Is this reality?! (BTS/Jimin ff.) /BEFEJEZETT/

끝45끝

A városban "feltűnés mentesen" éltük az életünk. Elképesztő, hogy évek óta itt lakom és még mindig olyan zugokat se ismerek, amik eddig az orrom előtt voltak. Jimin eléggé beöltözött. Maszk, szemüveg, sapka, bő ruhák... Viszont még így is fogta a kezem. Igaz, rajtam csak egy maszk volt, hogyha mégis lebuknánk, akkor engem a fanok ne üldözzenek nap, mint nap. De tudtam, éreztem Chimnek mennyit jelentene, ha felvállalná kapcsolatunk és nem kéne ilyen kinézettel bújkálnia. Sátáltunk, kocsikáztunk. Ez a nap a miénk volt.

-Na, eljöhet a randi utolsó állomása?-húzta magára a biztonsági övet, a volán mögött.

-Randi?-most, hogy belegondolok, tényleg az. Eddig miért nem jöttem rá?

-Igen,-nevetett fel.
-Akkor indulás!-lépett a gázra életvidáman. Szó szerint arra gondoltam, hogy egy romantikus délutánnal zárjuk, így is késésben lehetünk, mert lassan esteledik, ámbár tetszett, ahogy lelkesedett.
Ahogy figyeltem az utat, egyre csak ismertebbé vált a környék. Sajnos hiába törtem a fejem, egyszerűen nem jutott eszembe, hogy hol lehetünk.

-Hová tartunk, édesem?-néztem rá kérdőn. Annyira furdalt a kíváncsiság, hogy képes lettem volna ott lerágni az összes körmöm. Nem véletlenül nem szeretem a meglepetéseket.
Jimin nem válaszolt, ennek nem értettem az okát, de nagyon foglalkoztatott. Kérdésemre rá 5 percre le is parkolta az autót egy ház előtt ami... Neee!
-Park Jimin!-vágtam magam homlokba, mikor eszembe jutott.
-Mi a baj? Rosszul vagy?-csatolta ki magát aggódóan, majd hátam kezdte el simogatni.

-Hogy gondoltad? Szólhattál volna! Most, hogy-kezdtem magyarázni, noha neki úgy látszott túl sokat beszélek, ajkaival befogta az enyéimet. Egyszerűen nem tudtam magam kontrollálni, hisz nehéz döntés lett volna az agyamra hallgatnom a szívem helyett. Nos mégis sikerült magamtól eltolnom ezt az adonisz lelket, ugyanis az izgatottság túllépte a teherbírásom. Szinte eluralkodott rajtam.

-Semmi baj...-simított a karomra megnyugvásképp, viszont nem sokat javított a helyzetemen. Ezt sajna Ő is látta rajtam, ahogyan véresre harapdáltam már ajkam, mert annyira, de tényleg nagyon féltem.
-Tök mindegy mit mondanak, az a lenyeg, hogy szeretjük egymást és mi így maradunk, nemde?-tartotta velem a szemkontaktust, így nyomatékosítva mondatát.

-Igazad van, de múltkor...-sóhajtottam reménytelenül.

-Azóta már beszéltem velük, márcsak rajtad múlik. Legyél olyan amilyen vagy, mert én így szeretlek, s Ők is így fognak megkedvelni téged.-miért nem vettem észre a jelzéseket, hogy nekem mindig jót akar? Megtesz értem mindent, tudja ezek milyen fontos dolgok, ezért intézett mindent el. Tudta, hogy a műtétem óta alábecsültem magam, s minden erejével csak a valóságba akart visszarántani. Nem vettem észre, időről-időre többet nevettünk, jobban élveztük egymás társaságát és most itt vagyunk.

-Rendben...-helyeseltem, indokalatlanul bizonytalan módon, bár már ez is haladás volt felőlem.

-Na, gyere ide!-egyik kezével tarkómra még másikkal a hátamra fogott, s magához szorított egy ölelésre
-Ügyes leszel!-puszilta meg fejem tetejét. Kiszálltunk a kocsiból, majd a házba tartottunk. Amint bementünk a kapun, márcsak a bejárati ajtó választott el engem a hétköznapjaimból.

-Jó napot!- hajoltam meg mélyen ezzel kifejezve tiszteletem feléjük.

-Jajj, Lara! Te vagy!-a semmiből rohant felém Mrs.Park, pontosabban Jimin anyukája. Mint fia előbb, szorosan magához ölelt, szinte a póz is stimmelt. Bár meglepett közelsége, ugyanis ahogy tudtam, a koreai kultúrában ezt a köszönőformát mellőzik ebben a korkülönbségben. Az apuka csak zsebredugott kezekkel nézte, ahogy felesége épp engem szorongatott, miközben egy mosoly ült ki arcára. Miért vártak ennyire? Az anyuka eltávolodott tőlem és megfogta az arcomat.
-Nagyon, nagyon szép barátnőt találtál, fiam.-simogatta orcámat. Jiminre pillantottam, ki büszkén kihúzta magát egy öntelt vigyorral állt immár apja mellett. Le se tagadhatják, hogy rokonok annyira hasonlítottak egymásra.
-Gyertek beljebb.-engedett el és invitált be minket kezével. Nem ettünk, mert tudták, hogy utána vacsorázni készülünk, bár kétlem, arra számítanának, hogy egy bangtan családias étkezésre mennénk. Helyette mindenféle alkohollal kínáltak engem, de egy pohár pezsgőn kívül nem fogadhattam el többet. Azért mégis józanul szeretném tölteni az estém. Viszont Jimin több felest is lehúzott, és úgy látszott neki meg se kottyant, ahogy Mr.Parknak se.
Sokat beszélgettünk, az elején nagyon kényelmetlen volt, mert a kapcsolatunkról kellett beszéljek, aztán az életemről. Olyan vitatott koreai kérdésekkel bombáztak. Szerelmem közben mellettem ült végig, egyik kezében az italját tartotta, míg másikkal közvetlenül a derekamnál karolt át. Aztán Park anyuka nem volt rest mutatni Jiminről néhány kiskori képet, bezzeg ennél fiúm már tiltakozni akart.