(18+) The Lord's

Ötödik

Ez a nő maga volt a gyönyör és a mennyország, valóságos ünnep volt meggyötört érzékeinek. Nem voltak rajta sebhelyek,
semmi jele annak, hogy kemény életet élne. Csak makulátlan napsütötte bőr és egy világoszöld szempár. Nevetésre - és csókra - teremtett telt, vörös ajkak.
Ha ez a lány ismerte is a fájdalomnak akár csak egyetlen pillanatát, nem látszott rajta. És ez vonzotta a férfit. Még akkor is, ha több esze volt ennél. Az ő kapcsolatai csakis rosszul
végződhetnek.
- Ne nézz így rám - csattant fel a kis szőke angyal, és keze ökölbe szorult.
Arra készül, hogy megüsse őt? Nevetséges elgondolás volt ez. A lány nem tudhatta, hogy Reyes élvezné. Hogy többet, többet és többet akarna, míg a végén könyörögne neki, hogy
üsse meg újra. Szívességet tennék a világnak, ha hagynám, hogy a Vadászok lecsapják a fejemet.
Istenek, gyűlölte magát. Gyűlölte azt, ami volt, és azt, amire kényszerült. Ami után most sóvárgott.
- Ha azért jöttél, hogy megerőszakolj minket, tudnod kell, hogy küzdeni fogunk veled. Nem kaphatsz meg minket olyan könnyen. - Még jobban fölszegte a fejét, és kihúzta magát.
Reyest lenyűgözte, hogy mekkora bátorság szorult ebbe a kis teremtésbe, de ez nem téríthette el jelenlegi feladatától.
- Tudja valamelyikőtök, hogyan kell meggyógyítani egy embert?
A lány pislogott, és kissé alábbhagyott benne a hősködés.
- Embert?
- Egy nőt. Mint te.
A lány megint pislogott.
- Miért?
- Értesz hozzá? - Reyes nem tágított, és nem is zavartatta magát azzal, hogy válaszoljon.
- Miért? - ismételte a lány.
Reyes megindult felé, minden lépéséből áradt a
kegyetlenség. A lány, becsületére legyen mondva, nem hátrált meg. És Reyes minél közelebb ért hozzá, annál inkább megtelt
az orra a lány mámorító, csábító illatával. Pont olyan volt, mint ő maga. Haragja váratlanul alábbhagyott.
- Válaszolj nekem, és talán megengedem, hogy egy nappal tovább élj.
- Danika, válaszolj neki. Kérlek. - A legidősebb nő a lány karjára tette reszkető, ráncos kezét, és megpróbálta visszahúzni az ágyra, hogy távolabb kerüljön a férfitól.
Danika. A név átsuhant Reyes elméjén. Aztán mielőtt megállíthatta volna magát, arra eszmélt, hogy hangosan is kimondja.
- Danika.- Válaszképp megrándult a szeme. - Szép. Az én nevem Reyes.
A lány ellenállt az idős asszonynak, lerázva magáról a kezét. Továbbra is Reyesre meredt. Szempillája és szemöldöke ugyanolyan világos volt, mint a haja. Reyes gyanította, hogy a
lába között is ilyen világos lehet.
Nem tudott uralkodni magán. Annak ellenére, hogy sietnie kellett volna, tekintetével levetkőztette a lányt. Egyik domborulat üdvözölte a másik után, lakoma volt ez éhes pillantásának. Hatalmas kebleken málnányi mellbimbó. Lágy, lapos has. Lágy, mégis erős combok.
Reyes már nem engedte meg magának azt a luxust, hogy halandókkal háljon, inkább saját maga könnyített magán, amikor feléledt a vágya. Szenvedélye túl sötét volt, túl
fájdalmas a legtöbb nő számára. Ez pedig, aki ott állt előtte, lágyságával és ártatlanságával még sokkal megbántottabb lenne, még sokkal nagyobb ellenszenvet érezne iránta, mint a
legtöbben. Ehhez kétsége sem férhetett. És ami a legrosszabb volt, hogy azok a nők, akikkel együtt hált, megrészegültek a démontól, és ugyanolyan hevesen törekedtek a fájdalomra,
mint ő. Még ha csak egy csókot akarna is Danikától, a lány nem lenne képes megbirkózni vele. Lehet, hogy Reyes nem lenne
képes megbirkózni vele. Már a puszta gondolatától is, hogy megsebzi, tönkreteszi, hogy saját vérének ontására készteti, fájó űr támadt a mellkasában.
- Még egyszer megkérdezem. Gyógyító valamelyikőtök? - vakkantotta, hirtelen fellelkesülve, hogy megszöktesse Danikát
és szemtelen ártatlanságát.
A lány elsápadt a nyerseség hallatán, de nem futamodott meg.
- Ha. ..ha én gyógyító vagyok, megesküszöl, hogy megmented az anyámat, nagyanyámat és a nővéremet? Ők nem tettek semmi rosszat. Azért jöttünk Budapestre, hogy elbúcsúzzunk a nagyapámtól. Mi...
Reyes fölemelte a kezét, és a lány elhallgatott. Az életéről tudni veszélyes volt - már így is a karjaiba akarta venni Danikát, és vigasztalni a veszteség miatt, amely nyilvánvalóan nagyon megrázta.
- Igen, megmentem az életeteket, ha megmented a nőt - hazudta.
Ha lehetett hinni a Titánoknak, Aeron hamarosan megtörik, és meg fog őrülni a vérért és halálért. Semmi más célja nem lesz a létének, csak hogy megölje ezeket a nőket. Hogy egy kis békét ad nekik utolsó napjaikra, irgalmas cselekedet, magyarázta magának. Utolsó napjaik. Nem tetszett neki ez az
emlékeztető.
Danika válla kissé elernyedt, és eltökélt pillantást vetett a családjára. Mindegyik nő nemet intett a fejével. Danika bólintott.
Reyes a homlokát ráncolta, nem értette ezt a közjátékot.
Vajon a lány is hazudott? Végül Danika visszafordult hozzá. Reyes azonnal megfeledkezett zavarodottságáról, ahogy
egymásba fonódott a tekintetük. Vagy az is lehet, hogy csak nem érdekelte a válasz. A lány angyali szépsége sokkal lenyűgözőbb volt, mint Pandora szelencéje, a feloldozás ígéretét hordozta magában, amit azonban nem lehetett képes megadni. És mégis, a férfi lényének egy része azt kívánta, bárcsak képes lenne rá. Csak egy pillanatra.
A lány lehunyta a szemét, hosszú, nehéz sóhajtást hallatott, és azt mondta:
- Igen. Gyógyító vagyok.
- Akkor gyere velem. Reyes nem fogta meg Danika kezét, túlságosan félt attól, mi történne, ha megérintené. Félsz egy embertől? Gyáva. Nem: okos. Ha nem tudja, milyen érzés
hozzáérni, nem fog neki hiányozni, amikor a lány meghal.
De mi van, ha Lucien kigondolt valami módot, amivel megmentheti? Mi van, ha...
- Gyere.
Nem akart több időt vesztegetni, így hát Reyes megfordult és kimasírozott a szobából, kényszerítve Danikát, hogy kövesse. A többi nőt bezárta, aztán mozgásba lendült, és próbált egészséges távolságot tartani saját maga és az angyal között.

