Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝49끝

°Jimin szemszögéből°

Reggel halk szuszogását figyeltem. Olyan megnyugvást sugárzott Lara, hogy ennél nagyobb dolgot nem adhatott volna nekem senki. Egy újabb holdponton estünk át. Nekem ajándékozta az ártatlanságát. Nekem adta magát. Ezért mindenbizonnyal tisztelnem kell. Nem azt mondom, hogy akadálymentesen jutottunk el idáig, viszont annálinkább szeretjük egymást, ami meg is látszik.

Mivel hátulról öleltem át, fedetlen vállát kezdtem el puszilgatni, hogy felkeltsem. Mintha áram járta volna át testét, úgy megrezdült hirtelen. De nem kelt fel. Utána csókot nyomtam füle mögé. Pillái szép lassan meredezni kezdtek, s felém fordult lassan egy halvány mosollyal.

-Jó reggelt, Szívem!-tűrtem ki arcából kósza tincseit.

-Reggelt!-simított arcomra, mit egyre lejebb húzott, egészen ajkamig.
-El sem hiszem...-takarta el pofiját kacsóival, még vissza könyököltem.

-Azt, hogy egymás után kétszer is csináltuk?- nyaltam meg szám, vissza emlékezve az éjszakánkra.

-Istenem!-fordult el, nehogy lássam reakcióját.

-Na! Ne szégyeld magad. Kétszer is élveztük.-kuncogtam, miközben átöleltem.

-Köszönöm...-vetette rám iriszeit egy idő után.

-Ugyan mit?-pusziltam meg az orrát cselesen.

-Az estét és, hogy vigyáztál rám.-mosolygott őszintén. Ha Ő boldog, akkor én is. Tényleg jó volt látni, ahogy egyre közeledtünk egymáshoz. És sajnos úgy éreztem, most én is igazán boldog vagyok. Miért "sajnos"? Mert... Azt hittem Suzy lesz a Larám. Vele próbáltam helyettesíteni a jelenleg előttem fekvő szerelmem. Fáj belegondolni, ahogy elhittem és... Suzy is elhitte. Egy érzelmi csapdába zártam akkoriban. Tudtam, hogy nem szeretem tisztességesen mégis hazudtam magamnak, majd neki is, ahogyan mindenki másnak.

-Én köszönöm, hogy létezel.-viszonoztam vigyorát.

-Nicsak, ki van itt.-ült fel, magával húzva a takarót. Követtem tekintetét, mi az ágy végéig vezetett, egészen a kis macskánkig.
-Sziaaa, kis haver.-emelte fel, majd orrát a cica orrának nyomta. Olyan édesek voltak együtt, még sose láttam ennél szebb pillanatot.

-Add ide!-ültem fel mellé. Ahogy kértem, átrakta az ölembe.
-Te cica!-simogattam buksiját, miközben elkezdett dorombolni karomban.
-Ígérd meg, hogy ha nem leszek itt. Akkor vigyázol rá.-néztem szerelmemre. A jószág kiugrott tartásomból, majd vissza ment Lara ölébe. A boxeremért nyúltam, amit fel is vettem sikeresen.

-Siess, mert ma megyünk randizni!-húzta le a takarót, közbe maga köré tekerte, ezzel takarva gyönyörű testét. Ez az amit sose értettem meg. Egy egész éjszakán keresztül enyém volt a egész teste és vitatlanul láthattam. Akkor miért kell szégyenlősnek lenni? De várj... Most nem ez volt a lényeg! Igen Jimin, nem csak a szex!

-Randizni?-vontam kérdőre. Igaz, habozva, de legalább leesett a lényeg.

-Elintéztem, jól hallod.-nevetett aranyosan. Az állam tátva maradt, milyen édes.
-Most pedig menj, mert fel akarok öltözni.-dőlt a szekrényének.

-Nem megyek ki! Végig fogom nézni, ahogy felöltözöl.-tiltakoztam kegyetlenül, mire felvont szemöldökkel szeppent meg.

-Nem akarok kötözködni... Á! Neeem! Csak neked biztos rosszabb lenne...-pillantott ágyékomra, ahol... Jó nem tetőzöm... Inkább kimegyek. Jobban járunk...
Kimentem a konyhába, azzal a céllal: Majd finom americano kávét főzök. De ahogy máskor is, ez se mehetett könnyen. Kezdjük ott, beleléptem a macska pisibe. Ezt várhattam volna, mert még nem szobatiszta... Aztán miután feltöröltem és alaposan lábat mostam egy kis átkozódás közepette rájöttem, hogy nincs tej, de már a kávét lefőztem hozzá. Olyan szerencsétlennek éreztem magam, hogy foggalmam se volt mit csináljak. Milyen háztartás az ahol nincs tej? Ja, tényleg... Mégcsak most költözött ide... Aish! Inkább körülnéztem mindenhol, hátha van tejszín vagy tejpor, ha már alapból tej sincs, persze miért is lenne? Szóval az americanonak lőttek, viszont találtam tejszínhabot. Az bezzeg van. 5 flakonnal. Hobának az volt a legfontosabb... Nem tudtam mit kezdeni. A kávéra nyomtam a tejszínhabot.
-Mehetsz készülődni!-ölelt hátulról Lara.

-Értettem, főnök asszony!-tettem kezem homlokomhoz, mint a katonák szokták.

-Asszony? Jimin! Te vagy az idősebb!-csapta meg a hátam. Aucs?

