asian love ⇨Befejezett⇦

41. Rész

10 perc alatt kész is volt, ami azt jelentette, még oda tudom adni Emmának is. Köhögni kezdtem, mire rögtön felnézett. Egy-egy pillantásból megértettük egymást és átdobtam neki a puskát.

Uramisten. Életemben nem csaltam még

Ahogy kicsöngettek, összeomlottam. Fejemet a padomra hajtva, legszívesebben elástam volna magam.
- Hé, mi baja..? - kérdezte halkan Jimin Emmától.
- Nem tudom. - szomorodott el a lány, majd hirtelen felemelte a fejét. - Uhh, Míra.. Nekem mennem kell, mert nincs kész az angol házim.. De ne légy szomorú, oki? Majd megvigasztallak az órák után! - tapsikolt. - Elmegyünk majd sütizni! Mit szólsz..?

Ezt nem hiszem el. Mintha levett volna a vállamról egy iszonyú nehéz követ és próbálta magára rakni, hogy segítsen. Tényleg ilyen aranyosak a barátok?
Barátnőm szemébe néztem.
- Rendben, megbeszéltük. Most menj! Siess, mielőtt rossz jegyet kapnál..! - mosolyogtam.

Ahogy kilépett vigyorgó arcával a folyosóra, újból visszatértem önsajnálatomba. Mert ezt nem lehet máshogy nevezni.
- Hé, Mír'! - szólított meg koreai osztálytársam. - Fogalmam sincs mi a baj, de remélem nem miattam. Úgy értem.. Csak próbáltam segíteni a dolgozatban.

- Öhmm.! - ültem fel. - Én.. Én nem is rád haragszom.. - kerestem a szavakat. Most mit mondhatnék..? Hogy olyan hülye vagyok, amiért minden apró dolgon sírva fakadok?

- Még sosem csaltam. Ezért magamra vagyok dühös. - jelentettem ki, mire Jimin meglepő arckifejezésével válaszolt. - Tudom.. Ennyiért nem kellene ilyennek lennem, viszont.. Nekem ez nagy dolog. Nekem ez számít.

A fiú halványan elmosolyodott. Hosszú ideig csak figyeltük egymást. Mármint, én inkább lehajtottam a fejem újból, mert biztos elpirosodtam, de Jimin tovább nézett. Éreztem a tekintetét rajtam.
- Érdekes vagy. - szólalt meg végül.
- M-Miért?

- Mert teljesen mindegy, milyen a hangulatod, azt át tudod ragasztani a körülötted lévő barátaidra. Legalábbis, rám mindenképp.

A barátjának nevezett. Bármennyire is homályosan fogalmazott, végül is azt mondta: barátok vagyunk!
- Té-tényleg..?

- Aha. Miattad én is szomorú vagyok! - rakta kezét a szívére viccesen, mire felkuncogtam.

- Nem. Nem erre értettem a kérdésem.
- Akkor..?
- Barátok vagyunk? - pirosodtam el a kelleténél jobban. A francba. Olyan lehetek most, mint egy paradicsom.

- Miért, te minek nevezed a kapcsolatunkat? - fogta meg a székét és velem szembe ült, hogy várja a reakciómat. Most biztosan gúnyt űz velem.

Legszívesebben azt válaszolnám, hogy viszonzatlan szerelem..

- B.. Barátság. - nyögtem ki.
- Pontosan! - nevetett aranyosan, majd kinyújtotta a karját felém. Nem tudtam mire vélni, így lassan a tekintetem az övét követte. Azt akarja, hogy csapjak bele?

Szégyenlősen megtettem.

- Jól van, most megyek. - tette a kezeit nadrágja zsebébe, miközben felállt. Táskáját a válla felett átdobta, majd indult. Össze kell szednem minden bátorságom és megkérdezni, miért nem gyakorolunk pár napig, amíg még itt van.

- Jimin.. - kezdtem, mire azonnal hátrafordult és rám nézett. Szeméből áradt a figyelem. Azok a barna szemei még mindig ugyanolyan gyönyörűek.
- Miért nem énekelsz ma?

Egy pillanat alatt megváltozott.
- Jobb, ha megyek, elkésem. Szia! - ment ki az ajtón sebesen.

Már feladtam a tovább kérdezősködés, mégis ismét visszajött hozzám.