A férfinak nem volt lehetősége befejezni a mondatot.
Maddox felemelt karral megpördült és lecsapott. Az egyik
pillanatban a férfi még életben volt. A következőben viszont
már halott volt, nyakából ömlött a vér.
Ekkor kezdett az egyedüli túlélő nyöszörögni és köhögni.
- Még egyszer kérdezem - mondta Maddox, miközben a
Vadász újra felköhögött. - Hová vitték őket?
- Mclntosh-nem mondta el nekünk - szólt a reszketős
válasz. - Csak annyit mondott, hogy figyeljük a várost, és
szóljunk neki, ha meglátunk egy Lordot. Darrow kisasszonyon
kívül nem számítottunk másik nőre az erődben. Kérlek. Csak a
lányt és a szelencét akarják. Azt tervezték, hogy besurrannak,
fogják a lányt és megkeresik a szelencét. Ez minden. Reyes odalépett az egyik testhez, és elvette a hozzá rögzített
rádiót, majd az övére kapcsolta, abban a reményben, hogy ha
odafigyel, akkor meghall valamit. Most épp semmi nem
hallatszott belőle.
Maddox rápillantott, és Reyes bólintott. Maddox
figyelmeztetés nélkül odacsapott, és elvágta a férfi nyakát, aki
barátai mellé dőlt. Nem engedhették meg, hogy éljen. Vadász
volt. Meg volt fertőzve. És szerepe volt Ashlyn eltűnésében.
- Most mit csináljunk? - Reyes felpillantott az égboltra, és
lényének egy része abban reménykedett, hogy a válasz
aláhullik a csillagokból.
- Nem tudom. - Maddox úgy érezte, megőrül
aggodalmában, ahogy visszhangozta a szerencsétlenül járt
Vadász szavait. Erőszak átvette az irányítást, és teljesen
eluralkodott rajta, de elméjének távoli zugában tökéletesen éber
volt. Ha hamarosan nem találja meg Ashlynt, várnia kell
holnap reggelig, amikor visszatér a halálból. És ha várnia kell...
ha Ashlyn-nek a Vadászokkal kell töltenie az éjszakát...
Mindet meg akarta ölni.
- Kutassuk át a várost még egyszer. Kell lennie valami
nyomnak - mondta Reyes. - Biztos szem elől tévesztettünk
valamit.
Vállvetve visszamasíroztak a városba. Nem volti sokan az
utcákon, akik mégis, azok kitértek előlük, bombamerénylet
talán lerombolta azt az illúziót hogy ők angyalok lennének. Ez
és az a tény, hogy Maddox keze és arca véres volt.
Amikor Reyesszel megálltak egy mocskos, vizelet szagú
sikátorban, amely úgy nehezedett rá, mintha koporsóban lenne, Maddox is felnézett a bársonyos égboltra, ahogy korábban
VOCÊ ESTÁ LENDO
(18+) The Lord's
Fantasia'-Hat férfi fenn él a hegyekben. Nem emberek. -Angyalok? -Nem. -Akkor mik? -A megtestesült Démonok... -De mindenki csodatevőknek nevezi őket. -A látszat csalhat.."
