(18+) The Lord's

Hatodik.

Maddox előrébb lépett, vigyázva, hogy ne érintse meg barátját. A homályos folt fokozatosan vastag, sötét foltokká alakult.

Fákra ismert bennük.

-Szép, de nem olyasvalami, amit feltétlenül látnom kellett.

-Türelem.

-Siess -vágott vissza Maddox. Torin fanyar pillantást vetett rá.

-Mivel olyan szépen kérted... hőérzékelőket és kamerákat rejtettem el szerte a birtokunkon, így mindig tudom, ha valaki erre jár.
Pár másodpercnyi halk kopácsolás után a monitoron jobbra tolódott a kép. Aztán egy gyors piros villanás látszott, majd eltűnt.

-Menj vissza - mondta megfeszülve Maddox. Nem volt szakértő a kamerák terén. Nem, az ő képessége az igazi gyilkolás volt. De azt még ő is tudta, hogy mit jelent a piros folt. Élő test

által kibocsátott hőt.

Kop, kop, kop, és a piros folt ismét megjelent a képernyőn.

-Ember? - kérdezte Maddox. Az árnyék kicsi volt, szinte törékeny.
- Egészen biztos, hogy az.

-Férfi vagy nő?
Torin vállat vont
-Inkább nő. Gyereknek túl nagy, felnőtt férfinak túl kicsi.
Jóformán senki sem merészkedett fel a zord hegyre az éjnek ebben a szakában. Még nappal sem. Hogy túl kísérteties és nyomasztó volt-e, vagy csak a helyiek tiszteletének kifejezése, Maddox nem

tudta. De egy kezén meg tudta számolni, hány kézbesítő, gyerek és szexre éhes nő vállalkozott erre a túrára az elmúlt évben.

-Paris egyik szeretője? - kérdezte.

- Lehetséges. Vagy...

- Vagy? -nógatta Maddox a barátját, amikor az tétovázott.

-Egy Vadász -mondta morcosan Torin. -

Csali, még pontosabban.

Maddox szorosan összezárta az ajkát.

-Most már tudom, hogy ugratsz.

-Gondold végig. A kézbesítőknél mindig van csomag, Paris női pedig egyenesen berontanak a bejárati ajtón. Nála, úgy tűnik, nincs semmi, körözve halad, néhány percenként megáll, és
csinál valamit a fáknál. Talán robbanószert telepít, hogy megpróbáljon megsebesíteni minket. Vagy kamerákat, hogy megfigyeljen.

-De ha nincs nála semmi...

- A dinamit és a kamera elég kicsi ahhoz, hogy el lehessen rejteni.

Maddox a nyakát dörzsölgette.

-A Vadászok Görögország óta nem zaklattak minket.

-Talán a gyerekeik, aztán a gyerekeik gyerekei azóta is keresnek. Lehet, hogy végül ránk találtak.

Hirtelen rettegés szorította össze Maddox szívét. Először Aeron megdöbbentő megidézése, és most a hívatlan látogató. Puszta véletlen lenne? Elméje felidézte azokat a sötét napokat Görögországban, a háború és barbarizmus, a sikolyok és halál

napjait. Azokat a napokat, amikor a harcosok inkább voltak démonok, mint emberi lények. Azokat a napokat, amikor a pusztítás utáni vágy vezérelte a cselekedeteiket, és élettelen emberi testek borították az utcákat.

Hamarosan Vadászok emelkedtek ki a megkínzott tömeg soraiból, egy halandókból álló szövetség, amelynek az volt a szándéka, hogy elpusztítsa azokat, akik ilyen gonosz hordát szabadítottak a világra, és kitört a vérbosszú. Kardcsörgés és tomboló tűzzápor közepette harcolt ezután, a tudomány és a

legenda pedig valahol békét kötött egymással...

Azonban a fortély volt a Vadászok leghatalmasabb fegyvere. Női Csalikat képeztek ki, hogy elbűvöljék és megzavarják a harcosokat, miközben a Vadászok lecsapnak és megölik őket. így tudták meggyilkolni Badent, Bizalmatlanság őrzőjét. Ám a démont magát nem sikerült megölni: őrülten, tébolyodottan ugrott ki a darabokra szaggatott testből. Hogy hol lehetett most a démon, Maddox nem tudta.

-Az istenek biztosan gyűlölnek minket -

mondta Torin. - Hogy sebezhetnének meg jobban, mint hogy Vadászokat küldenek ránk, épp amikor végre kialakítottunk magunknak valamiféle békés életet?

Maddox félelme fokozódott.

-Nem akarnák, hogy az eszeveszett démonok, hiszen nélkülünk azok lennének, rászabaduljanak a világra. Vagy mégis?

-Ki tudja, mit miért csinálnak.

Inkább kijelentés volt ez, mint kérdés. Egyikük sem értette igazán az isteneket, még ennyi évszázad után sem.
-Tennünk kell valamit, Maddox....