asian love ⇨Befejezett⇦

12. Rész

  A fiú csak állt és várta amíg fizetek, én pedig már adtam volna a kezébe, de valaki megállított. Pontosabban megfogta a karomat. Még pontosabban pedig Jimin volt az.

- Velem van a lány, remélem nem kell fizetnie. - nézett rá a diákra, ő pedig csak megrázta a fejét ijedtében.  

  Nagyon úgy tűnik, hogy Ji Min már általánosba is idejárt, mert mindenki ismeri őt. Elrángatott onnan, majd leszaladtunk a lépcsőn. A suli egyik félreesőbb helyére vonszolt, mindezt a kezemet fogva, mármint inkább szorítva. Egy idő után megelégeltem és megfogtam a másik kezemmel karját, jelezve, hogy eléggé pirosodik a bőröm. Megállt, s rám nézett.

- Te tényleg ilyen hülye vagy?! - mondta a képembe. Aúcs. Ez fájt.
- Mit tettem?
- Inkább mit NEM tettél! Miért nem álltál ki magad mellett? Miért nem mondtad, hogy véletlen volt?

- Héé, az csak egy sapka, gondoltam...

- Mit gondoltál? Tudod mennyibe kerül az a hülye kiegészítő? Kiröhögött volna azzal a pár ezer forintoddal, amit akartál neki adni.

- Nem hiszem el, hogy ennyit kellett volna fizetnem. Biztosan nem!

- Istenem Míra, annyira makacs vagy. Hidd el, oké? Én tudom, inkább csak egyszerűen köszönd meg, amit tettem. - fogta meg a tarkóját és körül nézett, amit követtem én is. Már egy ideje nem voltak az 5 méteres körzetünkben tanulók, sőt talán 10-ben sem. Te jó ég!

- Becsöngettek! - akadtam ki. Mi lesz velünk? Én nem szeretek késni. Most viszont már majdnem a fél óráról hiányoztunk.

- Aha, úgy néz ki. - nyugodt volt a hangja.
Őt nem zavarja?

- T-te nem jössz? - kérdeztem, amikor már az emeletre tartottam. Talán, ha közösen hazudunk, elnézi a tanár most az egyszer.

- Nem, de kössz'. Majd találkozunk később. Szia! - mondta, majd a suli hátsó ajtóján kiment.

  Annyi, de annyi kérdésem volt. Nem érdekli, hogy a táskája nincs nála?  
  Vagy, hogy óra van? És a portás ilyenkor miért nincs itt? Bezzeg amikor reggelente kések mindig jelen van..
  Nem tudom mit tegyek. Menjek utána vagy ne?

-Jimin! Várj meg! - szaladtam hozzá végül. Nem fogok vele együtt lógni, inkább elérem, hogy jöjjön velem.

- Muszáj menned? Miért nem mész be órára?
- Nem mindegy?
- Kérlek. Nem akarom, hogy egyedül kelljen bemennem. Félek Hajdú tanárúrtól... - néztem rá, mire hangosan kinevetett. - Te most tényleg nevetsz?

- Bocsánat! N..Ne haragudj... - már majdnem sírt a nevetéstől. Ezért jöttem utána? Gratulálok Míra.
Mérges lennék rá..? Biztosan nem, mert olan jó látni, hogy boldog.

- Mondhattad volna azt, hogy nem akarod, hogy igazolatlanom legyen. Nem kell ilyen béna kifogás.

- Micsoda? Ez nem kifogás! Láttad már azt az embert? - mosolyogtam én is.
   Oké, ez egy kicsit nevetségesen hangzott, de igaz. Többek között ezért is nem szeretem a matekot. De hiába, attól még tanulom. Nem akarok megbukni, vagy teher lenni apáéknak.

Gondolat menetemet Ji Min szakította meg a válaszával.
- Rendben, menjünk.

Felsétáltunk a teremhez, majd benyitottunk.
- Bocsánat a késésért.. - mondta.

  Leültünk a helyünkre és ahogy ezt megtettük suttogás vette kezdetét. „Milyen kapcsolatba állnak? Szerintetek már meg volt a csaj?" ilyen, és ehhez hasonló mondatokat hallottam.
  Hihetetlen! 15 évesen mi lenne meg? Én nem ők vagyok. Nem mondom azt, hogy szerelmes nem lettem. Csak még a szívem is érzi, hogy kicsit korán bezártam oda valakit. Konkrétan pedig pár nap alatt sikerült.

