Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실24현실

°Lara szemszögéből°

Beismerem, hogy nem tetszett ahogy Jimin beszélt velem. Folyamatosan eltol magától mégis olyan, mintha a szándékai nem lennének komolyak.

Melyik gyereket tanítják meg a szülei hallgatózni? Hát engem nem tanítottak meg rá mégis így cselekedtem. Tudom, nem szép dolog ezt csinálni, de tudni akartam. Mindent. Hogy miket gondol, vagy hogy érez.
Végig hallgattam Suga és Jimin közti veszekedést és minden mondat után jobban törtek össze bennem a dolgok. Ezt érdemelném?

Hallottam egy kis néma csendet amire felkaptam a fejem. Felálltam és a lépcső felé indultam. Szipogtam, a hajam biztos kócos volt ismét ,a sminkem el volt kenődve és pirosra dagadt szemem a sírástól szerintem. Megláttam Hobit aki aggódóan nézett felém a lépcső alján.

És nem került többe. Az életemet felbolygatta. Első lépcsőfokról léptem volna le amikor megbotlottam. Előre estem, a fejem bevertem és iszonyúan sajgott. Próbáltam kalimpálózni hátha elkapok valamit, de ahhoz túl gyenge voltam. A gerincem felsértették a fokok és mikor már a világot sem láttam magam körül, meghallottam J-hope és Yoongi hangját. Kinyitottam a szemem amit a fájdalom miatt szorítottam össze és megláttam Hoseokot.

-LARA! YOONGI HÍVD A MENTŐKET! LARA! LÉGYSZI NE HAGYJ ITT!-áztatta át pólómat könnyei. Nem kellett nekem se több, hogy ismét eljöjjön a végtelen mennyiségű könnyem. Mindenem sajgott, fájt és vérzett. Megfogtam valaki kezét és szorítottam miközben testem görnyedt össze.

-LARA NEM LESZ BAJ, OKÉ?-hallottam hangokat még. Az utána lévő szavakból már nem hallottam semmit. Hirtelen kezdett sötétedni előttem a világ. Aztán végleg egy fekete semmiségbe kerültem.

Zajokat hallottam. Sírást, síkítást, üvöltést. Egy fekete szobában lehettem? Mintha a semmiben jártam volna.

-Hahó?!-kiabáltam volna, de egy hang se jött ki a torkomból.

-Lara?-hallottam meg össze vissza a nevem. Kinek van ilyen hangja? Olyan ismerős mégsem emlékszem.
-Laraaa!-aztán megjelent előttem.

-Apa?-szólatam meg, de már hangom is volt.

-Gyere kislányom!-ölelt magához.
-Neked nem lenne szabad itt lenned!-borzolta össze a hajam.

-Apa, hiányzol!-sírtam mellkasának nyomódva.
Olykor az ember azt hiszi, hogy vannak dolgok amiket elfelejt az ember. Azt mondják, hogy az elveszett kincsnek legelőször a hangját veszítjük el. Nálam nem volt ez. Mindig gondoltam szeretett édesapámra és mostmár a hangjára is.

-Nekem is, de menned kell!-lökött el magától.

-Ne menj még! Oly sok idő után had lássalak!-sírtam volna, de mintha nem lettek volna könnyeim.

-Figyelj leányom! Kimentelek innen, de kapsz cserébe egy rossz dolgot! Ebből majd csak te tudsz felépülni! Lara emlékezz a hangokra! Ígérd meg!-szemei elfeketedtek és kezeim megfogta.

-Miről beszélsz? Mit tegyek?-értetlenkedtem félve.

-Csak vedd le magadról ezt a sok terhet, ígérd meg nekem!-szorított kacsómon.

-Nem értem! Segíts!

Ezek voltak az utolsó mondataim. Édesapámból szimbolikusan megjelentek a tetoválásomon lévő minták, aztán hamuvá vált.

Mi történik?

