(18+) The Lord's

Harmadik

Befordultak egy sarkon, és lépteik összehangolódtak egy harci dob pergéséhez hasonlóan. Kopp. Kopp, kopp, kopp.
Kopp. Maddox a szeme sarkából látta, ahogy Aeron megrázza a karjait. Két apró kés csúszott a kezébe.
A férfi végül nem adta át magát a démonnak a küzdelmük során, jött rá Maddox. Máskülönben ő most cafatokra lenne szaggatva, az arca pedig szép emlék lenne csupán.
Hirtelen egy cseppnyi bűntudatot érzett. Vajon Aeron csak azért küzdött vele, hogy segítsen neki?
- Senki nem ér hozzá a lányhoz - mondta növekvő bűntudattal. Sokkal lojálisabbnak kellene lennie a barátaihoz. - Nem számít, mit találunk, ő az enyém. Értitek? Majd én
kezelésbe veszem.
Súlyos csend ereszkedett rájuk, mindkét férfi a választ latolgatta.
- Rendben - mondta sóhajtva Lucien. Aeron azonban nem szólalt meg.
- Ez az én szobám. Bemehetek egyedül, és ti kint maradhattok, hogy...
- Jól van - csattant fel végül Aeron. - Ő a tiéd. Nem mintha azt tennéd, amit kellene. Viszont a Vadászokat azonnal kivégezzük.
- Megegyeztünk. - Mindkét tekintetben.
- Mit tett veled, hogy ilyen lojális vagy hozzá? -kérdezte Lucien, hangjában inkább őszinte kíváncsiság tükröződött, semmint ellenszenv.
Maddox nem tudta a választ. Még csak gondolni sem akart rá. Bár rászolgált az ellenszenvükre, ezt nem tagadhatta.
- Azt hiszem, a barátunk elfelejtette, hogy a szex, az csak szex. - Aeron vészjósló hévvel forgatta meg a késeket. - Hogy kitől kapod, nem számít. Ebben a nőben nincs semmi
különleges. Egyikben sincs.
Maddox hirtelen a harag újabb hálójában találta magát, minden bűntudata elszállt, ahogy kirúgott lábával és elgáncsolta Aeront, majd ráugrott, mielőtt a férfi földet ért volna. Előnyére használta a harcos meglepettségét, elvette tőle az egyik kést, és Aeron torkához tartotta a hegyét.
De Aeron esés közben rájött, mi is történik, és ugyanabban a pillanatban emelte a másik kését Maddox torkához. Maddox érezte, ahogy a késhegy megkarcolja a bőrét, de nem hátrált
meg.
- Meg akarsz halni?
Aeron szemernyi félelem nélkül szúrós pillantást lövellt felé.
- És te?
- Engedd el, Maddox - mondta Lucien, és nyugodt tekintete a vihar közeledtét tükrözte.
Maddox még mélyebbre nyomta a fegyvert, tekintete egyszer sem hagyta el Aeronét. Tűz szikrázott közöttük.
- Ne beszélj így a lányról.
- Úgy beszélek, ahogy nekem tetszik.
Maddox összevonta a tekintetét. Kedvelem ezt az embert.
Csodálom őt. Ölt értem, én pedig érte. Mégis, valahol a szíve mélyén tudta, hogy ha Ashlynt még egyszer ilyen lekicsinylő módon emlegetik, oda fog vágni. És nem számít, hogy ki mondta, amit mondott. Semmi nem számít, kivéve a lányt.
Gyűlölte ezt a tényt. Nem értette, de nem tudott küzdeni ellene.
- Valamilyen oknál fogva - mondta Lucien -, a lány a gyújtáskapcsoló. Mondd neki, hogy többször nem fogsz róla
beszélni, Aeron.
- Miért kellene? - hangzott a zúgolódó válasz. -Eddig úgy tűnt, jogom van hangot adni a véleményemnek.