-Jól van, szerelmem. Értettem.-nevettem felé fordulva es egy puszit a homlokára nyomva zártam le a beszélgetést. Elmentem a szobába és átöltöztem egy lenge szettbe. Márcsak a pulcsim kellett volna, de sehol se találtam.
-Édes!-kiabáltam ki neki, hátha kint hagytam még a kanapén.

-Mond?-lépett a szobába kezében a kávénkkal és rajta a pulcsimmal.

-Nagyon jól áll neked a pulcsim.-bazsajgott ahogy rájöttem a titkára. Kis cseles, azt hitte nem jövök rá?
-Viszont jobb, ha abból nem iszol...-húztam el a szám.

-Miért? Pedig finomnak tűnik!-és ezzel a lendülettel bele is kortyolt, majd ki is köpte azt. Remek. Ismét takaríthatunk.
-Ez nagyon keserű!-fintorgott.

-Kévézóban fogjuk kezdeni a napunkat, úgy érzem.-vakartam meg a tarkóm kínomban.
Ezután Lara takarította fel, amit oda művelt, miközben megfenyegetett, hogyha újra ilyen kávét csinálok, akkor nem jöhetek ide. Bár tudjuk ez úgyse fog bekövetkezni.
Most mondhatnám azt is, hogyha már lenyúlta a felsőm, én is az övét, viszont vallva, a karcsú kis teste közel sem érinnti a méretem... Na, mindegy...

Szóval az első állomásunk a közeli parkban lévő, kávés bódé volt. Amit mágjártuk, hívtunk egy sofőrt, majd Lara adott neki egy cetlit a következő célnak kitűzve. Kijelentette, nagyon, de tényleg nagyon határozottan, hogy ez biza egy meglepi lesz és nem árulja el.
Megérkeztünk, szerelmem pedig eltakarta a szemem. Egyik kacsójával takarta a látásom, míg másikkal a kezem fogta, mialatt oda vezetett. Elvette a kezét és...

-Meglepiii!-villantott ezer vattos mosolyt. Így is megmelengette a szívem, csak nem lehet rossz a meglepetés. Amúgy is a számdék a lényeg. Felpillantottam és a szám tátva maradt... Sajna nem azért, mert ledöbbentem volna az örömtől és hatódásomtól, csupán... Nem tudok görkorizni. Hiába tanultam éveken keresztül modern balettot és tudok szaltózni, nekem a görkori kiszabta magát az életemből... Szóval mellékelnem sem kell, hogy egy görkorcsolya pálya rabja lettem. Csak vicsorítva bólogattam, mert boldoggá akartam tenni.

-Azt hittem lenyűgözöl a nagy tudásoddal!-suhant el mellettem, mint egy profi.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen... Instabil lesz...-próbáltam meg nem elesni, miközben lépkedtem volna.

-Gyere, segítek!-gurult (?) elém a kerekekkel spékelt bigyóban, amit nem mondanék biztonságosnak. Megfogta két kezem, majd elkezdett húzni.
-Nézd! Csak csússz előre így!-magyarázta a lépéseket, olyan könnyedén, mintha csak a felhőn járna. Próbáltam utánozni, de nagyon bénán éreztem magam. Nem melletsleg a dzsekimben így mozogni, szinte lehetetlen. Ő hogyan csinálja?
-Látod! Ügyes vagy!-tapsolt, mint egy kis gyerek. Felvidított boldogsága, ahogy láttam Őt. Eszméletlenül dobogott a szívem. Azt akartam, minden pillanatban legyen velem. A szépsége, az arca, a stílusa... Kívülről IS tökéletes volt. De ami nekem igazán számított, azt nem a ruha fedte, hanem a szíve. Esetleg az őszinte mosolya, a vidám tekintete és még sorolhatnám... A lényege az volt, számomra Ő a tökéletes. Már senki se veheti el tőlem. Mert eszméletlenül bele szerettem.

Nyálas gondolataimból felébresztett, ahogy hátulról megindított.

-Most egyedül is próbáld meg! Menni fog!-buzdított. A talajra néztem, s tekintetem végig vezettem a lábamon lévő "járműre". Menni fog? Park Jimin! Felnőtt ember. De nem fog ezzel a szarral megindulni azt lekötöm... Szerelmemre néztem segítség kérően, mint aki sugallja "biza ez nem fog menni". Épp indult volna felém, viszont telefonja csörögni kezdett. Értetlenkedve nézett képernyőjére, majpd felvette azt. Ha jól hallottam Namjoon hívta, de nem látszott boldognak már az elmúlt másodpercek múltán. Arca komorabb lett és száját rágta idegesen.

-Mi a baj?-fogtam derekára, amint mellém ért. Nem csak azért, nehogy elessek... Persze, nem!

-Sajnálom, Jimin... Be kell fejezzük mára. Jin jön értünk, Kook a rendörségen kötött ki...-egy részem megkönnyebbült, mert hát nem kell tovább szenvednem ezen a pályán, bár nem teljesen nyugodtam le. Jungkook rendőrségen? Mégis mit jelentsen ez?

Mizújs veletek? Gyűritek még ezt a karantént? Mostanság nem volt kedvem folytatni a részeket... Azért mert érzem a végét, tán? Hát igen... Lassan lezárul. Szóval ezt a közel csak 2 ezres szutykot olvashatjátok, haha!
I purple u all!