(18+) The Lord's

5. Évad első fejezet

Valamikor a végtelennek tűnő éjszaka során Ashlyn felállt, és körbetapogatózott a szűk kamrában. Bokája minden lépéssel jobban lüktetett, azokra az órákra emlékeztette őt, amikor felmászott a hólepte hegytetőre és a reményre, amit hat kardszúrás miatt elveszített.
A kivezető út keresésére fordított erőfeszítései hasztalannak bizonyultak. Itt nem volt ablak, mint Raponcel tornyán, nem volt itt a gonosz boszorkány elvarázsolt tükre, amin keresztülsétálhat. Nem talált csöveket sem, hogy átfurakodjon rajtuk,
vagy alagutat, amin leáshatta volna magát, mint Aliz. Az idevezető út során valahol elvesztette a mobiltelefonját. Nem
mintha a kastély kazamatájában lett volna térerő. Ahogy telt az idő, úgy tűnt, egyre sötétebb lesz körülötte. Legalá�bb az egerek abbahagyták a cincogást.
Csak szeretne hazamenni, gondolta, és újra összekuporodott a földön. El akarta felejteni ezt az egész kalandot. Most már együtt
tud élni a hangokkal. Együtt fog élni velük. Túl sokba került neki, hogy megpróbálta elhallgattatni őket. Lehet, hogy az állásába. Talán a Mclntoshsal való élethosszig tartó barátságába. És minden valószínűség szerint ép elméjének egy darabkájába. �Ashlyn soha nem lesz már ugyanolyan, mint korábban volt.
Maddox élettelen arca egész életében kísérteni fogja, ébren és álmában is. Úristen. A hidegtől fagyos könnyek patakzottak az
orcáján. Vajon mennyit fog még sírni, mielőtt végleg elapadnak a könnyei? És mikor tűnik el a fájdalom a mellkasából?
Kérlek, csak engedj el, gagyogta egy hang. Kérlek. Esküszöm. Soha nem térek vissza.
Én sem, gondolta nyomorultan.
-Egész éjszaka itt voltál, asszony?
A kérdés megválaszolatlan maradt, és eltelt egy pillanat, míg Ashlyn összeszedte magát. Ez a hang... Megesküdött volna rá, hogy a jelenben hangzott el, nem a múltban. Durva, dörgő tónusa visszhangzott a fülében.
-Válaszolj, Ashlyn.
Eltelt még egy pillanat, mire rájött, hogy ez az a hang, ami a többinél is jobban kísérti. A hang, ami valahogy belevésődött az
elméjébe, annak ellenére, hogy csak néhányszor hallotta azelőtt. Elakadt a lélegzete, és erőltette a szemét, hogy a söté
tben meglássa. .. meglássa... de nem látott meg semmit.
-Ashlyn. Válaszolj. �
-M-Maddox? Nem, biztos, hogy nem. Ez valami trükk lesz.
-Válaszolj a kérdésemre.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és fény áradt a kamrába. Ashlyn pislogott a narancsos-arany pacáktól, amelyek elhomályosították a látását. Egy férfi állt az ajtóban, egy magas, sötét, izmos, fenyegető árnyék. �Édes csend
csend, amit azelőtt csak egyszer tapasztalt
burkolta be.
Kezével a falhoz támaszkodva lassan felállt. Döbbenet lett úrrá rajta, és a térdei meginogtak. Ő nem... nem lehet... Ez nem lehetséges. Érthetetlen. Csak a mesékben történik ilyesmi.
-Válaszolj -mondta újra a férfi. Most erőszakos volt a hangja, mintha két tónusban beszélne. Mindkettő sötét, öblös és mennydörgő volt.
Ashlyn kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de nem jött ki hang a torkán. Az a kettős tónus mély volt, féktelen, mégis érzéki.
Maddox. Kizárt, hogy tévedjen. Borzongva törölte meg könnyáztatta orcáját.
-Nem értem -lehelte. Álmodom talán? Maddox vagyis a férfi, hiszen ő nem lehet Maddox, akármilyen hasonló a hangja belépett a kamrába. Tekintete
oldalra siklott, távol Ashlyntől, mintha szüksége lenne egy pillanatra, hogy rendezze magát. �A nap arany sugarai táncoltak körülötte, áhítatosan cirógatták szép arcát. Ugyanaz a fekete szemöldök, ugyanaz a sűrű szempillával keretezett ibolyakék szem. Ugyanaz az egyenes
orr és buja ajkak.
Hogy lehet ez? Hogy tudták előteremteni a fogva tartói a tökéletes mását annak az embernek, akivel múlt éjszaka találkozott? Még a vadsága is ugyanaz. A férfi, aki puszta jelenlétével elhallgattatta a múltbéli hangokat.
Ikertestvér? �