asian love ⇨Befejezett⇦

20. Rész

    Legalábbis a kommentekből az jön le. Mindenki azt hiszi Jimin saját magától kapott bókott és köszönte meg.
- Titok... Mi? - mosolyogtam hitetlenül.

2016. Szeptember 14. (Csütörtök)

   Alig tudtam felkelni. Nem volt energiám, sem kedvem. Tegnap felhőtlenül boldog voltam, főleg a Jimin-es poszt miatt, ma már kevésbé, észhez tértem. Biztos, hogy nem azért írta, mert én mondtam neki. Csak egy poén. Egy ártalmatlan poén, ami mögött nincs semmi.

   Reggel a szokásos rutinommal ellentétben, sokat készülődtem. Persze, hisz a szülinapom van. Nem mindig lesz az ember lánya 16 éves. Én pedig már mióta vártam ezt! Nem tudják, hogy ma van, legalábbis nem hangoztattam senkinek. Szeretem a meglepetéseket, viszont mára nem igazán várok semmit. Na, jó talán egy picit...
- Apa, eltudnál vinni ma a suliba? Lustaa vagyook! - nyafogtam.
- Nem.
- Naaa, a lányod ma 16 éves! Kérleeek! - mentem oda hozzá és ölelgettem.

  Anya előtt nem voltunk ilyen közeli kapcsolatban, csak simán élveztük egymás társaságát néha. Miután elvesztettük őt, más lett minden.

  Mamám beköltözött hozzánk, az apával való viszonyom pedig jobb lett, sőt mindent megbeszélünk együtt.
- Legyen. De siess! Mennem kell egy találkozóra! - utasított, én pedig csak nyomtam egy puszit az arcára.
- Kösziii..!

  Kész lettem, már vagy 5 perce vártam a konyhánál a sofőrömet, de nem jött le.
- Mi lett vele? - kérdeztem magamtól, miközben felmentem a szobájához, hisz biztosan ott kell lennie. Nyitva volt az ajtó, így szabadon beláthattam.
- Szia Klára! - játszotta el magát tükre előtt a keresett férfi. - Khm... Jó napot Klára! - mondta újra mélyebb hangon.

  Egy pillanat alatt összetörtem. Kicsoda az a 'Klára'? Mi köze van apámhoz? Talán... Randiznak?
Nem mintha nem lehetne, már évek óta történt... De..

  Lementem a nappaliba, úgy tettem, mintha nem láttam volna semmit. Vártam és vártam.
Ránéztem az órára. 08:00. Mindegy is, feladom, nem várok tovább.

- Elindultam! - csaptam be a bejárati ajtót és kiszaladtam a hűvösbe. Szeptember közepe felé feltűnően hideg lett az idő. - Ahh, Míra! Miért könnyezel..? - kérdeztem magamtól.
- Nincs most itt az ideje! Szülinapod vaan! - erőltettem magamra egy kis mosolyt.

  A suliba menet annyira elvesztem a gondolataimban, hogy elkéstem.
Őszintén? Azt hiszem a reggeli incidens megalapozta az egész napomat.
- Jó reggelt! - lassan sétáltam a padomhoz.
- Horváth Míra! Gondolom tisztába van vele, hogy ISMÉT késett. - emelte ki a szavait.
- Tényleg..? - sajnálkoztam. - Nem gondoltam volna! Köszönöm, hogy szólt, el is felejtettem! - cinikusan nevettem fel.

  Páran felszisszentek, sugdolózni kezdtek.
- Igen? - kérdeztem az osztálytól mérgemben. Imádják a bajt, soha nem maradnak ki egy veszekedésből, miért pont az enyémből tennék?
- Az Igazgatóhoz! Azonnal!

  Földbe gyökerezett a lábam. Mit mondott? De, hisz... Ezért csak be kellene írnia, vagy szóbeli figyelmeztetést adnia, nem ez! Sokan vannak, akik ezerszer durvább cselekedeteik miatt nem kapnak csak egy kis szidást! Velem mi van...?

- Mi... Micsoda..? - kerekedett ki a szemem.
- Még kételkedsz is? Hahh..! - csapott nagy felhajtást a nő.
Végül bólintottam és felmentem a tanáriba.
   Bekopogtam az igazgatóhoz, majd köszöntem.
- Nahát! Kora reggel? - viccelődött.
- Nos, igen... - néztem rá.
- Ki küldte?
- Kassai Tanárnő.
- Ohh, csak ugyan? Akkor elmehet. Elég stresszes a tanárnő, nem sokára közeledik a fia esküvője, így naponta jönnek diákok tőle. Nyugodtan mehet.
- Tényleg? - lelkesedtem. - Úgy értem.. Köszönöm szépen! - futottam ki, majd vissza a terembe. Végre valami jó is történt velem ma.