  Hazudnék, ha azt mondanám jó, vagy, hogy unalmas volt az óra.  
  Igazából fogalmam sincs miről beszéltek, mert gondolkodtam. Azon, hogy mekkora egy hülye vagyok. Néhány nap ismeretséggel beleszerettem? Aztán még pletykálnak is rólunk. Engem nem annyira zavar, már kiálltam a fekete ördögöt is, pedig akkor nem tettem semmit, ami miatt félnie kellene, hogy elveszem tőle koreai osztálytársunkat... De Jimin? Vele mi van? Úgy értem, ehhez az egészhez ő hogyan áll? Nem fogom ma megtudni és szinte biztos, hogy holnap sem.

  Az utolsó óráról kicsengetve a kijárathoz vettem az irányt.  

    Különösen hideg volt a tegnapi hőmérséklethez képest, szóval valami meleget vettem fel. Emma valahova eltűnt, majd megkérdezem üzenetben, este hol is volt. Mostanában eltűnik és nem beszélünk. Össze kell szednem magam, ha tényleg a legjobb barátomnak vallom és nem csak mondogatni, hogy megteszem.

- Hali, mehetünk? - ott állt, és várt rám. Az ajtónak dőlve nézett. Miért?

- Mit keresel itt..? Akarom mondani..

- Te mondtad, hogy gyakoroljunk suli után. Nálad, vagy nálunk legyünk? - tette fel a kérdést Jimin, amire rezzenni sem tudtam. Oké, ne vegye el az eszedet Míra! Inkább válaszolj!

- Öhm... Nálunk nem jó, nincs otthon senki. - leesett mit mondtam. Félre fogja érteni, melyik fiú ne tenné? Mint az összes többi.

- Értelek. Akkor jössz hozzánk? - Uramatyám. Nem tette.

- Háát...
- A házban lesz mindenki, nyugi. Csak a húgom nem, mert az osztályával valami kiránduláson vannak. Már év elején ilyenekre mennek.... - féltékenykedett.

- Jó nekik. - mosolyogtam. - Ohh, el is felejtettem! A gitárom otthon van, azért muszáj bemennem.

- Akkor menj előre, majd találkozunk. - bólintottam, majd futottam is.

  Egyszer sem estem el, ami nem vall rám.
  Szinte betörtem az ajtót, majd be sem zárva azt, felfutottam. Sietnem kell, sietnem kell!
Keresgéltem össze-vissza a hangszerem után.

- Hova a francba pakol nagyi mindig?! - mérgelődtem magamban.  
  Benyitottam az apa szobájába és ott volt. Gyorsan kivettem és indultam is. Bénán festhettem, de nem érdekelt. Megyek Jimin-hez!

A lakásunk előtt várt rám.

  Ahh, komolyan. Egy kérdésem van, ami több mindenre is ráillik és igazából magam sem tudom, jogy mire értem ezt.. Miért?

- Hello! Akkor...megyünk? - kérdeztem.
- Aha. - vette el tőlem a gitártokomat. Úriember, kétségtelen.

  Beléptem a meleg szobába, és megcsapott egy szag. Mi ez?

- Taehyung szeret főzni, de nem tud. - magyarázta Jimin. Én csak bólintottam, majd a konyha felé vettük a csíkot.

- Hali Chimchim! Mizu? - nézett hátra ránk, majd a sütőhöz... Aztán megint vissza. Nem fogta fel, hogy jelen vagyok én is. - Mit keresel te itt? - kérdezte zavartan.
- Jöttem...

- Gyakorolunk. Gitározik, tudod. - szakított félbe a mellettem lévő személy.
- Ohh. OHHHH..! - esett le neki. - Kértek? Most lett kész, kicsit odaégett, de szerintem ehető.

  Ránéztem Jimin-re, ő csak tágra nyílt szemmel megrázta a fejét. Gondolom nem akarja, hogy megkóstoljam. Talán bele is halnék.

- Köszi, de inkább kihagyom. Nem rég ettem. - füllentettem. A másik áldozat válaszát vártuk, így mind a ketten rápillantottunk.