Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실35현실

°Jimin szemszögéből°

Nem vette fel nekem a telefont. Mégcsak válaszolni se válaszolt... Dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy játszadozik az érzéseimmel. Igaz, sokat bántottam a lányt, de valahol mégis megbocsájtott. A csókja, a keze... Mégis magam hibáztatom, ha jóvá akarom tenni, akkor fel kell keressem SeJint és...

-Kérem PD-nim! Szeretem Őt!-fogtam vállára, mielőtt kiment volna. Rosszallóan a kezemre pillantott, mire rájöttem, hogy így nem viselkedhetek az idősebbel.

-Kiszámíthatatlan vagy... Nemrég hunyt el a barátnőd! Mégis Larával pótólnád?-nézett rajtam végig, majd a szemembe nézve érzékeltette a helyzetet.

-Szükségem van rá az életemben...-térdeltem le elé könyörögve. Közben szememből kifolyó sós könny áztatta "imádkozó" kezeim.

-Larának is szüksége van valakire, aki mellett felépül és boldog...-sóhajtott, majd combjára csapott.
-Jimin, tedd boldoggá Őt!-nyújtotta felém karját, s elfogadva azt álltam fel. Hogy kimutassam hálám, sorban hajoltam meg előtte, de Ő ezt megállította azzal, hogy magához húzott egy ölelésre.

-Köszönöm! Hálás vagyok!-húzodtam el tőle. Szóval megmagyarázhatlanul boldog voltam az engedély miatt. Márcsak a... Neheze vagy a könnye jön? Egy meglepetést tartogattam Larának, csak kérdés volt, hogy belemegy e az első randi dologba. Bár, ügyesen tudom kijátszani!

Amint következő célállomásra értem az ajtóval kerültem szembe. Kicsit hezitáltam a kopogással,de amint meghallottam a lány hangját, ahogy a House Of Cards-ot énekli, megkaptam a megfelelő löketet, s magabiztosan jeleztem érkezésem. Egy melegítő nadrágban és trikóban nyitott ajtót. Pont így szeretem. Elakadt a szava, de fejét rázta.

-Ji...Jimin? Vagyis, szia!-szedte ki fülhallgatót a füléből. Viszonoztam köszönését egy mosollyan spékelve.
-Gyere beljebb!-intett, viszont nem mozdultam.

-Érted jöttem!-húztam ki magam vigyorogva. Én is csak egy laza szettet viseltem.

-Mi? Mármint?-szeppent meg hirtelen.

-Hmmm...-játszottam meg a gondolkodást.

-Gyere velem!-nyújtottam felé karom. Kikerekedtek szemei és végignézett magán.

-Át ölt-kezdett bele mondanivalójába, de keresztbe húztam számításait, ahogy félbeszakítottam.

-Így pont tökéletes leszel!-mosolyogtam ravaszul. Egy pillanatra lefagyott ismét, aztán nem tudom mit gondolhatott, de nyelt egyet és bólintva felvette a kabátját és cipőjét. Egy üzenetet hagyott anyukájának, majd bezárta a ház ajtaját. Az autómig kísértem aztán kinyitottam neki ajtaját. Zavartan, de beült.

-Mióta tudsz vezetni?-nézett rám egy pillanatra, amit az út figyelése miatt nem tudtam viszonozni.

-Szerintem több, mint egy éve tettem le a jogsit.-nevettem. Utána már nem reagált rá, csupán csendben nézett ki az ablakon.
-Valami baj van?-pillantottam rá, ahogy kifogtam egy piros lámpát, majd a felöl lévő kezemmel a combjára szorítottam.

-Jimin, nem akarom megnehezíteni a dolgod. Nem várom el, hogy munka mellett foglalkozz velem, biztos megterhelő!-vizslatta kézfejem.

-Ezért ne aggódj, vagy olyan fontos nekem, hogy kockáztassak.-simogattam combját. Egyszercsak megéreztem, hogy tenyerembe csúztatja övét, majd  összekulcsolja ujjaink.
-Megérkeztünk!-parkoltam le a járművemmel.
-Csukd be a szemed!-utasítottam. Kipattantam a kocsiból és segítettem neki kiszállni. Szeme elé raktam az egyik kezem, hogy biztosra menjek még másik ugyanúgy fogva maradt.
-Kityithatod!-vettem el arca elől, viszont hátulról átöleltem karommal, ahogy megláttam vidám mosolyát.

-Uram Atyám!

Nincs átolvasva!