Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실6현실

Lassan pislákolni kezdtem, miközben a fejem sajogatott és egy folytonos pittyegést hallottam. Olyan volt, mintha egy időzített bomba lennék. Amint kinyitottam a szemem egy fehér falat láttam meg. Majd észre vettem, egy lélegeztető van rám kapcsolva. Hangokat hallottam amik ismerősen zengtek. Ahogy kicsit feljebb ültem és körbe néztem nem láttam senkit a szobában.

-Hogy engedted meg neki, hogy bent maradjon!?-kiabált Namjoon?!

-Tudom felelőtlen voltam, de én is gyorsan cselekedtem, érted? Nagy nyomás volt rajtam!-szólalt meg a másik fél.

-Nem kellett volna semmit csinálnod, ha nem égetted volna fel a KONYHÁT!-veszekedtek...
-Inkább nézzük meg...-sóhajtott Nam. Gyorsan vissza feküdtem és úgy csináltam, mintha még eszméletlen lennék, aztán hallottam az ajtó nyitódását. Nem értettem az okát, miért is csináltam ezt. Mostanság mindent megkérdőjelezek, szinte alig ismerek magamra és ez frusztrált. Valamiért olyan előérzetem támadt, miképpen nem lesznek unalmas napjaim...
-Még mindig nem ébredt fel... Megyek és szólok egy nővérnek ,hogy vizsgálják meg. Addig maradj itt Kook.-mondta a rapper, s hallottam a lépéseket melyek egyre távolabb értek. Hirtelen megéreztem egy kezet az enyémen, kb 1 perc néma csönd volt és hallottam a mellettem lévő fiú lélegzetét. Éppen nyitottam volna ki a szemem mikor hallottam Jungkook hangját.

-Sajnálom... Annyira sajnálom...-szipogott?!
-Én nem akartam neked rosszat! Tudom ,hogy nem hallod...-pedig de... Sajnos (?) hallom...
-nem merem neked megmondani szemtől szembe... hogy... tetszel...-szorította meg a kezem. Most komolyan szerelmet vallott nekem? Nem is ismer...
-De múltkor össze törtem amikor láttam a pasid...-mi? Nekem nincs... Ezt mondtam és amúgy is... Ahhj! Most már éreztem ,hogy itt van az alkalom. Szorítottam a fogásán, majd mocorogni kezdtem. Nem tudom megfogalmazni mennyire fiurcsa érzés volt ez. Aranyos mégis frusztráló.

-Ömm...Kook? Te sírsz?-néztem rá miután leszedtem a lélegeztetőt a számról.

-Nem! Te felébredtél?! Úgy örülök!-kelt fel a földről, majd megölelt. A testünk egymásra simult amiatt ,hogy én fekszek.
-Nagyon sajnálom Lara! Nem szabadott volna bent hagyjalak!-préselt össze. Köszönöm...

-Jungkook?! Te meg mit csinálsz?!-jött be valaki.
-Ohh felébredt?-miután leszállt rólam Kook láttam meg V-t.

-Lara? Mindenre emlékszel?-kérdezett Jk.

-Igen...-bólogattam.

-Szólok a srácoknak ,hogy jöjjenek!-rohant ki a szobából a maknae.

-Sajnáljuk! Bocsánat ezért az estéért.-mondta Tae, miközben felültem.

-Semmi baj... Azt hiszem...Hány óra?-kérdeztem.

-Este 9 óra lesz...-halkult el.

-Figyu TaeHyung! Nekem nincs bajom... Én csak segíteni akartam nektek ez az én felelőségem! Az a gondom, hol fogtok ti aludni.-tettem keresztbe a kezem. Vagy várj! Mi? Nekem ez miért gondom? Hisz milliomosok... TELJESEN ÖSSZEZAVARTAK! Ez tuti a lélegeztetőgép hibája. Ilyen zagyvaságokat beszélni...

-Most te vagy a fontos! Majd megszállunk valahol, mondjuk egy hotelben, de neked az egészséged fontosabb!-háborodott fel. Hát igen, igaza van... Nem vitatom.

-És ha lebuktok?-ráncoltam össze a homlokom. M i é r t kérdezek még mindig? Miért nem hagyom rájuk? Hisz az Ő gondjuk...

Sajnos már ekkor éreztem, itt biza nem csak szimpla munkaköri kapcsolat lesz... De mégis miért ennyire szerethetőek? Én nem ezt akartam és a jövőre se gondoltam... Hogyan tovább? Húzott a vágy. Hozzájuk akartam tartozni, mégis volt egy tartásom. A rossz és jó közérzetem felváltva hasított belém, én viszont döntésképztelenné váltam és egyre jobban feszéjezett... Miért?