Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝46끝

Miért is aludtam volna jól? Folyamatosan jártak a gondolatok az agyamban... Minél gyorsabban telik az idő, annál jobban félek. Féltem a srácokat, Krystált, Anyukámat, SeJint... De leginkább Jimint, mert mi lesz amikor...

Leballagtam a konyhába, a nem túl kedvelt lépcsőn-legalábbis számomra. Csak egy pohár vizet akartam inni, viszont ezt is megvétózta az egyik tag. Jó, hogy nincsenek többen...

-Miért nem alszol?-szolgáltam ki magam, miközben rá pillantottam.

-Ezt tőled kérdezhetném. Hajnali kettőkor még a szerelmedet kéne babusgatnod, nemde?-forgatta meg szemeit, majd kortyolt egyet csészéjéből. Megvont vállal fordultam vele szembe, miközben a pultnak dőltem.
-Valami baj van tán?-húzta fel szemöldökét.

-Mi? Ni... Nincs semmi baj!-tiltakoztam hevesen.

-Akkor ne mond el.-vont vállat engem utánozva. Felállt a székéből, majd elém sétált.

-Honnan veszed, hogy baj van?-fordítottam el a fejem, nehogy gyanakvó tekintetébe kelljen nézzek.

-Szépen gyógyult a sebed! Mutasd csak!-ért hegemhez, melyre nagyon érzékeny vagyok. Utálom, tényleg az az egyetlen, amit a ruha nem fed mégis érintetlennek kell maradnia. Hirtelen reakciómból elcsaptam kezét, de úgy, még én is meglepődtem.
-Mondtam. Bajod van, különben nem lennél ilyen rideg.-vágta pizsama nadrágja zsebeibe mancsait.

-Yoongi... Nem akarok róla beszélni.-tűrtem el az arcomból a hajam.

-Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám, igaz?- fogta meg a vállam magabiztosan.
-Bátyádként nevellek, s tudom ez az idióta hányszor bántott. Gyere, ha úgy érzed.-igaz, egyke voltam. Viszont még sose éreztem ilyen védelmet, mint mellette vagy J-hope mellett. Tényleg ott voltak nekem, két oppaként. Sosem volt közöttünk semmi félreérthető, vagy hasonlók.

-Megyek!-tettem le a poharam, lezárva a beszélgetést.

-Lara...-akadályozott meg abban, hogy elhagyjam a konyhát.

-Nem, Yoongi.-ráztam meg a fejem reménytelenül. Ez a beszélgetés miatt mégrosszabbul éreztem magam, mint alapjáraton. Suga, Hoseok, SeokJin már tudta és szerintem Nam is kapizsgálta mi vár rám. Vagy RÁNK. Nekem sem könnyű, nap, mint nap így élni. Halkan visszalopóztam a szobánkba, viszont aludni már nem tudtam. Lefeküdtem Jimin mellé, elég közel ahhoz, hogy lássam a sötétben az arcát. Olyan békésnek és ártatlannak tűnt.

-Én sajnálom, szerelmem...-lábadt könnybe a szemem. Mellkasára hajtottam a fejem, majd halk zokogásba kezdtem.

-Mi az?-szusszant fel óvatosan. Biztos megérezte könnyeim, testén.

-Se... Semmi.-cirógattam fedetlen hasát, miközben próbáltam elfolytani szenvedésem. Ekkor örültem, miképp nem látta az arcom. Úgy hallottam, mintha ásított volna egy nagyot, aztán kezét hátamra tette.

-Miért van rajtad a pólód?-szorította meg az anyagot rajtam. O, tényleg azt felvettem amikor lementem.

-Öhm csak...-most mit mondjak neki? Valamit... Nem tudom...
-Én csak...-semmi nem jutott eszembe. Gondolkozz Lara! De, lélegzete lelassult nyugalmi állapotába. Szóval vissza aludt. Mekkora mákom volt...
-Jimin?-szólaltam meg, hátha tévedtem. Vártam néhány percet, de semmi válasz.
-Tudom, hogy nem hallasz, de... Szeretlek Jimin.-törtek elő ismét könnyeim. Szipogva törölgettem arcom, miközben a takarónkat szorongattam. Megvan az az érzés, ugye? Amikor mosolyogsz és boldognak érzed magad, ahogy mellette vagy, de amint rájössz mi a helyzet... A háta mögött sírsz. Nem tud róla senki, csak magadban szenvedsz. A digitális órára vetettem pillantást, ami a kis éjjeli szekrényen foglalt helyet, viszont figyelmem a képre irányult. Ahol Suzy és Jimin szorosan karolják át egymást. Ezt nem hiszem el... Szóval így éreztem magam. Egy roncsnak, ami kívűl fényes belül, viszont használhatatlan, csak a fedés van ami épp takarja a valóságot... Végül aztán nekem is sikerült aludjak 1-2 órát. Persze így is előbb keltem fel, mint Ő. Ezért még időben feltettem egy kis sminket, nehogy meglássa piros és duzzadt szemeim.

**Néhány nappal később**

Hosszas órákon keresztül fogyasztottam a telefonszámlám, azért, hogy eltudjam intézni Jimin meglepetését. Még a turné előtti hónapban el akartam vinni Los Angelesbe. Utána kicsit úgyis maradnom kell, hisz megszületik Jessék babája. A meglepetés, nem az utazás, hanem Apukám bemutatása. Jimin is értesült a járatról, időpontról, stb... De arról egyáltalán nem tudott, hogy az Apukámat fogja személyesen látni.

Egyébként épp a comeback MV forgatásán állok, s a fiúkat figyeltem, nehogy koreót vagy térformát vétsenek forgatás közben. Egyszerűen imádom, ahogy élvezik. Sokat nevetnek, látszik rajtuk mennyire kötődnek egymáshoz.

-Úgy nézel ki, mint aki szemmel fojtja meg a saját pasiját.-támaszkodott rám könyökével RM, miközben felnevetett és velem együtt a célpontom stíröltük.

-Csupán irigy vagyok...-pillantottam rá szúrós szemekkel.

-Csak nem, arra a kiscsajra aki a sminkjét csinálja, ismét...?-emelte ki az utolsó szót.

-Nem ér, hogy én itt vagyok veletek 24 órát, de nem nyúlhatok hozzá egy ujjal sem, bezzeg az a lány ott...-ráztan a fejem egy sóhajtás mellett.

-Ohh, jó érzés amikor birizgálják az arcunk. Olyan finomak a sminkesek, mintha porcelánból lennénk.-álmodozott, rájuk nézve. Namra emeltem tekintetem, mire észbe kapott.
-Nem könnyítem meg a helyzeted, ugye?-vakarta tarkóját kínosan.

-Nem, is lehetnél szerencsétlenebb.-fordultam neki háttal.
-Mikor lesz cb?

-A hét végén jön ki.-hallottam egyre távolodó hangját.

-Fighting, Joon!