Ashlyn semmi jelét nem adta annak, hogy meghallotta
volna, amit Maddox mondott neki, a szándékát pedig egészen
biztosan nem jelezte előre. Egy szempillantás alatt előrelendült a karja, és kiverte a bögrét a férfi kezéből. A mozdulat gyenge
volt, de a kerámia földet ért és összetörött, fekete koffeinfolyót
hagyva maga után.
A lány orcáin rózsaszín pír játszott.
- Nem - mondta ízlelgetve a szót.
- Ez nem volt tisztességes - fenyítette a férfi, miközben
kisimított pár nedves hajtincset Ashlyn homlokából és élvezte
selymes bőrének érintését.
- Nem érdekel.
- Hát jó, akkor nincs kávé. - Rámeredt a nőre, aki
megrengette egész világát. - Még mindig azt szeretnéd, hogy
elengedjelek? - A kérdés elhagyta az ajkát, mielőtt
visszaszívhatta volna. Nem állt szándékában felajánlani neki,
mivel úgy tervezte, hogy bármi áron ott tartja lányt, de
szükségét érezte -bolond módon -, hogy megadjon neki
mindent, amit csak akart.
Ashlyn elnézett a férfi válla felett, arcán különös kifejezés
jelent meg. Néhány perc telt el így, csendben. Kínzó percek.
Maddox a párnába öklözött.
- Ez egy eldöntendő kérdés, Ashlyn. Igen vagy nem?
- Nem tudom, jó? - mondta a lány lágyan. - Szeretem a
csendet, és téged is kezdelek megkedvelni. Hálás vagyok,
amiért gondoskodsz rólam. - Egy pillanatnyi szünetet tartott. -
De... De még mindig meg volt riadva.
- Elmondtam neked, hogy halhatatlan vagyok -mondta erre
Maddox. - Azt is elmondtam, hogy megszállott vagyok. Már
csak egyetlen dolgot kell tudnod, azt, hogy megvédelek, amíg
itt vagy. - Még önmagától is.
Micsoda változást idéztek elő benne az elmúlt órák! Tegnap - még ma reggel is - azt gondolta, hogy birtokba veszi a lány
testét, kikérdezi, aztán megöli. Erre minden tőle telhetőt megtett, hogy életben tartsa. És már abban sem volt biztos,
milyen kérdéseket is akar neki feltenni.
- A másik nőt is megvéded? - kérdezte tőle a lány. - Azt,
aki segített nekem.
Maddox kételkedett benne, hogy bárki is meg tudná védeni
a gyógyítót, hacsak nem talált ki valaki valami módot arra,
hogyan szálljanak szembe a Titánokkal. Még Reyes sem volt
képes megvédeni. De gyengéden megszorította Ashlynt, és azt
mondta neki:
- Ne is gondolj rá többet. Aeron gondoskodni fog róla. - Ez nem is volt hazugság.
Ashlyn hálásan bólintott, mire bűntudat hasított Maddoxba.
Néhány percig csendben voltak. A férfi Ashlynt nézte, és
boldogan vette észre, hogy bőrébe visszaáramlik a szín, a
fájdalom pedig fokozatosan eltűnik. A lány Maddoxot nézte, de
az ő arckifejezése megfejthetetlen volt.
- Hogy lehet, hogy a démonok jó tetteket hajtanak végre? -
kérdezte végül Ashlyn. - Arra gondolok, hogy amellett, amit
értem tettél, nagyszerű dolgokat tettetek a városban is az adományokkal és az emberszeretettel. A városiak úgy hiszik,
angyalok élnek itt. Évszázadok óta ezt tartják rólatok.
- Honnan tudhatnád, hogy mit hisznek olyan hosszú ideje?
Remegés futott végig Ashlynen, és elnézett a férfi mellett.
- Én... én... csak tudom.
Nem, titkolt valamit, és nem akarta, hogy Maddox
megtudja. A férfi megfogta az állát, és maga felé fordította,
hogy a szemébe nézhessen.
- Már úgyis gyanítom, hogy Csali vagy Ashlyn.
Elmondhatod az igazat.
Ashlyn felvonta sötétarany szemöldökét.
- Folyamatosan így hívsz, mintha ez valami alávaló és
undorító dolog lenne, de nekem fogalmam sincs, mi az a csali.
Őszinte zavar csengett a hangjában. Ártatlan avagy
színésznő?
- Nem foglak megölni, de ettől a pillanattól fogva teljes
őszinteséget várok tőled. Érted? Nem fogsz hazudni nekem.
- Nem hazudok - válaszolta a lány homlokráncolva.
Maddox vére lassan forrni kezdett: a szellem megint hírt
adott magáról. Inkább sietve témát váltott. Ha még több
hazugságot hall, talán lecsap, és megsebzi Ashlynt. Csali vagy
nem, nem akarta, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
- Beszéljünk valami másról.
Ashlyn bólintott, úgy tűnt, készséggel engedelmeskedik a
felszólításnak.
- Beszéljünk rólad. Azok az emberek leszúrtak téged a múlt
éjjel, és te meghaltál. Rájöttem, hogy azért éledtél fel, mert egy
halhatatlan démon harcos vagy... vagy valami ilyesmi. Amit
nem tudok, az az, hogy miért tették.
- Neked is megvannak a titkaid, és nekem is.
Azt tervezte, hogy itt tartja a lányt, és életben hagyja,
pontosan ezért nem hajlandó megbeszélni vele a halálos átkot.
Ashlyn már így is félt tőle. Ha megtudná az igazat, meg is vetné. Az is elég baj, hogy ő maga tisztában volt a tettével,
amivel kiérdemelt egy ilyen büntetést
YOU ARE READING
(18+) The Lord's
Fantasy'-Hat férfi fenn él a hegyekben. Nem emberek. -Angyalok? -Nem. -Akkor mik? -A megtestesült Démonok... -De mindenki csodatevőknek nevezi őket. -A látszat csalhat.."