Mély levegőt vett, majd hosszan kifújta. Ez nem segített. Maddox érezte, hogy készen áll az újabb támadásra. A fenébe!
Uralkodnia kell magán. Ez tökéletesen nevetséges és teljesen zavarba ejtő. Soha nem volt még ilyen kevés befolyása a saját
cselekedeteire.
- Aeron, biztosan belefáradtál már, hogy feltakarítsd a vért a padlóról - mondta Lucien. - Gondolj bele, mennyi lesz akkor, ha a Vadászok megpróbálják megszállni az otthonunkat, és mi nem állítjuk meg őket. Mondd meg neki.
Aeron csak egy pillanatig habozott, mielőtt levette volna a kését Maddox torkáról.
- Jól van - köpte oda. - Nem beszélek a lányról. Most boldog vagy?
Igen. Maddox azonnal megnyugodott, és felállt. Még a kezét is odanyújtotta Aeronnak, hogy felsegítse, de társa félrelökte, és egyedül állt fel. Paris egyszer azt mondta Maddoxról, hogy ő egy „hangulathinta" - akkor viccelt, de Maddox kezdte azt hinni, hogy van igazság a szavaiban.
- Nem fogom kimondani, de tudod, hogy mit gondolok, ugye? - kérdezte szárazon Aeron.
Igen. Tudta. Tudta, hogy ugyanolyan, mint Paris, ha nem rosszabb.
- Gyerekek - motyogta Lucien, a szemeit forgatva.
- Anyuci - válaszolta Aeron, de a hangjában nem volt melegség.
Maddox egy pillanatra behunyta a szemét, próbálta elhitetni magával, hogy Ashlyn csak egy nő. Semmi mást nem jelent, csak pillanatnyi kielégülést. Az árnyak és a fájdalom, amit látott a szemében, nem jelentenek semmit. Azok nem fogják őt meglágyítani, még kevésbé megbabonázni. Többé nem. El kell kezdenie úgy gondolni rá, mint a többire.
Még több ilyen nevetséges harc, és akár a kukába is dobhatja a méltóságát.
A pokolba, lehet, hogy az istenek végül úgy határoztak, hogy megfenyítik, és ideküldték Ashlynt, hogy az őrületbe kergesse, hogy fájdalmat és szenvedést okozzon neki. Hogy
megbüntesse. Talán többé nem fog az örökké tartó halál után sóvárogni éjszakánként. Talán egész nap érte fog epekedni.
- Minden rendben? - kérdezte Lucien. Távolról sem. Talán most nyugodt, de rosszabbul érzi magát, mint valaha. De azért bólintott, szó nélkül végigmasírozott a folyosón, és felment a
lépcsőn a saját lakrészéhez. Jobb, ha túlesnek ezen. Amikor Lucien és Aeron újra mellé értek, Aeron azt mondta neki:
- A késem.
- Helyes darab - válaszolta Maddox, szándékosan félreértve. Nem adta vissza neki.
Aeron felhorkant.
- Nem vettem észre, hogy szűkében lennél a fegyvereknek.
- Ha meg akarod tartani, vigyázz rá jobban.
- Ugyanezt elmondhatjuk a fejedről is.
Maddox nem válaszolt. Minél közelebb ért a
hálószobájához, annál jobban érezte Ashlyn mézillatát. Azt az illatot, amely csakis a lányé volt. Nem szappané volt vagy parfümé, hanem belőle áradt. Teste fájdalmasan
megkeményedett.
Úgy tűnt, egy örökkévalóság óta vár egy szippantásra abból a mézillatból. Ő is csak olyan, mint a többi nő, emlékszel? Semmi
különleges nincs benne, figyelmeztette magát.
Vetett egy pillantást a kísérőire. Úgy tűnt, rájuk nincs hatással a levegőben terjengő édes illat. Helyes. Csakis magának akarta Ashlynt. Semmi különleges nincs benne, a fenébe is.