asian love ⇨Befejezett⇦

54. Rész

- I-Igen - helyeseltem paradicsommá válásom közepette. 

- Ugye tudod, hogy reggel megláthatnak itt minket a szüleid?

Basszus! Tényleg!
Elfelejtve ezt, a homlokomra csaptam. Jimin kedvesen kinevetett.

- O-Oké! Meg van, mit csinálunk - ültem fel, és így tökéletes rálátást kaptam Jimin teljes testére, amit betakart a nemrég kapott paplannal, beleértve az én lábamat is.
- Csak egy óra és visszamegyek a szobámba! - meséltem el neki az ötletemet.
   A fiú arca gondolkozóba esett. Pár pillanat múlva beleegyezően bólintott.
- Rendben.

  Megkönnyebbűlten sóhajtottam.
- Addig is, jó éjszakát! - fordult belfelé a kanapénak azon részére, ahol a kipárnázott háttámla van. Igaz is!
  Említette, hogy nem tud anélkül elaludni, hogy ne lenne a falnak fordulva.
   Mivel én az ellenkező irányba néztem eddig, lassan megfordultam. A karomat átraktam az oldala felett és így öleltem meg.

   Mozdulataimat egyre lassabb szívverés és fokozatosan gyorsuló levegővételem követte. Mindjárt elájulok.
Azt hittem, hogy megfog szólalni, vagy akár el is lökhet magától, de nem tette.
  Óvatosan megfogta a kezemet, ami rajta pihent, s megszorította.

   Aztán elaludtunk. Nem akartunk, hiszen megbeszéltük, hogy nem láthatnak meg minket Kláráék. Sajnos a szerelmünk győzött.
   Vagy az álmosságom, amit egész este ki kellett valahogy bírnom.

2016. December 25. (Hétfő)

   Jimin mellkasára hajtva a fejem keltem fel. Álmosan felültem, majd körbenéztem a szobán. Nincs itt senki, nem változott semmi.
Aztán eszembe jutott.
Te jó ég! Apáék?!
Megláttak..?
- J-Jimin! - suttogtam. - Kelj fel...

A fiú meg sem moccant, ezért elkezdtem egy picikét lökdösni őt.
- Hahó..!

   Ez hatott rá, mert megmozdult.
Csukott szemmel, félig még álomban fogott meg, aztán egy gyorsabb kézfogással ledöntött az kanapéra, majd átölelt. Mintha mi sem történt volna, aludt tovább.
A karjaitól nem tudtam kapálózni sem.
- J-Jimin, kérlek kelj fel.. - könyörögtem még mindig suttogva.

- Cssss..! - csitítgatott engem.

A lábammal aprót rúgtam az övébe.
- Aúhhh..! - ült fel rögtön. - Oké, ébren vagyok! - tette fel a kezét védekezésképpen, miközben én kikászálódtam az ágynak rendezett bútordarabból.

- Hány óra? - kérdezte. Szemét dörzsölgetve aranyosan figyelt, amíg én megágyazok.
- Olyan 10 óra lehet.

- Jesszusom, eddig aludtunk?

- I-Igen. Bocsánat, pedig megígértem, hogy nem maradok sokáig.. - ültem le mellé. Ránéztem, hogy dühös-e.

- Mír', még életemben nem aludtam ilyen jót, szóval minden oké - kijelentésére az előbbinél is gyorsabban dobogott a szívem.
Szóval nem bánja.
- Köszönöm - suttogtam neki két csókunk közt.

   Délután, mikor Jimin hazament, megkérdeztem Klárát, pontosan mit láttak a nappaliban.
- Jajj, el nem tudod hinni! - csapta össze a tenyerét.

Már annyira izgultam a válasza miatt.
- Jimin a szobádban volt, te pedig a nappaliban. Furcsának találtuk apáddal, de nem szóltunk, gondoltuk így osztottátok fel egymásközt. Igaz? - mosolyodott el a nő.

   Nem, ez nem igaz. Biztos vagyok benne, hogy reggel Jimin mellett keltem. Ez azt jelenti, hogy mikor hazajöttek apáék gyorsan felszaladt és úgy tett, mintha végig ott lett volna. Aztán később visszafeküdt mellém.
Valahogy így lehetett. Annyira hálás vagyok érte neki!