asian love ⇨Befejezett⇦

25. Rész

Vajon az én érzéseim is majd viszonzásra kerülnek? Szép lenne, addig is elvagyok az én rózsaszín felhőim alatt.

   Hamarosan visszajöttek hozzánk a csapatunk többi tagjai, majd mehettünk is.
- Hova akartok menni? - kérdezte Taehyung.
- Nem tom'. - mondta ki őszintén Jungkook a gondolatát.
- Talán mehetnénk egy kört ezen az úton, aztán elvihetnétek hozzám. - mutattam a főútra. - Úgy értem, mire odaérünk, már este nyolc lesz... Nem kellene messzire mennünk.
- Benne vagyok! - nézett össze velem Lujza. A két hímnemű csak bólogatni tudott, nem hagytuk, hogy véleményezzék: mi eldöntöttük ketten.

- Bírod a szelet? - kérdezte az új barátnőm tőlem, mikor már mindnyájan a motoron ülve vártunk, hogy zöldre váltson a lámpa. Amíg ez nem történt meg, hátul beszélgettünk.
- Nem nagyon, most kezdtem megszokni. - válaszoltam.
- Nyugi, az első utamnál nekem bedugult a fülem. Hamar megszokod. - kacsintott.

   Hirtelen elindultunk előre, aztán már száguldottunk is. Mármint, amennyire lehetett egy autókkal és kamionokkal teli úton.

   Este fél hétkor a kapunkban leállítva a motort, csak Taehyung köszönt el tőlem. A többiekkel már elváltunk az egyik saroknál, mert nekik még volt valami dolguk.

- Akkor... Köszönöm a mai napot, vicces volt. - mosolyogtam.
- Én köszönöm. - válaszolta. - Összebarátkoztál Lujzával?
- Igen, kedvelem őt. Jungkook nem is sejti, hogy miket érez valójában.
- Miről beszélgettetek ti abban a fél órában, amíg elmentünk? - röhögött ki.
- Csajos dolgok, nem fontos.- titkolóztam.

 Miután megbeszéltük a nap további történését, elköszöntünk egymástól és besiettem a házba.
A hideg kirázott, mikor átöltöztem. Meg fogok fázni, érzem... Nem baj, megérte.
A telefonom rezgett, én pedig automatikusan megnéztem az új üzeneteimet. Pontosabban egyet, a legfontosabbat.

Park Jimin: Hazaértél?

Horváth Míra: Honnan tudtad, hogy nem voltam otthon?

Park Jimin: Semmi, csak Hyung most ért haza.

   A szívem a torkomban dobogott, a kezem pedig ezerrel izzadt, míg ezt a pár szavas mondatokat üzengettük egymással.

Udvariasan jó éjszakát kívántam neki, majd aludtam is.

   Ahhh, holnap újra Kassai tanárnőval gyakorlunk. Legalább van benne egy jó dolog: Jimin.

2016. Október 11. (Szerda)

  Fáradtam keltem, alig aludtam valamit, mert este még tanultam mára. Lehet hagynom kellett volna, mert eléggé nyúzottnak tűntem, amit nagyi természetesen a szeretete jeléül felhozott.

- Kincsem, nagyon csúnyán nézel ki. Jól vagy? - kérdezte, mikor beléptem a konyhában félkómásan.

- Jó reggelt! - vakartam a fejem. - Teljesen jól vagyok. Látod? - nyújtottam az ég felé kezeimet a frisseségem kimutatására. - Majd' ki csattanok az örömtől. - ásítottam, mire ő csak rám hagyta és kinevetett.

- Apropó! Keresett téged valaki tegnap, csak nem tudtam elmondani. - váltott témát.
- Telefonon?
- Nem. Idejött és beköszönt. Azt hiszem a koreai szomszédunknak a fia volt.. Tudod a jóképűbb! - emlegette Jimin-t.

- Jóképűbb? - vontam fel a szemöldököm. - Már így el is nevezed őket?
- Ugyan! Csak nem jut eszembe a neve.
- Park Ji Min.
- "Párk Dzsimin" -  ejtette rosszul.
- Nem.. PARK Jimin. - helyesbítettem.
- Ohh, értem már! "Párk Dzsímín"! - örült.
- Hagyjuk. - legyintettem. - Mi van a kakómmal? - mentem mellé, hogy elvegyem a már elkészült innivalómat.