Aludnom kellene. Biztosan menni fog.. Remélem.
Másfél óra elteltével végre sikerült.

Ott voltam, ahol legtöbbször álmomban mindig.
A folyosón.
Az nő állt velem szemben. Furcsa, mert nem féltem tőle.
- Hahó! - szólalt meg az árny.
- Igen..? - válaszoltam.
- Míra, hahó! - üvöltötte tovább.
- Mondtam már! Igen? - mentem közelebb.
- Míra, ne tedd ezt! Kelj fel, megijesztessz!
- Fent vagyok! - kiabáltam vissza.

   Ebben a másodpercben keltem fel.
Az arcom teljesen izzadt volt, hajam letapadt a nyakamra és homlokomra. Elakartam venni hajszálaimat a szememből, hogy láthassak valamit, de erőtlennek éreztem magam.

- Rosszat álmodtam. - jelentettem ki félálmomban.
- Igen, vettem észre! - suttogott Jimin mérgesen mellettem. - Szólongattalak!
- Tess... Tessék? Te vagy az? - ébredeztem.
- Ki más? - húzta fel a szemöldökét. - Mindegy. Csak jöttem ellenőrizni téged, megyek is! - állt fel gyorsan, de elkaptam pulcsija végét hátulról.
- Nem szeretném.. Ha mennél.

Féltem. Őszintén féltem. Fogalmam sincs mitől. Talán a holnaptól. Nem akartam megbeszélni a dolgokat apámmal. Nem akartam őt látni sem abban a pillanatba.
- De csak pár percre! - lökött arrébb picit, majd beült mellém az ágyába.
- Cseréljünk helyet? - kérdeztem.
- Kössz.. - túrt bele a hajába. - Így jobb.

Ő csak úgy tud elaludni, ha a falnak fordulva van fekve. Emlékszem, régen mondta.
Megint bealudtam. Most nem jut eszembe mit éltem át, de arra igen, hogy ismét zihálva ébredtem.

- Fhuuh...Huh.. - fújtam ki a levegőt.
Jimin hangos levegővételemre mozgolódni kezdett.
- Nem alszol..? - kérdezte felém nézve. Fél arca a párnának simult. Biztos véletlenül elaludt itt, és most ébredt. Azt suttogtam mindjárt.

- Tényleg minden oké? - fürkészett tovább. Hátradőltem, hogy újonnan eltudjak aludni, de most sem ment.
Nehéz. Rossz. Nem akarom.

- Apum el akar venni egy ismeretlen nőt feleségül. - jelentettem ki, mintha azt mondanám 'a fű zöld színű'.
- Tessék? - tápászkodott fel. Kézfeje füléhez szorult, könyöke pedig a párnán maradt, így nézett rám.
- Azt mondta nem választhatok.
- És erre te..?
- És erre én elszaladtam.
- Szóval hozzám jöttél elsőnek..? - értette meg.
- Igen.. Mármint! Félre ne értsd, csak te vagy a legközelebb.. - néztem félre.
A francba! Úgy jöttem el ide, hogy most bevallom.
Hangosan felnevetett.
- Igazán megtisztelő. Köszönöm!
- Nos.. Nincs mit! - nevettem én is.

- Szerinted jól fogunk szerepelni az ünnepségen? - feküdtem háttal és a plafont kémleltem. A tenyerembe temettem a kezem. - Mi lesz, ha leégünk, mert elrontok valamit..?

Jimin megfogta a kezem, aztán megszorította.
- Biztosan ügyesek leszünk! - engedett el, ezután pedig egy pacsit kért.
Beleütöttem a tenyerébe, majd mosolyogva aludtam el.

Furcsa. Egyikünk sem szólt semmit, miért is alszunk egy ágyon. Egyértelműnek tűnt, hogy így alszunk.

________________________________

Sziasztook!^^
Emlékeztek, írtam, hogy most kezd izgalmasodni a helyzet, szóval készüljetek:D
Egyébként pedig köszönöm, hogy ennyien olvassátok az írásomat, nagyon jól esik!:) ❤