Kezdett világosodni előttem minden. Fájdalmasan emeltem fel pilláim. Hol? Hol lehetek? Nem hallottam semmit csak a fehér falat bámultam.
~Emlékezz a hangokra~hallottam meg magamban ismét apám mondatát.
Felültem és Anyát láttam meg ahogy felém jön. Mögötte még a doktor csatlakozott. Mi ez a síri csend? Édesanyám megfogta a kezem. Szemei vörösek és karikásak voltak. Elkezdett tátogni és... Várjunk csak. Tátogni... Csend... Emlékezz a hangokra... Kapsz valami rosszat... MEGSÜKETÜLTEM?

~Anya mondj valamit!~gondoltam a mondatot, de nem hallottam a hangom.

Az orvos egy papírt nyomott a kezembe ahol a leletek voltak leírva. A saját nyelvemre fordítva az állt rajta, hogy megsérült a dobhártyám és kockázatos műtét szükséges.

Felnéztem az orvosra aki csak szomorúan bólintott. Anya sírt mellettem, de nem hallottam zokogását. Látásszögemben észre vettem, hogy az ajtó ismét nyílik.

°Jimin szemszögéből°

-Miattam van. Miattam van. Miattam van.-mondogattam miközben oda-vissza szaladgáltam a váróteremben.

-Jimin ne őrőld magad!-fogta meg a vállam Jin.

-Ne haragudjak magamra? Miattam történt! Nekem kéne ott feküdjek! NEM! NEKEM A SÍRBAN KÉNE FEKÜDJEK!-ordibáltam rá mire erősen szorított magához.

-Nem lesz semmi baj...-simogatta hátam. Nem értem... Miért kapok ennyi szeretetet miközben én mindenkit bántok. Talán csak mégis annak jár a szeretet akinek a legjobban szüksége van rá?

-Lara egy táncos. Van ritmus érzéke és mozgása, ha nem fog hallani ezek után-nem folytathattam.

-Kifizetjük neki a műtétet a legjobb orvossal!-húzódott el és nézett a szemembe.

-Hyung ez nagyon sok pénz...-vakartam a tarkón szomorúan.

-Nem sok pénz, ha egy szeretted életén múlik, nemde?-mosolygott szomorúan.

-Jin, én...

-Jimin... Látszik rajtad, hogy szereted őt! Teljes szívedből!

-Mégsem védtem meg amikor szüksége volt rám.-fordultam el.

-Neked is szükséged volt Larára, mégis elutazott tanulni akkoriban, ugye?-vonta fel egyik szemöldökét.

-Ez nem ugyanaz...-guggoltam le és a hajamba túrtam.

-Ha Lara akkoriban nem ment volna el...-súgta a szavakat.

-Ez a sors műve.-álltam fel hisz meghallottam a többiek hangját.

-Mostmár bemehetünk!-tette fel ál mosolyát Nam.

-Hyung félek!-néztem Jin szemébe.

-Ez a valóság Jimin!

Beléptünk a fehér szobába. Ott ült egy lapot tartott a kezébe. Anyukájára és orvosára tapasztotta tekintetét még mindenki be nem jött. Ránk kapta fejét és:

-Jansbshyknsnn.-szólalt meg?
Az orvosra néztem aki levágta miért nézünk rá furcsán.

-Lara nem hallja a saját hangját így nem tudja formálni a szavakat.-magyarázott.

-Doktor úr! Azt mondja meg mennyi lehetősége van rá, hogy a műtét után ismét hall!-lett ki J-hope.

-Az esélye 40% körül lehet, de itt Koreában nem lehet olyan műtőszereket kapni ami erre a páciensre több lenne az esély.

-Honnan kéne beszerezni?-szipogott Lara anyukája.

-Hölgyem, legközelebbről Japánból szállítható.

-Hozassák ide minél előbb!-néztem Larára aki mit sem sejtve ült és nézett minket.

-Nincs ennyi pénzem.-törölte arcát az anyuka.

-Én fizetem. Csak tegyenek meg mindent, kérem.-gördült le egy kövér könnycsepp orcámról.

___________________________
Sziasztok babókák! Nagyon sokat variálok a sztorin i know but szeretném ha nektek tetszene és fordulatos lenne. I purple U!