Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

현실36현실

°Lara szemszögéből°

-Uram Atyám!-véleményeztem meglepetésem. Egy játékteremben voltunk, mellette meg egy kis étkező szerűség lehetett. Csak mi ketten, senki más nem tartózkodott ott. A meleg átjárta a testem, amint a régi, boldog percekre gondoltam. Akkoriban olyan gondtalan volt minden. Csak a pillanatnak éltem, most viszon teljesen megváltozott az életem. Foghatjuk az időre is, hisz felelősség teljesebbnek kell legyek és nehéz döntések elé kell álljak, ahonnan nem lehet csak úgy elfutni.

-Tetszik?-szorított magához erősen Jimin. Eddig észre se vettem, hogy hátulról ölel engem. Annyira meglepett és... És? Szeretem... Ezt be kell valljam. Ám de, annyi minden történt már az évek alatt, amióta ismerem.

-Nagyon!-fordultam vele szembe. Kezei derekamra csúsztak, míg enyém az Ő mellkasára. Felnéztem csillogó szemeibe, melyek a számat vizslatták. Na, igen... Lehajtottam a fejem.

-Akkor mi a gond?-tette homlokát a fejemre.

-Jimin... Ez. Nem. Nem lehet. Hogy... Te munkatárs. Meg. Ahh...-próbáltam magyarázni.

-Figyi...-vett egy nagy levegőt. Hatásszünetet tartott ezért rá emeltem tekintetem, csak akkor kezdett el beszélni. Annyira gyönyörűnek láttam. Oly sok mindenen ment keresztül, s ennek ellenére is olyan mint régen. Ezt annyira becsülöm benne.
-Szeretsz?-a mai nap folyamán sokszor reagáltam lefagyva. Ahogy most is. Nem habozni akartam, csupán az agyam járt és a szívem eszméletlen módon kalapált. Igen! Szertelek Park Jimin! De ezt hogy mondjam meg neked? A belsőm vacilálása miatt a szememből egy könnycsebb fordult ki. Egyből reagált és mégcsak az állvonalamig se jutott el amikor hüvelykujjával letörölte.
-Hé! Nem ezért vagyunk itt. Tudom fájdalmas Lara, de tudnom kell, hogy hogyan viszonyuljak a szerelmemhez és-

-Szeretlek Jimin!-böktem ki végre. Amint kimontam alsóajkamra haraptam, szemöldököm összehúztam.

-Ez a valóság.-húzott magához egy őszinte, fogvillantós mosollyal az arcán.
-Én is Szeretlek Lara Smith.-adott egy lágy csókot a homlokomra. Még sose hívott a teljes nevemen, ez megrémisztett. Ugyanakkor megnyugtatott, hogy tisztába vagyunk egymás érzéseivel.

-Mit szólnál, ha levernélek az összes játékban?-bújtam mellkasába "álszentűl".

-Haha! Ilyen nincs! Nyerni fogok!-fogta meg a kezem, majd az első játékhoz húzott.

Érdekes, nemde? Az elejétől kezdve egymás társaságára vágytunk, viszont mindketten keresztbe tettünk ennek az egésznek. Most, "évekkel" később, már boldogan, nevetve játszunk egymással. Noha előfordultak győzelmek-veszteségek felválltva, ezt a mi életünk tükrözte. Azt hittem Apám halála után, sosem leszek igazán boldog. De ez az ember, megtanított élni ismét. Felszabadultabbnak érzem magam mellette. Mintha 2 fehér pillangók lennénk.

-Ez az én kedvencem,-indította be a gépet egyből. Olyanok lehettünk, mint a 10 éves gyerekek.
-Figyi, hogy legyőzlek!-nevetett ki.

-Nézd! Nyerésre állok!-nyújtottam ki a nyelvem.

-Még van egy kör!-ismételte meg tettem.

-Nyerteeem!-pattantam fel tapsolva. Ismét kinyújtottam a nyelvem, viszont amikor megláttam kissé dühös fejét, inkább futásnak eredtem.

-Aish! Elkaplak!-kezdett követni engem. Az étkezőhöz futottam, legalább szünetet engedve, mármint köröztünk az asztal körül. Már annyira elfáradtam, hogy megálltam az asztal túlsó végében. Látszott, Őt is lefárasztottam, de inkább kihasználta a helyzetet és elkapott. Mintha egy zsák krumpli lennék felkapott a vállára.

-Ez nem ér! Tegyél le!-csapkodtam a hátát.
-Csak valld be, hogy nyertem és kész!

-Ez nem így működik!-ültetett az asztalra.
-Most szomorú vagyok, szóval vidíts fel!-két combom széthúzva férkőzött lábaim közé, így teljesen az asztalhoz ért.

-Még én vidítsalak fel? Ezt én nyertem, úgyhogy te jössz nekem egyel!-nevettem fel és kezeim a nyaka köré fontam.

-Aigoo...-rázta meg a fejét. Rémnézett, majd két szemével szerintem minden porcikám végigszűrte az arcomon. Annyira zavarba jöttem, hogy eltakartam a fejem.
-Naaa! Mondtam már, milyen gyönyörű vagy?-vette el onnan kacsómat. Hirtelen arcomra simítva kapott ajkaimra. Ez a csók más volt. Tele volt szenvedéllyel, gyönyörrel. A hasammal történt valami... Mi ez az érzés? Ilyen lehet, amikor igazán szeretsz valakit? Csak úgy falta az ajkaim, mintha nem lenne holnap. Hisz a pillanatnak él, ezt tanította nekem is. Lassan kezdett lejebb haladni, puszikkal hintve arcomat, aztán nyakmat.

-Jimin!-szólítottam meg hangosan, mire leállt "művészetével".
-N...Ne ilyen gyorsan.-öleltem magamhoz.

-Értem, édesem.-simított végig combomon, melytől kirázott a hideg is.

-Hé!-ugrottam meg amikor fenekemre markolt, ezzel elérve azt, hogy felpattanjak egyenesen az ölébe. Derekán összekulcsoltam lábaim,miközben erősen szorítottam magamhoz, nehogy leessek.

-Ha nem akarod, hogy elfajuljon a helyzet, akkor ne dörgölözz hozzám, mert csak rosszabb lesz...-lehelte szavakat a fülembe. Nem hiszem el...

-Szerencséd, hogy ennyire szeretlek, különben már rég egy taslival lennél gazdagabb.-húzódtam el tőle valamennyire, rá lássak.

-Ez az én csajom!-nevetett fel, majd egy gyors puszi után letett.

Nincs átolvasva...