asian love ⇨Befejezett⇦

40. Rész

- De most van időd?
- P-persze. - láttam a csillogó szemét. Nem lehet nemet mondani neki. Miről lehet szó..?

A parkba érve végre megállt és egy padra ült.
- Mhhiért.. Cipeltél elhh.. ideáig..? - lihegtem hangosan.
- Elfáradtál..? Bocs, csak gondolkodtam menés közben.. - nézett bűnbánóan.
- Min?
- Hát.. Igazából elszeretnék neked mondani valamit. - lett komolyabb. - Az van.. - elhallgatott. Majd, mintha egy teljesen más Tae lenne, boldogan folytatta. - Hogy szakítottam Szandrával. Végleg. Nagyon béna a lány..

Néma csöndben voltunk. Tényleg ezért ültünk le itt a jéghidegben, mert ezt akarta mondani?
- Nem veszem be. Az igazi okot, kérlek! - utasítottam.
- Milyen ok..? Ez az!
- Nem.
- Pedig de.
- Jól van. - álltam fel a padról. Azt sem tudom, hogy minek is ültem le. - Ha nem beszélsz.. - indultam haza.

- Oké! Elmondom.
- Köszönöm. - mentem vissza elégedetten.

- Mióta ismersz minket, nem igaz? Lassan egy fél éve. Mégis.. Van egy titkunk, amit eddig bírtam magamban tartani előtted. Ezt te is érezted, ugye? YongSoo nem túl bőbeszédű velem kapcsolatban, Jimin pedig állandóan terelné a szót.

A lélegzetem elállt. Nem csupán azért, mert mínusz fokokban üldögélünk egy fapadon, hanem, mert tudom: el fog mondani egy olyan dolgot, amit talán nem is szabadna.
Akarom én ezt hallani..?

Átgondolva bólintottam.
- Kiskoromban az apám.. Mármint AZ IGAZI apám erőszakos volt velünk. Anyámmal és velem is.

Nem tudtam megszólalni. Erre mit kellene mondanom..? Jesszusom, még soha nem hallottam ilyesmit, csupán a filmekben.

- Ezért több heg és ütésnyom rajtam maradt. Pár év múlva anyám elszökött egy férfival, én pedig maradtam azzal az emberrel. Egyedül.. Lehettem vagy kilenc éves. - nevetett fel. Nem az a vidám fajta nevetés volt. Inkább az, mikor az ember maga sem hiszi el, hogy ez történt valakivel.
- S..sajnálom. Ennyire.. Ennyire undorító dolgot csinált veled. Nem érdemelted meg. - tettem a tenyeremet az övére, majd barátságosan összekulcsoltuk a kezünket. Erősnek kell lennem, mert ő is az. Mindezen túl lenni hatalmas dolog.

- Nem kell, hiszen az én hibám volt.
- Miért lett volna? - értetlenkedtem.

- Ok nélkül soha nem bántott. - nézett a szemembe. - Csak akkor, ha rossz jegyet kaptam a suliba, vagy késtem otthonról. - ahogy gyűltek szemem sarkában a könnyek, mindegyik, amikor lefolyt az arcomról, csiklandozott.. És én mégsem éreztem késztetést, hogy nevessek. Most nem.

- De erről nem te tehetsz. Gyerek voltál, nem várhatta el, hogy tökéletes leszel. Senki sem az. Ő közel sem volt az.

- Kössz'. - engedte el a kezemet gyorsan. - Egyébként.. - törölte meg a szemeit. - Nagyon nem ezt akartam. Nem megsiratni akartalak, hanem elmondani Jimin-ről egy infót. Hogy a történetem itt véget ért, ugyanis Jimin már akkor a haverom volt. És a szülei örökbefogadtak.

Azt hittem, hogy esetleg megváltoztatta a nevét, vagy ilyesmi.

- K.. Komolyan? - döbbenten néztem magam elé.

- Hé, azért nem ekkora sztori. Igazából, akkoriban nagyon utáltam, hogy rájuk vagyok utalva. Nem akartam senkinek tartozni, semmivel.
- És most..?
- Most? - röhögött ki, elgondolkodva. - Ha jellemeznem kellene egy szóval az életem, az a 'magány' lenne. - fürkészte a havas tájat magunk mellett.

  A tél tipikusan az az évszak, ami összehozza az embereket. Kint hóembert építenek, bent a meleg házban együtt beszélgetnek és ünnepelnek. Taehyung-nak pedig ezek a napok is olyanok, mint a többi: magányos és hosszú.

