Azidáig - mostanáig - senkinek nem volt rá szüksége. A lány mámorító rohamot idézett elő benne, és elmélyítette az iránta való figyelmét. Nem hagyhatom, hogy így szenvedjen,
gondolta.
Tesz egy kísérletet a Titánokkal. Akármit terveztek isvalójában az itt élő harcosokkal, akármi volt is a szándékuk,
akár tényleg felhasználták a Vadászokat és Ashlynt, akár nem,
hogy megbüntessék őt a tiszteletlenségéért, meg fogja próbálni.
Elnyomott magában egy szitkot, azt gyanítva, hogy ő fogúgy szenvedni, ahogy még soha azelőtt. De ettől nem változott
meg a válasza.
- Bármit.
Reyes lihegve száguldott Lucien szobája felé. Az elmúlt pár
nap alatt nagyon sok vért vesztett, többet, mint egyébként.
Viszont vágyott a fájdalomra, arra a szörnyű, gyönyörűfájdalomra, és ez a vágy mostanában sokkal erősebben hajtotta.
Nem tudta, miért, de képtelen volt abbahagyni. Igazábóltöbbé már nem volt uralma a démon felett. Az elmúlt pár
napban már nem is próbálkozott. Amit a Fájdalom szelleme
követelt, azt a Fájdalom szelleme megkapta. És most mindenegyes eltelt nappal kevésbé vágyott arra, hogy ezt uralja. Egy
része szerette volna magába fogadni, hogy végre elveszítse
önmagát. Hogy megtapasztalja a nemlétezés zsibbadtságát,amit a szenvedés felvillanása hordozott.
Ez nem volt mindig így. Valamikor megtanult együtt élni adémonnal, és egy ideig sikerült valamennyire békés kapcsolatot
kialakítania vele. Most azonban...
Az oldalablakon tarka fényszilánkok szűrődtek a folyosóra, és ahogy befordult a folyosón, elhomályosult a látása. Mégsem
lassított. Még soha nem látta Maddoxot ilyen feldúltnak ésijedtnek. Ilyen sebezhetőnek. És mindez egy ember, egy idegen
miatt. Egy Csali miatt. Ez nem tetszett Reyesnek, de barátjának
tartotta Maddoxot, és segíteni fog neki, ahogy csak tud.
Még úgy is segíteni akart, hogy közben kétségbeesettenkívánta, hogy a dolgok visszatérjenek a normális kerékvágásba,
amikor Maddox tombolt és meghalt éjszaka, aztán másnapreggel úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi. Csak
mert amikor Maddox úgy tett, mintha minden rendben lenne,
Reyesnek is könnyebb volt úgy tenni.
Gondolatai megakadtak, amikor észrevette Lucient.A férfi a földön ült behajlított térdekkel, feje fölemelt
kezében nyugodott. Sötét hajkoronája tüskés volt, mintha túl
sokszor beletúrt volna a kezével. Lehangoltnak tűnt, mintha
tűréshatára végén járna. Reyesnek gombóc nőtt a torkában.
Ha a helyzet képes megrendíteni a mindig nyugodtLucient...
Minél közelebb ért hozzá, annál inkább érezte a levegőbenterjengő rózsaillatot. Halál mindig rózsaillatú volt, szegény
pára.
- Lucien - szólította meg.
Lucien nem reagált.
- Lucien
Még mindig semmi.Reyes odaért hozzá, lehajolt és megragadta a vállát, aztán
megrázta a férfit. Semmi. Leguggolt és meglengette kezét a
harcos arca előtt. Semmi. Lucien tekintete kifejezéstelen volt,szája sem mozdult. Megértés kezdett derengeni Reyesben.
Ahelyett, hogy fizikailag hagyta volna el az erődöt, mintáltalában szokta, másodpercek alatt másik helyen teremve,
Lucien csak szellemileg ment el.
Ez olyasvalami volt, amit nagyon ritkán tett, mivel ígyhátrahagyott teste sebezhetővé vált. Valószínűleg azt akarta,
hogy valami őrizze a szobája ajtaját, még ha az egy
reakcióképtelen alak is, míg ő lelkek begyűjtésévelfoglalatoskodik.
Akkor magam vagyok. Már csak egy dolgot próbálhatott.
Reyes megállt, megragadta a kilincset, kinyitotta az ajtót ésberobbant a szobába.
A négy nő az ágyon ült, fejüket suttogva összedugták, deabban a pillanatban, hogy meglátták őt, hallgatásba
burkolóztak. Mindegyikük elsápadt. Az egyiknek elakadt a
lélegzete. A legfiatalabb, egy csinos kis szőke remegősenfelállt, és harcias pózt vett fel, hogy elzárja Reyest a családja
elől. Fölemelte az állát, szemében kihívás csillogott.
Reyes teste megfeszült. A teste minden alkalommalmegfeszült, amikor a lány a közelében volt. A múlt éjszaka
még az illatát is érezte. Édes púder- és mennydörgésillatot.
Órákig izzadt, zihált, és annyira felizgult, hogy elhatározta,megküzd Maddoxszal Ashlynért, mert azt hitte, miatta került
ilyen állapotba.

YOU ARE READING
(18+) The Lord's
Fantasy'-Hat férfi fenn él a hegyekben. Nem emberek. -Angyalok? -Nem. -Akkor mik? -A megtestesült Démonok... -De mindenki csodatevőknek nevezi őket. -A látszat csalhat.."