(18+) The Lord's

Második

Egy becsületes harcot megbocsátott volna. De egy

hátbatámadást? A pokolba is, soha.

Miután Aeron legyőzte Sabint, nem akart mást, csak

elmenni, otthagyni Görögországot, a háborút, a gyűlölt

emlékeket. De Sabin és még néhányan továbbra is vért akartak.

Ekkor váltak külön a Lordok. Végérvényesen.

Aeron most őket tanulmányozta, ezeket a harcosokat, akiket

ismert is, meg nem is. Ugyanolyannak tűntek, mint régen, bár a

ruházatuk változott az idők során. Gideonnak kék volt a haja,

neonkék szemében gonosz csillogás ült - olyan csillogás, ami

több volt, mint ádáz, több volt, mint vadállati. Lucienre

emlékeztette Aeront, arra az egyetlenegy alkalomra, amikor

barátjának elszabadultak az indulatai, és senki és semmi nem

volt képes megfékezni.

Cameo még mindig a leggyönyörűbb nő volt, akit valaha

látott, de legszívesebben szíven szúrta volna magát már attól is,

hogy ránézett. Strider még mindig jóképű volt, bár az évek

könyörtelenséget véstek arcának vonásaira. Amun fekete ingre

és farmerre cserélte talárját.

Hol van Kane? Őt is elkapták a Vadászok?

Sabin és a többiek lassan, de biztosan közeledtek feléjük.

Aeron rajtuk tartotta a szemét, ahogy végül ő és társai is

elindultak. A két csoport a tánctér közepén találkozott, az

emberek gyorsan iszkoltak el az útjukból.

- Mit csináltok itt? - harsogta Lucien. Aeron észrevette,

hogy az ősi görög nyelvet használja, talán azért, hogy a

táncolók ne értsék, amit mond.
- Ezt én is kérdezhetném tőletek - válaszolta Sabin

ugyanazon a nyelven.

- Azért vagy itt, hogy valaki mást is hátba szúrj, Kétség? -

kérdezte tőle Aeron.

Sabin a fogát csikorgatta.

- Ennek már néhány ezer éve, Harag. Hallottál már valaha

arról a dologról, hogy megbocsátás?

- Vicces, hogy ezt pont te mondod.

Egy izom rángatózott a harcos jobb szeme alatt.

- Nem azért jöttünk ide, hogy harcoljunk veletek.

Hanem azért, hogy a Vadászokkal harcoljunk. I vannak a

városban, ha nem tudnátok. Aeron felhorkant.

- Tudjuk. Ti hoztátok ide őket?

- Aligha. - Sabin megnyalta a fogát. - Előbb tudtak rólatok, mint mi.

- Hogyan? Sabin vállat vont.

- Nem tudom.

- Erősen kétlem, hogy a harc miatt jöttetek el egészen

Budapestig. Ennyi erővel Görögországban is maradhattatok

volna - mondta Lucien kissé harapósan.

- Jól van. Az igazat akarod hallani? - Strider szélesre tárta a

karját, megmutatva, hogy nincs nála fegyver. - Szükségünk

van a segítségetekre.

- A pokolba is, nem. - Paris a fejét rázta. - Meg sem kell

hallgatnunk, hogyan vagy miért, mert a válasz úgysem

változik.

Te sem gondolod komolyan, hogy le tudod győzni ezeket a

férfiakat, ugye? A rá egyáltalán nem jellemző kétely végigsöpört Aeron elméjén, gyorsan befészkelte magát és éles

karmokkal vájkált a gondolataiban.

- Már nem azok a harcosok vagyunk, akik régen voltunk -

mondta Cameo, mindenki figyelmét szomorú szemeire vonva.

- Legalább hallgassatok meg minket.

Mindenki meghunyászkodott. Úgy beszélt, mintha a világ

minden bánata az ő törékeny vállát nyomná. Talán úgy is volt.

Őt hallgatva Aeron zokogni szeretett volna, mint egy

kisgyerek.

- Tényleg szükségünk van a segítségetekre. A diOuniakot

keressük, Pandora szelencéjét. Tudjátok, hol van? - kérdezte

gyorsan Sabin.

- Ennyi év után a szelencét akarjátok? - Úgy tűnt, Lucien

teljesen össze van zavarodva. - Miért?

Ha szembeszállsz velük, talán megölnek. Vagy

megnyomorítanak. Miért ne adnád meg nekik, amit akarnak,

hogy visszatérhess a normális kerékvágásba?
Aeron keze

ökölbe szorult. A fenébe. Erős volt és profi. Semmi oka nem

volt így kételkedni magában. Kételkedni...

Hangosan felüvöltött, ahogy felidézte néhai barátja

képességét.

- Tűnj el a fejemből, Sabin.

- Sajnálom - mondta a harcos egy halvány mosollyal. -

Megszokás.

Aeronnak ott és akkor el kellett volna hajítania a tőrét.

- Szóval te akartál a temetőbe csalni minket fegyvertelenül.

- Nem kérdés volt. - Azt gondolom, nem akartál harcolni

velünk - tette hozzá szárazon.