Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실13현실

[16 hónappal később]

-Szia kicsim!-adott puszit barátom.

-Szia Jim. Nem kell sok a vizsgáig.-igazítottam meg táskám.
-Nem izgulsz?-kérdeztem.

-Miért izgulnék?-nevetett.
-Hiszen az osztály legjobbja vagyok, egy táncvizsga nem fog ki rajtam.-karolta át derekam Jim. Látszik, hogy a sznob iskolába nagy az egó.
-Miért te izgulsz?-kérdezett vissza.

-Ömm, hát én... Hát egy kicsit igen...-mosolyogtam kínosan.

-Na~, tuti a legjobb leszel.-állt velem szembe és hajolt hozzám le, hogy csókot adjon, de még időben fordítottam el a fejem.
-Lara...-sóhajtott csalódottan.

-Tudod Jim-kezdtem el a mondatom, de bele vágott.

-Tudom Lara, hogy még mindig korainak tartod, de most egy csókba nem halsz bele.-forgatta szemeit.

Több mint fél éve vagyok együtt Jimmel, de sosem vonzódtam hozzá úgy... Sokat gondolkodtam rajta és ennek az oka, hogy Jiminre emlékeztet. Szőke haja ezüstre van festve, mint Jiminnek a Blood Sweat & Tears-nél, ajkai dúsak és bőre hasonló ékes fehér színű. Nem akartam megcsókolni, Jimin ajkára jobban vágytam mint az övére... De ez megmagyarázhatatlan.
Hogy mi is történt Jiminnel?

×vissza emlékezés×

-Bepakoltál mindent?-jött be a szobámba anya, hogy segítsen a bőröndöket levinni.

-Igen, minden benne van.-mosolyogtam,majd felkaptam néhány cuccom.

-A srácok is kijönnek elköszönni.-vittük le a cuccokat.

-Hogy mi?!-akadtam ki annyira, hogy hirtelen elejtettem a bőröndöt a kezemből.

-Nem örülsz neki?-kérdezett anya aggódóan.

-Anya! Direkt nem szóltam nekik!-nem akartam, de annyira ideges lettem,hogy kiabáltam vele.

-És szerinted mit mondunk nekik?!-csapta le a táskát.
-Hogy van Lara, nincs Lara?!-kiabált amitől megijedtem, de megérdemeltem hiszen én is felemeltem a hangom.

-Igazad van anya...-ültem le a földre.
-Csak annyira nehéz...-sóhajtottam.

-Megértem, de idővel könnyebb lesz.-jött hozzám és segített felállni.
-Na menjünk!-simította meg az arcom, s felvéve a pakkomat indult el újra.

Bepakoltunk mindent az autóba, s elindultunk a reptérre. Ott átvizsgálták a csomagjaim és a papírok leadásával jöhetett el a búcsúzkodás ideje.

-Hiányozni fogsz Lara. Majd chatelünk és ne feledd! Karácsonykor meglátogatlak!-adott puszit édesanyám .

-Te is hiányozni fogsz anya, minden rendben lesz.-viszonoztam.

-Nem tudom hol vannak SeJinék...-nézett körbe, de már késésben voltam.
-Felhívom egy perc!-vette elő a telefonját villámgyorsan és már tárcsázta is. Egy gyors beszélgetés után anya elkezdett körbenézni ismét majd heves integetésbe kezdett.
-Nézd! Ott vannak!

-Lara~!-szaladt hozzám Tae.
-Miért nem mondtad, hogy elmész? Akkor csapattunk volna egy búcsú bulit.-görbítette lefelé száját.

-Igen! Igaza van!-szólalt meg Nam, s közben a fiúk is megérkeztek.
-A PDnim is csak most szólt.-

-Fiúk! Nem meg mondtam, hogy maszkot fel?!-suttogott SeJin.
A srácok bólogatni kezdtek, de ugyanúgy nem vették fel.

-Kisasszony, 10 perc múlva felszáll a gép. Kérjük foglaljon mostmár helyet.-jött hozzám az egyik ott dolgozó.

-2 percet kérek!-mondtam neki gyorsan mire hevesen bólogatott és vissza ment.

-Na srácok, búcsúznom kell.-vettem fel a műmosolyom, pedig belül zokogtam, hogy kis időre itt kell őket hagynom.
Egyesével megöleltek utána elhúzódva mindenki integetett. SeJin is elköszönt tőlem és anyum ismét egy puszival adományozott meg. Felkaptam a táskám és integettem a srácoknak akik már félig hátatfordítva indultak el.
A személyzeti emberhez ballagtam, hogy átadjam jegyem, de elfelejtettem kiszedni a táskámból így leguggolva tártam ki kis tatyómat, hogy megtaláljam a kis cetlit. Amint megtaláltam egyből fordultam volna a cél irányába, de valaki kissé erősen visszahúzott csuklómnál fogva.

-Lara, én...-kezdett el dadogni Jimin miközben egy könnycsepp csordult végig arcán és kenődött el éles állvonalán.
-Nem mondtam el neked valamit...-hajtotta le fejét.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet amit látva érzékelt és a szemembe nézett. Hirtelen megéreztem két kezét a derekamon, miközben magához húzott. Végig a szemembe nézve közelített, én pedig elmélyültem a gyönyörű csokibarna szemeiben. Megéreztem puha ajkait az enyémen ami jóleső áramütésként járta be testem. Először csak dús párnáit mozgatta, én meg lesokkolva hagytam őt érvényesülni. Lassan végighúzta nyelvét alsóajkamon mire már megmozdultam én is és rögtön bejutás adtam neki, hogy utána táncba hívja nyelvem. Hosszú óráknak tűnt ez a csodás érzés, de állítom nem tartott tovább 2 percnél. Abban a pillanatban csak Ő volt számomra. A küllétről tudomást se vettem. De mikor elhúzódott tőlem az volt a legrosszabb érzés. Hiányt és egyedüllétet éreztem.
A szemkontaktust még tartottuk, s tökre véletlen egyszerre nedvesítettük be párnáinkat.

-Igazából azt szerettem volna mondani, hogy nagyon kedvellek...-vakarta tarkóját.

-Jimin, én nem úgy...-ingattam a fejem, de mivel éreztem a sokkot így inkább megfogtam a táskám és belenyomtam az úr kezébe a jegyet, s felrohantam a repülőgépre.

×vissza emlékezés vége×

Vissza gondolni erre nagyon gáz... Igazából, ha elkéne mondani, hogy akkor mit éreztem az a "félelem" szóval egyezne meg. Féltem. Féltem az érzelmeimtől, a managertől, a véleményektől... Ezért, mint egy gyáva nyuszi próbátam elfutni a problémám elől amit csak felnagyobbítottam idővel.
Karácsonykor nem hívtam át a srácokat, hiszen nekik is van családjuk, de ebben a néhány elhagyott hónapomban néhányszor chateltünk, persze Jimin egyiknél se jelent meg, de én sem bántam.

2 hónap múlva kezdődnek a vizsgáim, s el kell döntenem a pozícióm a bandánál.

-Nem halok bele, de ha te nem vagy hajlandó várni akkor szakítsunk!-köptem a szavakat pasimnak.

-Lara ne csináld ezt!-feszült meg az állkapcsa.

-De Jim! Szeretsz engem egyáltalán?-kérdeztem hisztérikusan, még saját magam sem értem....
-Olyan nagy egód van, hogy rám sem figyelsz! Azzal töltöd el a napjaid, hogy mások előtt kérkedj a tehetségeddel! De nekem ez nem kell!-fordultam el tőle.