asian love ⇨Befejezett⇦

38. Rész

- Kicsim! Én várok. - figyelt engem a szemeivel apu.
Megrezzentem ismét ma már másodjára apától. Lehetséges.. Lehetséges, hogy ez a Klára elvette az eszét..? Ha így van, adok nekik egy esélyt. Ki tudja..? A végén lehet, egy kedves nővel találom szembe magam.

2016. November 13. (Hétfő)

A hétvégém a magolással telt. Hihetetlen, hogy mennyi tanulnivalót adnak egy sulis gyereknek. Mindig azt mondják, hogy az iskolás élet a legjobb korszak és ne szalasszunk el egy boldog pillanatot sem, de így hogyan élvezzük azt, hiszen nincs időnk rá. Legalábbis azoknak nincs ideje, akik ténylegesen tanulnak és nem csak puskáznak. Hogyha már itt tartunk.. Én még életemben nem puskáztam. Nem nagyon volt lehetőségem magántanulóként, kiskoromban pedig felesleges volt.

Ez a nap is, mint mindegyik, ugyanúgy kezdődött. Felöltöztem, szempillaspirálozás és mehettem is. Mivel szinte óránként havazik, egy bolyhos bordó sapkát tettem a fejemre. Ma szintén kihagytam a nagy családi jelenetet, ahol együtt eszünk reggelente. Mostanában mindig ellógom az ilyet. Talán azt gondolják, rossz lányuk vagyok? Ahh, a francba Míra, még gonosz sem tudsz lenni normálisan! Pedig igazán megérdemelné apu.

- Te mit teszel, mikor haragszol valakire? - kérdeztem meg egyik szünetben a hozzám legközelebb álló embert a suliban, Emmát.

- Hmm.. Talán beárulom Bencének, ő pedig biztos, hogy ellátja a baját! - pirult el a lány rögtön.

- Igaz. De mit ajánlasz egy nem is tudom.. Egyedülállónak? - tudakoltam tovább, miközben bementünk a termünkbe a fél büfé megvásárlása után.
Sétálás közben észrevettem, hogy végre Jimin is itt van. Amint bejöttünk az ajtón, meghallotta a léptünket és azonnal felemelte a fejét. A fülhallgatóját bedugva a fülébe, engem figyelt. Zavaromban félre néztem és tovább beszéltem Emm'hez.

- Szóval? - fordultam vissza hozzá. Leültünk a helyünkre: ő mögöttem, aztán én, majd előttem Jimin. Igaz, nem kellene tartanunk ezt a rendet, viszont mára már annyira megszoktuk ezt az ültetést, hogy így maradunk. Lusták vagyunk változni. Vagy változtatni, kinek mi tetszik.

- Unnie, már válaszoltam. - mondta tagoltan barátnőm.
- Mi..? Mikor? És mit? - lepődtem meg. Csak nem akkor tette, amikor Jimin-t néztem? Én hülye!
- Azt, hogy nem tom'. - vallotta be őszintén.

- Köszönöm az elgondolkodtató válaszod! - tépelődtem vele, mire barátságosan belém boxolt. Most megkönnyebbültem. Azt hittem valami fontos véleményéről maradtam le.

- Miről van szó? - állt fel Jimin hirtelen. Lassan levette a sapkáját fejéről, majd egyik kezével koromfekete hajába túrt. Oké, nekem végem.

- S-Semmi. Csak kíváncsi voltam.. - dadogtam. És újra visszatértem önmagamhoz. A félénk oldalamhoz. Ez egy cseppet sem hiányzott.
- Érdekelte, mit tesznek a megbántott emberek. - fejezte be a mondatomat kpop fan barátnőm. Köszönömöt tátogva neki, csak halkan röhögött.

- Miért, te mit tennél? - ült le a mellettem lévő székben a fiú. Tekintetében egyszerre találkoztam érdeklődéssel és.. És.. Valami mással. Nem tudom mi lehet az.

- Fogalmam sincs. T-talán elmondanám annak a személynek, akire haragszom, hogy nekem fájt.. amit tett. - válaszoltam őszintén. Koreai társam jóízűen felnevetett.

- Tényleg? Nem olyannak tűnsz, mint aki kimeri mondani a gondolatát. - rántotta meg a vállát nem törődöm stílusban. Ezt meg hogy érti?

- Miért? Akkor milyennek látszom? - mérgelődtem. Ezzel most felhúzott. Ez az első alkalom, hogy mérges vagyok rá. Örüljek, hogy végre megnyílt a szám, vagy inkább maradhattam volna még a gyáva Míránál tovább..? - Nem mondom ki MINDIG azt, ami a szívem nyomja, de igenis normális vagyok ezen a téren! - akadtam ki.