Istenem, istenem, istenem, kántálta magában Danika Ford. Szíve majd kiugrott mellkasából, úgy kalapált a bordáin, mintha azok befagyott ajtók lennének. Miért csinálom ezt?
Nem vagyok gyógyító.
Járt biológiaórára a főiskolán, igen. Részt vett egy elsősegélynyújtási tanfolyamon, persze, arra az esetre, ha a nagyapja az ő jelenlétében kapna szívrohamot. De nem volt sem nővér, sem orvos. Csak egy küszködő művész volt, aki azt gondolta, hogy egy kis vakáció enyhíthet a nagyapja halála okozta fájdalmon és szomorúságon.
Mit fog akkor tenni, ha ez a kemény, szúrós szemű katona - mert nyilván katona - azt akarja tőle, hogy elvégezzen valamilyen műtétet? Nem veszélyeztetheti valaki másnak az
életét. De valami mást... talán. Lehetséges. Meg kell mentenie a családját. Most az ő életük forog veszélyben.
Istenem. Próbálva valamennyi nyugalmat erőltetni magára, fogva tartója hátát tanulmányozta, ahogy az előtte lépdelt. A
magas férfinak napbarnított bőre volt és éj sötét szeme, és neki volt a legszélesebb válla, amit a lány valaha is látott. Azelőtt már találkozott egyszer a férfival, aki akkor sem mosolygott.
Fájdalom ült a tekintetében, akkor is, most is. Friss vágások voltak a karjain, akkor is, most is. Istenem, istenem. Danikának még csak eszébe sem jutott, hogy elfusson előle. A férfi úgyis elkapná, és akkor mérges lenne rá. Talán megtámadná. És ez ijesztőbb volt, mint
Halloweenkor egyedül bemerészkedni egy kísértetházba, ahol láncfűrészek, koporsók és más hasonló dolgok vannak.
Istenem, istenem, istenem. Beszélni akart a férfival, meg akarta kérdezni, hogy mit vár tőle, de nem találta a hangját.
Labda nagyságú gombóc volt a torkában, és meg sem tudott szólalni tőle. Nem tudta, miért rabolták el, szinte már nem is érdekelte. Csak el akart menni ebből a huzatos, hátborzongató
kastélyból, és itt hagyni különc tulajdonosait, hogy hazarepüljön új-mexikói otthonába.
Hirtelen rátört az elhagyatottság és a honvágy érzése, és majdnem elsírta magát. Vajon megtartja ez a katona a szavát,
ha segít neki? Kételkedett benne, de a remény bolondos dolog volt. Meg fogja tenni, ami tőle telik, akármit akarnak is, és imádkozni fog, hogy csoda történjen.
Csak az volt a baj, hogy nem tudta meggyőzni magát arról, hogy csoda fog történni. Lehet, hogy lefog szúrni egy nagydarab állat, ha valami balul üt ki.
Istenem, istenem, istenem. Ha most megbukik, és a családja meg fognak halni - nagyon is hamar efelől kétsége sem volt.