  Mondhatnám, hogy megértem, de kétszínű lennék. Ötletem sincs, hogyan érezhet, hisz nekem még nem igazán voltak ilyen tapasztalataim, már a kezdetektől. Ezért, amit nem ismerek, az nem fáj. Viszont ez a mosolygós fiú már tapasztalta és így még nehezebb.

- Vannak melletted emberek, akik szeretnek. - szóltam halkan neki.
- Persze, de az nem ugyanaz..! Anitáék is csak eltűrnek, mivel a fiuk barátja vagyok. Több éve.
- Ez biztosan nem igaz!
- Honnan tudod.?
- Tudom. Ismerem őket.

  Ezek után nem beszélgettünk többet. Témát váltottam és siettünk haza.
Este még küldtem egy üzenetet Taehyung-nak.

Horváth Míra: Jó éjt, magányos barátom!^^

Kim Taehyung: Neked is, kis csaj!:D

  Nem mondja ki, mit érez. Bár, belegondolva nem is muszáj. Azt hiszem, akik kicsit jobban ismerik őt, kitudják venni az érzéseit, csupán a szeméből. Biztos vagyok benne, hogy így van ez a Park családdal is.

2016. November 24. (Péntek)

  Ma és hétfőn újból ki kell hagynunk a gyakorlást nap végén, mert Jimin nem ér rá. Kíváncsi vagyok mi a programja. Talán megint kezdődik az az időszak, mikor nem gyakorlunk és nem  beszélgetünk egymással. Ezeket a napokat utálom a legjobban.

Rosszkedvűen indultam a matematika órára reggel.
- Szióó! - ugrott hozzám Emma. - Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét.

- Később elmondom. - bazsajogtam rá erőltetetten, mire megölelt. Köszönömöt suttogva neki, leültem a helyemre.

08:10 van. Minden diák a helyén. Pontosan most nyitotta ki a terem ajtaját a tanár, majd egy sietős üdvözlés, s jelentés után elkezdett írni valamit a táblára. Nem meglepő módon matek példákat, egyenleteket ismertünk fel. Amikor tele írta a táblát, hozzánk fordult, majd ezt mondta:

- Vegyetek elő egy tollat és papírt! 15 percetek van rá. Igen, röpdolgozat.

  Sokak csak megrántott vállal tovább aludtak, voltak akik buzgón firkálták is a lapjaikat.. Aztán voltam én. Aki teljesen lesokkolva ült egymagában.

  Mivel van annyi üres hely, hogy néhányan szétüljenek, Emmának el kellett menni, ezért ő az elején feladta és szundikált tovább.

  Az egész részem segíteni akart neki, de volt egy kis baj. Nem tanultam, így még a sajátomat sem tudom megcsinálni.
Nem hiszem el. Ezzel a jeggyel lerontom félévi jegyemet, majd az év végit is, aztán megbukok kilencedikben és nem tudok továbbtanulni. Nem lesz normális állásom és hajléktalan leszek. Nem fogok két lányt szülni sem, hiszen ki akarna egy büdös, ápolatlan nőszemélyhez hozzámenni..? Tönkretettem az életemet azzal, hogy nem tanultam tegnap. Gratulálok Míra!

Gondolatmenetemet valami megzavarta. Pontosabban valaki.
- Hé, psszt..! - nézett alig láthatóan hátra Jimin. - Miért nem írsz?

- Ne.. Nem tanultam. - figyeltem a tekintetét. Az egyik pillanatban aggódás suhant át rajta, aztán egy laza mosoly. Semmit nem szólt, csak lassan visszafordult előre. A francba.

Nem sírok, mert az a gyengeség jele.. Nem sírok, nem sí...

- Másold le! - dobott hátra hozzám Jimin egy papírfecnit. Kikerekedett szemmel hol őt, hol a picinyke, fehér lapot fürkésztem. Segít nekem..?

Észrevettem a pedagógus közeledtét, szóval szélsebesen kitöltöttem azokat a feladatokat, amiket Jimin-től kaptam.

10 perc alatt kész is volt, ami azt jelentette, még oda tudom adni Emmának is. Köhögni kezdtem, mire rögtön felnézett. Egy-egy pillantásból megértettük egymást és átdobtam neki a puskát.

Uramisten. Életemben nem csaltam még.

________________________________

Hii!^^
Látjátok..? Megígértem, hogy hamarabb hozom a részt!😄
Remélem tetsziik..*w*