(18+) The Lord's

Második

- Megölték a fivéredet -tört ki Ashlynből. Lehet, hogy már tudja. Lehet, hogy örül neki. De talán, csak talán, elviszi őt a városba, és Ashlyn jelentheti az iszonyú bűntettet, aminek szemtanúja volt. És igazságot szolgáltathat.

-Nekem nincs fivérem -mondta a férfi. -

Vér szerinti nincs.

-De... de...

Maddoxnak nem lesz semmi baja, mondta tegnap a jóképű férfi.

Ashlyn megrázta a fejét. Lehetetlen. Látta, ahogy meghal. De egy angyal fel tud támadni, igaz? Nagy gombóc nőtt a torkában.

Az itt élő férfiak nyilvánvalóan nem angyalok voltak, akármit állítanak is a városiak.

A férfi pillantása megint őt fürkészte, birtoklón felmérve egész testét. Haragosan összevonta a szemöldökét.
-Egész éjszakára itt hagytak? -

Arckifejezése elsötétült, ahogy végigfuttatta tekintetét a kamrán. -Mondd, hogy adtak takarót és vizet, és csak reggel vitték el.

Ashlyn, még mindig reszketve, végigsimított arcán és összegubancolódott haján. Valószínűleg tetőtől talpig piszkos volt.

Mintha számítana.

- Ki vagy te? Mi vagy te? - A férfi hosszú ideig nem szólalt meg, csak tanulmányozta őt, mintha rovar lenne egy mikroszkóp nagyítója alatt. Ashlyn jól ismerte ezt a pillantást, az Intézetben is így néztek rá.

-Tudod, hogy ki vagyok.

-De te nem lehetsz ő -bizonygatta a lány, mert nem akarta elfogadni a másik lehetőséget. Ő nem olyan volt, mint a többiek, a démonok, akik megölték. - Az én Maddoxom meghalt.

-A te Maddoxod? - Tüzes fény villant fel a szemeiben. -A tiéd?

Ashlyn fölemelte az állát, és nem válaszolt. A férfi ajkai, mondhatnánk, mosolyra húzódtak, kinyújtotta a kezét, és magához intette Ashlynt.

- Gyere. Megmosdasz, fölmelegszel és eszel valamit. Aztán majd... elmagyarázom.
A habozása világossá tette, hogy semmit nem fog elmagyarázni. Valami mást forgatott a fejében, és a hangja azt sugallta, hogy az a valami heves lesz. Ashlyn ott maradt, ahol

volt, halálra rémülve.

-Hadd nézzem meg a hasadat -

mondta, hogy húzhassa az időt.

A férfi ujjai megrándultak.

-Gyere.

A lány egy része oda akart menni hozzá, hogy kövesse, bárhová vezeti is. Mert tényleg úgy nézett ki, mint Maddox, és akármi volt is Maddox, akkor is ő volt a legjobb dolog, ami valaha történt vele. De tartotta magát.

-Nem.

-Gyere.

Ashlyn megrázta a fejét.

- Itt maradok, amíg meg nem mutatod a hasadat.

-Nem foglak bántani, Ashlyn. -A mondat másik része ott lógott a levegőben, kimondatlanul ugyan, de ott volt. Még

nyugtalanítóbb volt, hogy nevét dekadens hangon ejtette ki, mintha ízlelgetni akarná. És vágyna egy újabb kóstolóra. -

Ashlyn -

ismételte meg. Újabb borzongás futott végig Ashlynen, és összeráncolta homlokát. A férfinak nem kellene vágynia rá, és átkozottul biztos, hogy neki sem kellene vágyakoznia a férfi után.

-Te nem lehetsz az én Maddoxom. Egyszerűen nem lehetsz ő.

Az a heves, tüzes valami megint átsuhant az arcán.

-Már másodszor mondtad, hogy a tiéd vagyok.

- S-sajnálom. - Ashlyn nem tudta, mi mást mondhatna. Maddox megmentette őt a hangoktól, legalábbis egy kis időre. Aztán látta őt meghalni. Volt köztük valamiféle kapocs. Az övé volt.

- Ne kérj bocsánatot. - Most szinte gyengéd volt. -Én vagyok Maddox - állította továbbra is. -És most gyere.

-Nem.

Belefáradva a visszautasításba, a férfi egész közel lépett hozzá.

Buja hő és holdfényben végrehajtott, primitív szertartás illata áradt belőle.