asian love ⇨Befejezett⇦

45. Rész

- Szia! Még nem találkoztunk, ugye? - nevetgélt. - Én Balogh Klára vagyok, örvendek! - nyújtotta a jobb karját felém. Kezet ráztunk.

- J-Jó napot. Horváth Míra vagyok.

Ezek után kínos csend következett.

- És hogy tetszik lenni? - bámultam az új szőnyegünket a fotelből, mert időközben leültünk. Miért vettünk pont kék színűt? Egyáltalán nem illik a szobához.

Gondolataimból a nő zökkentett ki.

- Kérlek, tegeződjünk, oké? Eléggé ciki lenne, ha én normálisan, te pedig magázódva beszélnél hozzám. - kuncogott halkan. Kedves és szimpatikus lett a szememben egy pillanat alatt. Pedig ezt nem akartam.

- Köszönöm. - Ismét csönd telepedett le közénk.
- Figyelj.. - nézett rám nagy szemeivel. - Tudom, hogy nehéz. Sőt! Nehéz a francokat! Iszonyú elviselni ezt a helyzetet. Viszont.. Nem 'lopom el' tőled apát, vagy ilyesmi. Szeretem Miklóst, ahogy te is és szerintem ő jobban imád téged, mint engem. A megismerkedésünk közben és most, állandóan rólad beszél, hogy milyen büszke rád, mennyire szép vagy, és így tovább. - görbült a rúzsozott szája széle felfelé.

- T-Tényleg...? Nekem soha nem mondja.. - válaszoltam szomorúan. Ezeket még soha nem mondta el.

- Igen, mert béna. - jelentette ki vállat vonva. - Valld be, hogy szerinted is egy kicsit magába zuhanós..

- Nos.. Igen, kicsit. - röhögtem fel, ebben a pillanatban pedig megszűnt köztünk az a kínos érzés. Beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Na, és, jól megy a gitározás? Miklós említette, hogy lesz egy fellépésed.

- Jól, köszi.. Bár nem nevezném az én fellépésemnek, mert duóban játszok majd.
- Uhh, izgalmasnak hangzik! És mit csinál a partnered? - vidult fel.
- Énekel.
- Egy barátnőddel készültök?

- Nem, fiú. A szomszédban lakik, Park Jimin. - tördeltem az ujjaimat félénken. Jó érzés, hogy felszabadultabbak vagyunk, csupán én vagyok ennyire lassú, hogy nem tudok megnyílni rögtön. Azt hiszem észre is vette, mert így szólt:

- Oké, örülök, ha minden jól megy. - állt fel. - Sütünk valamit? Nem szeretnélek 2 óra alatt kihallgatni téged végig, nyugi. - nyújtotta kezét felém, hogy felemeljen.

   Óvatosan megengedtem neki, majd tenyerünk érintkezett. Nagyon puha és kicsi keze van.
Mint amilyen anyának volt.

- Szereted a kuglófot? Gondoltam készíthetnénk párat. Hoztam mindenféle alapanyagot hozzá, már csak a segítőm kell. - kacsintott rám.
Túl kedves velem. Túl jó.

- Figyelj.. - mentem hozzá közelebb és vele együtt pakoltam ki a kellő tányérokat és kanalakat az asztalra.

- Igen?

- Nem.. E-Esetleg nem szeretnél.. - dadogtam. - Eljönni az iskolai ünnepségre, ahol a gitáros előadásunk lesz? - megtettem. Nem fogok visszaszívni semmit a szavaimból.

   Csak reménykedem benne, hogy igent mond.
Döbbenet ült ki az arcára. Egyszerre volt rémült, meglepett és boldog.

- Komolyan mondod? - fordult felém hatalmasra nyílt szemével. - Nem okoznál nekem nagyobb örömet, ha megengednék, hogy ott legyek! - nyújtotta ki mindkét karját és szorosan megölelt. - Köszönöm. - suttogta. Megpuszilta fejembúbját és folytatta. - Köszönöm szépen.

   Nem mondtam semmit, ehhez nem is kellett. Tudjuk, mit érzünk. És boldogok vagyunk, amiért nem utáltuk meg a másikat. Hiszen az egy dolog, hogy izgatott voltam az érkezése miatt, de ő szintén az lehetett. Talán jobban, mint énmagam.