Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실17현실

°Jimin szemszögéből°

-Hova megyünk?-kérdezte a barátnőm, majd a sofőrre nézett. Olyan jó érzés, kimondani, hogy van valaki aki az igaz szerelmed.

-Az legyen titok!-kacsintottam és közelebb hajoltam egy csókra.
Larának meg kell köszönjem, hogy visszautasított. Amint elment nemsokra rá ismekedtem össze Suzyval. Egy rettentő aranyos és számomra tökéletes lánnyal. Minden porcikáját imádom, és mind az enyém is. Több mint egy év alatt, oly sok mindent éltünk át... Ő az életem szerelme. Elhúzódtam tőle és megfogtam a kezét, rá néztem egy szerelmes mosollyal, de a háttérben-pontosabban a sötétített ablakon keresztül-észrevettem egy közeledő autót. Mire észbekaptam a fejem már az üveget törte össze. Képszakadás.

ㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡㅡ

Mi történt? Hol vagyok? Miért nem tudom kinyitni a szemem?
Furcsa illatok kerítettek körbe, szokatlan volt. Viszont amint kinyitottam a szemeim egy fehér plafon fogadott. Fejem lassan fordítottam el mikor megláttam egy lányt, aki egy másik ágyon feküdt mellettem. Ekkor bevillant. Suzy... És az a... Autó... Mi pedig kórházban... Szemeim könnyek árasztották el. Felakartam ülni, de megszédültem.

-Park úr!-jött hozzám egy fehér ruhás nő.

-Hagyjon!-másztam ki az ágyból, de két lépés után Suzy ágyára estem az állapotom miatt.

-Park úr, pihennie kell, a kötést a fején pedig le kell cserélni!-állt meg mellettem.

-Szerelmem...-fogtam meg a kezét amiből mindenféle infúziós meg egyéb izé fonódott ki.
-Nem így akartam...-hajtottam le a fejem. Férfiasságom ide vagy oda én zokogtam. Zokogtam, mert nem tudtam megvédeni és zokogtam, mert... Mert Ő az életem és bármit megtennék érte.

-A hölgyet műtenünk kell, kérem engedje el és feküdjön vissza pihenni!-fogta meg a vállam az ápoló.

-Mü...műteni?-kaptam fel a fejem.

-Nagyon nagy vágás van az oldalán... Csoda, ha életben tudjuk tartani, jelenleg mesterséges kómában tartjuk.-mondta végig nekem pedig egyre jobban összeszorult a szívem.

-Figyeljen!-néztem a szemébe amitől feszült lett.
-Akármit megadok érte... De mentse meg az életét!-sírtam.

-Uram... Én ez ügyben nem tehetek semmit, ha az orvosok tenni tudnak érte akkor sikeresen zárul le.-húzott egy szomorú mosolyt az arcára.
-Nyugodjon meg, nemsokára jövök és megvizsgálom.-ment el.

-Életem...-csókoltam meg a kezét ami az enyémmel volt összekulcsolva. Tudom... Senki nem tudott a mély kapcsolatunkról. Próbáltuk minél jobban elrejteni a médiától és ez miatt a családomtól is sajnos. Senki nem tudta mikor voltunk randizni, mikor volt az első csókunk, mikor történt meg köztünk először az. De a lényeg, hogy mi ketten tudtuk. Egy fél év után megkértem volna a kezét, utána pedig családot alapíthattunk volna miközben egy szeretetteljes életet élhettünk volna át. Most pedig haldokol... Miattam.
-Nagyon sok mindent nem mondtam még el...-néztem végig rajta. Szőke, göndör haj, amerikai ívelt szem, telt cseresznye színű ajkak, makulátlan bőr és tökéletes testalkat. Egy álom kívül-belül.
-Sze-kezdtem el az utolsó szavam, de maszkos orvosok jöttek be az ajtón.

-Emeljétek vissza a fiút és adjatok neki altatót!-adott utasítást a szemüveges.

-Doktor úr, én végig akarom nézni!-ellenkezdtem, de már késő volt. A tű amit a karomba adtak hatott, engem pedig elnyomott a végtelen sötétség.

-Szeretlek!-nyögtem ki az utolsó szót miközben egy könnycsepp folyt végig sebes arcomon.

-------------------------------------