asian love ⇨Befejezett⇦

10. Rész

  A ház előtt elköszöntünk egymástól, majd mentünk is haza. Amikor bezárták az ajtót még elkaptam Ji Min pillantását. Egyszerűen nem értem. Túl sok Ő nekem.

2016. Szeptember 6. (Kedd)

  Mint minden iskolai nap, ez is eléggé unalmas volt. Jimin egyszer sem nézett rám, és amikor a tanár párba akart rendezni minket, egyenesen megmondta, hogy nem akar velem lenni, mert csak hátráltatnám. Emiatt az egész szünetemet a mosdóban töltöttem.  
 
  Nem tudom miért sírok ilyen könnyen ezen. Régen bezzeg még akkor sem tettem amikor a kiscicám meghalt, el is neveztek az óvodában robotnak. Én voltam az a lány, aki semmin sem tudott könnyet ejteni.

   Egyébként pedig.. Szerintem sejteni kezdte Emma, mit érzek a koreai osztálytársunk iránt.

- Hát akkor én megyek! - köszöntem el szomorúan barátnőmtől az utolsó óránk után. Aggódott értem és megkérdezte ne kísérjen-e haza.

- Nem kell, köszönöm. - intettem, majd felvéve a fekete pulcsimat kimentem az ajtón. Ahhj, nem kellene mindenkivel bunkónak lennem csak azért, mert nem értem mi zajlik le bennem!

  Visszanéztem a sulira amikor a járdán mentem és láttam ahogy Emm' rosszkedvűen mesél valamit a japán társunknak.
  Mostanában sokat látom őket együtt. Nem mesél magáról semmit. Csak én beszélek egyfolytában. Pedig szinte biztos, hogy neki több mondani valója van, mint nekem, akinek az a legnagyobb gondja, hogy elsőnek tapasztalja meg az egyoldalú szerelmet. Utálom magam. És azt is, hogy arról a lányról, akit a legjobb barátnőmnek vallok nem tudok semmit. Nem az ő hibája, érzem.

2016. Szeptember 8. (Csütörtök)

  Tegnap egyszerűen nem mertem beszélni Emmával. Pedig kezdeményeznem kell, ha már egyszer azt akarom, hogy öntse ki a szívét.

  Reggel felvettem a farmerom, egy szürke bő pólómmal és a táskámmal egyetemben, majd a hajamat kiengedve mentem le a lépcsőn. Ismét megtaláltak engem a ház többi lakói:
- Miért nem eszel? Soha nem reggelizel...

- Vegyél fel valami normálisat, így nem mehetsz ki! - kezdték. Én pedig egy mondattal elintéztem az egészet.

- Nem vagyok éhes reggelente, nekem tetszik amiket hordok, és semmi bajom nincs a spagettivel vacsorára. - mosolyogtam nagyira, neki pedig leesett az álla.
- Honnan tudtad, hogy azt akarok főzni?

- Tegnap említetted... Na, mentem! - adtam egy puszit nekik, majd szaladtam órára. Újabb rossz szokásom, hogy ahhoz képest mennyire vagyok jó tanuló, annyira is kések el.

  Lehet, hogy a folytonos késésem nem viszi előbbre a portás és köztem lévő kapcsolatot, sajnálatomra. Pedig rendesnek tűnik.

- Reggelt' Péter bá'! - vicsorítottam rá pimaszul, amikor megérkeztem a suliba, ő pedig egy "Menjél már befelé.." morgással elintézett. Ha jól emlékszem az eddigi napokon még ennyit se válaszolt, szóval biztosan jobb lábbal kelt fel. Értitek. Nem ballal, hanem jobbal. Haha..Jól van na, próbálkozom.

- Hello! - nyitottam be osztálytermünkbe. Néhányan intettek, köszöntek és természetesen volt, aki meg sem hallva, bejövetelemet, tovább sürögtek-forogtak a házi másolása körül. Na, igen köztudott, hogy két fajta diák van a gimikben.  
 
  Aki megcsinálja a házit, és aki másolja. Én az előbbibe tartozom, és már adtam is oda egy gyereknek a füzetem. Rögtön három lány is az én asztalomnál könyökölt. Így akarnak felnőni? Mindegy, az ő gondjuk.

______________________________________

Hi!:)
Tudom, iszonyú rövid ez a rész -is-és nem olyan jó..
Na, mindegy! A kövezkező rész minden bizonnyal érdekesebb (és hosszabb) lesz!^^
❤