(18+) The Lord's

Második

Amikor megtette, amit kértek tőle, megtudta, hogy néhány

helybéli démonoknak tartja a hegy tetején élő férfiakat. Gonosz és aljas démonoknak. A legtöbben azonban angyaloknak tekintették őket. Olyan angyaloknak, akik nem érintkeznek senkivel kivéve az egyiküket, aki állítólag bármelyik nővel

lefekszik.

egyszeri, csodálatos" éjszakát töltött vele. Olyan angyaloknak tartották őket,

akik pusztán a jelenlétükkel alacsony szinten tartják a bűnözési rátát. Olyan angyaloknak, akik pénzt adományoznak a közösségnek és ellátják a hajléktalanokat.

Ashlyn személy szerint kételkedett benne, hogy az ilyen jótét lelkeket megszállhatják a démonok, mert ők gonoszak voltak és nem érdekelték őket a körülöttük élők. De akár angyalok voltak ezek a férfiak, akár csak átlagos emberek, akik rendkívüli

dolgokra képesek, azért imádkozott, hogy tudjanak rajta segíteni, mert eddig senki más nem tudott. Azért imádkozott, hogy tanítsák meg neki, hogyan zárhatja ki elméjéből a

hangokat, vagy akár teljesen fosszák meg a képességétől.

A gondolat mámorító volt, és az ajka lassan mosolyra húzódott. Ám ez a mosoly gyorsan elillant, amint egy újabb szélfuvallat hasított a bőrébe a kabátján és a pulóverén keresztül. Már több mint egy órája odakint volt és teljesen átfázott. Hogy újra megálljon pihenni, nem tűnt a legokosabb ötletnek.

Tekintete a hegy csúcsát fürkészte. Hirtelen egy borostyánszínű fénysugár tört utat a felhők között, és megvilágította a masszív fekete kastélyt. Az aljánál köd formálódott, és szellemujjakkal hívogatta őt. A hely pontosan olyan, amilyennek a hang leírta tűnődött Ashlyn, árnyékok rejtekében áll peckesen a hegytetőn, mintha egy horrorfilm kelt volna életre.

Ám ez nemhogy elriasztotta, inkább fellelkesítette.

Majdnem ott vagyok, gondolta boldogan, és újra vonszolni kezdte magát fölfelé. Lábai égtek a fájdalomtól, olyan sokszor kellett már átugrálnia lehullott faágakon és kiálló gyökereken, de nem törődött vele, csak haladt tovább.

Aztán tíz perccel később azon kapta magát, hogy már vagy ezredszer áll meg, reszkető, fáradt lábai mintha jéggé fagytak volna, képtelen még egy lépést megtenni.
-Ne, -nyögte.- Ne most.

Megint a távolságot tanulmányozta, miközben lábait dörzsölgette, hogy felmelegítse őket. Szeme elkerekedett,

amikor rájött, hogy a kastély egyáltalán nem volt közelebb.

Valójában még távolabbinak tűnt.

Ashlyn döbbent kétségbeeséssel rázta a fejét. A fenébe! Mit kell tennie, hogy elérje azt a helyet? Növesszen talán szárnyakat?

Akkor sem bánom meg, hogy eljöttem ide, ha nem sikerül. Hogy nem hozott magával ennivalót és nem tervezett előre, igen,

azt bánta, de meg kellett próbálnia. Nem számított, mekkora butaság volt, egyszerűen meg kellett próbálnia. Meztelenül

vagy mezítláb is megtette volna ezt az utat, ha kell. Bármit megtett volna, ha esélyt lát arra, hogy köznapivá válhat.

Tetszett neki a gondolat, hogy segít megvédeni a világot az ő -

khm - adottsága, által, de a kín, amelyet el kellett viselnie,

túl nagy volt. Biztosan van valami más módja is, hogy segíthessen. Egy kis csendben talán ki tudná találni, mi az. Már a légző gyakorlatok és a meditáció is sokat tettek a lelki békéjéért.

Még erősebben dörzsölte a lábait, és végre elkezdett olvadni a testében a jég, arra ösztökélve őt, hogy újra elinduljon.
-Itt vannak. Tudom, hogy itt vannak -hallotta meg a rég elhangzott szavakat, ahogy elhaladt egy görbe, bütykös fa mellett.

Aztán valaki más azt mondta: Nicsak, milyen takaros kis teremtés!

-Igen, az vagyok, köszönöm -

mondta hangosan, remélve, hogy a saját hangja elnyomja a többit. De nem sikerült. Végy

egy mély levegőt, majd lassan fújd ki.

Ahogy erőlködve haladt tovább, különböző időkből származó beszélgetések furakodtak a tudatába, egyik a másik után. Ashlyn gallyak és kövek közt botorkált, a szavak

egybeolvadtak, és felerősödtek. Egyre hangosabbá váltak. Szíve dübörgött a mellkasában, és alig tudta visszafogni magát, hogy fel ne sikítson csalódottságában. Végy egy mély levegőt, majd lassan... Befogta a fülét, bár tudta, hogy ez nem fog segíteni.
- Menj tovább. Keresd meg őket. -

Újabb szélroham. Újabb hangok. -

Menj tovább -

ismételte, és szavai összecsengtek lépteivel. Ha idáig eljutott, eljut tovább is. -

Keresd meg őket.

Amikor elmondta Dr. Mclntoshnak, az Intézet alelnökének, egyben főnökének és pártfogójának, hogy mit tudott meg a férfiakról, amaz a „Szép munka" szavak kíséretében röviden bólintott, ami a legmagasabb elismerés volt részéről.

Aztán Ashlyn azt kérte, hozzák el őt ide, ebbe a hegy tetején álló, lenyűgöző kastélyba.