(18+) The Lord's

Negyedik

Ashlyn fülei viszkettek, és szorosabban simult a kőfalhoz. Vadász, mondta a férfi. Maddox gyilkosai őt is vadásznak nevezté

k. Hogy értették ezt? Fejvadász? Homlokát ráncolva dörzsölgette fájó, feldagadt bokáját. Ki gondolná ezt a százhatvan centi magas, átlagos Ashlynről?

-Nem számít. Kiutat kell találnod innen, Darrow. -El kell mondania a hatóságoknak, mi történt Maddoxszal. Vajon hinni

fognak majd neki? Egyáltalán fogja őket érdekelni? Vagy a férfiak valahogy megbabonázták őket, ahogy a többi városit is - angyalok, tényleg -, és így azt tehetik, amit csak akarnak?

Zokogás tört fel Ashlynből, és a remegés szinte ledöntötte a lábáról. Senkinek nem kellene ilyen lassan, ilyen fájdalmasan

meghalnia. Méltóság nélkül. Anélkül, hogy figyelnének a kiáltásaira.

Így vagy úgy, meg fogja bosszulni Maddox halálát.

Maddox kiáltott. Tetőtől talpig lángok nyaldosták a testét. Húsa felhólyagosodott, leolvadt róla, míg semmi más nem maradt

belőle, csak a csontok. Nem, még a csontok sem, tűnődött el a következő percben. A lángok hamut csináltak belőle. De még mindig éber volt... örökké éber. Még mindig tudta, hogy ki volt, hogy mi volt, és hogy holnap is vissza kell térnie a tűzbe.

A gyötrelem már-már több volt, mint amit el tudott viselni. Füstgomolyag gyűrűzött a levegőben, kormot szórva minden irányba. Undorodva vette tudomásul, hogy a korom hozzá tartozik. Ő volt az.

Ám a korom túlságosan is hamar visszatért oda, ahol Maddox állt, egybeolvadt és testté alakult, egy férfivá, akit még egyszer elragadtak a lángok. A test újra megolvadt minden egyes döglesztő porcikájában, az izom folyós hússá változott, aztán narancsos arany szikrák lobbantak fel, és teljesen szétbomlasztották. Újabb fekete felhő szállt fel, amely mindent visszaterelt a helyére, így az egész folyamat kezdődhetett elölről. Újra és újra és újra.

Erőszak egész idő alatt üvöltött a fejében, kétségbeesetten ki akart szabadulni, többé már nem volt olyan jóllakott, mint a halála

pillanatában. Ez az üvöltés összekeveredett a többi halálraítélt lélek hangjával, akik sikoltoztak a pokol belőlük lakmározó

lángjaitól. Démonok, azok az undorító szárnyas, csillogó vörös szemű, csontvázarcú, sárga szarvú teremtmények

lebegtek egyik elgyötört rabtól a másikig, nevettek, köpködtek, gúnyolódtak rajtuk.

Bennem is van egy olyan szörnyeteg. Csak éppen az enyém rosszabb.

A többi démon is tudta ezt. - Isten hozott, testvér -gúnyolódtak vele, mielőtt nyaldosni kezdték tüzes, villás nyelvükkel.

Azelőtt, amikor elérte a tűz, Maddox mindig azt kívánta, hogy bárcsak eltűnhetne a semmiben, hogy soha ne kelljen visszatérnie a pokolba, vagy a földre. Azt kívánta, hogy legyen vége nyomorúságos létének és múljon el végre a fájdalom. Azelőtt

mindig, de ma éjszaka nem. Ez alkalommal nem.

Ma éjszaka a fájdalmat felülmúlta a vágy.

Ashlyn képe jelent meg az elméjében, és ez jobban gúnyolta őt, mint a démonok. Velem csak gyönyörben lesz részed, mondta a tekintete, és ajkai szétnyíltak, csókra áhítozva.

A lány egy talány volt, amit epekedve szeretett volna megfejteni. Életében először pillantotta meg a mennyországot

puha borostyán hajában és mézszínű szemében. Tökéletes volt és buja, és olyan egyértelműen nőies, hogy attól minden férfiúi ösztöne életre kelt.

Legnagyobb meglepetésére, Ashlyn küzdött azért, hogy vele maradhasson. Még a többiektől is meg akarta menteni, jött rá

Maddox kis idő múlva. Nem értette egészen, hogy miért, de a szándék tetszett neki.

Korábban talán nem tudta, mit akar tenni vele, de most már rájött.

Meg akarta ízlelni. Minden porcikáját. Akár Csali, akár nem.

Akár Vadász, akár nem. Egyszerűen akarta őt. Ennyi szenvedés után megérdemel egy cseppnyi boldogságot.

Még amikor az istenek elit harcosaként szolgált, akkor sem vágyott egy bizonyos nőre mindenekfelett. Azután pedig

mindig elvette, amit megkapott, amikor megkapta. De Ashlyn, kifejezetten vágyakozott őrá. Őt most akarta. Vajon hol helyezte el Lucien? Az övé mellett lévő szobában?