(18+) The Lord's

Hatodik

Csak két dolgot tudott róla: a nevét, és hogy szakértői precizitással hajigálja a tőröket. De már a gondolattól is elborzadt, hogy
elveszti a csendet. -Veled akarok maradni. -
Ashlyn tudta, hogy kétségbeesés árad belőle, de nem törődött vele. -Kérlek, csak egy kis ideig. Míg megtanulom, hogyan uraljam a hangokat.
Ahelyett, hogy megenyhült volna, úgy tűnt, Maddoxot csak még jobban felbosszantotta a kérése. Orrcimpája kitágult, és megint megrándult az izom az állkapcsán.
-A fecsegésed nem fog összezavarni. Csali vagy. Biztos vagyok benne, különben elrohannál félelmedben.
-Nem vagyok csali. - Akármi is az. -Istenemre esküszöm.
Ashlyn kinyúlt, és megragadta a férfi karját, amely kemény volt és erős, egyben hihetetlenül forró, és vibrált az érintésétől. A lány kezét mintha apró szúrások döfködték volna. -Azt sem
tudom, miről beszélsz.
Maddox egy szempillantás alatt elrántotta a kezét, és megragadta Ashlyn tarkóját, egy fénycsík alá lökve a fejét.
Azonban ez nem fájt neki. Épp ellenkezőleg, újabb elektromos ütést érzett, és a gyomra megremegett.
Maddox nem beszélt, csak tanulmányozta őt, de olyan intenzitással, ami a kegyetlenség határát súrolta. Ashlyn is
tanulmányozta őt, és döbbenten figyelte, amint valami elkezd cikázni... kavarogni... testet ölteni a férfi bőre alatt. Egy arc, ébredt rá félelemmel vegyes áhítattal. Egy másik arc. Egy pillanatra megállt a szívverése. Nem lehet démon, nem lehet démon. Elhallgattatta a hangokat. Ő és a többiek csodálatos dolgokat tettek a várossal. Ez csak a fény játéka.
Míg továbbra is látta Maddox vonásait, látta annak a valaki, vagy valami másnak az árnyékát is. Vörösen izzó szemeket. Csontvá
zszerű arccsontot. Tűhegyes fogakat. Kérlek, legyen csak a fény játéka.
De minél hosszabb ideig bámult rá az a csontvázszerű arc, annál kevésbé tudott úgy tenni, mintha csak illúzió lett volna.
-Meg akarsz halni? -harsogta Maddox (vagy a csontváz) olyan mély hangon, amely alig különbözött az állati üvöltéstől.
-Nem. - Megölheti, de mosolyogva halna meg. Két perc csend többet ért neki, mint egy életen át tartó zaj. A forró érintéstől még mindig bizsergősen, rémülten, de eltökélten fölemelte az állát. -Szükségem van a segítségedre. Áruld el, hogyan uraljam az erőmet, és azonnal elmegyek. Vagy hadd
maradjak veled, hogy megtanuljam.
Maddox elengedte, majd megint érte nyúlt, aztán megállt és ökölbe szorította a kezét.
-Nem tudom, miért habozok -mondta, és közben úgy bámulta Ashlyn ajkát, hogy az sóvárgásnak is beillett volna. -Közeleg az éjfél, és olyan messzire kellene lenned tőlem, amilyen messzire csak lehet.
Ahogy kimondta az utolsó szót, összeráncolta a homlokát. Egy pillanattal később azt vakkantotta:
-Már túl késő! Fájdalom keres. - Elhúzódott a lánytól, a csontvázarc még mindig villogott a bőre alatt. -Fuss. Menj vissza a városba. Most!
-Nem - mondta Ashlyn enyhe remegéssel a hangjában.
Csak egy bolond szaladna el a mennyországból, még akkor is, ha azt a darabka mennyet egy pokolbéli arc uralja.
Maddox magában átkozódva kirántotta két tőrét a fából, és lábra állt. Pillantása az eget kémlelte, a havon és a fákon túli félholdat. Tekintete dühössé, ádázzá vált. Egy lépés, kettő, hátat fordított, és elindult.
Ashlyn a fába kapaszkodva állt fel. Térdei összekoccantak, majdnem összerogyott saját súlya alatt. Hirtelen újra érezte a jeges szelet, és újra meghallotta a suttogó fecsegést. Kétségbeesett kiáltás formálódott a torkában. Három lépés, négy lépés.